Sztárok

VV Eszter: “Nem az a tervem, hogy tipikus celeb legyek”

Több mint 10 kilót fogyott a villaléte alatt. Már 10 napja újra a kinti életét éli, vannak tervei, és szeretné folytatni a jogi munkáját, de kisebb csavart azért betervezett a jövőjébe.
VV Eszter: „Nem azt a tervem, hogy tipikus celeb legyek”

Napra pontosan fél évvel ezelőtt ültünk le először beszélgetni a beszavazóshow-d előtt. Akkor is nagyon pozitívan álltál a VV-hez, most, a kiesésed után is mosolyogsz, és azt mondod: „Így volt ez kerek és egész.” Pedig nem nyertél. Nincs lakás, nincs pénz, nincs autó.
Az nincs. De az utolsó pár hetet már úgy éltem meg, mint egy ajándékot, mert azt gondoltam, hamarabb kiesek. Elfáradtam már a játékban.

És még van pár hét a VV-ből, ilyenkor még megtalálnak a lehetőségek…
Ebben is igazad van. Kicsit hamarabb tudok élni bizonyos megkeresésekkel, mint a játékban lévő társaim.

Milyen megkeresések?
Az elsődleges célom az, hogy az ügyvédi kamarával az ügyemet rendbe tegyem.

Ez hogy néz majd ki gyakorlatban?
Kapok majd egy határozatot, hogy elrendelik a vizsgálatot. Ezután kerül sor a meghallgatásra, ahol meghozzák a döntésüket.

Magadat fogod képviselni?
Igen, mert úgy gondolom, hogy ha valaki már egy ilyen jellegű meghallgatásra is védővel megy, akkor az úgy érzi, hogy valóban vaj van a fején. Nekem nincs.

Neked nemzetközi ügyvédi diplomád van, akár a szomszédos országokban is praktizálhatnál.
Ez is igaz.  

Szeretnél még jogászkodni?
Persze, hiszen nem azért tanultam annyit, hogy feladjam a munkámat.

És hogyan tudod kihasználni a VV által nyújtott lehetőségeket?
Gondolkodtam már ezen, azt még nem tudom, milyen fórumon, de nagyon szeretnék olyan műsort/cikket/online megjelenést, ahol az embereknek nyújthatok jogi segítséget. A szakmámban is maradnék, a nyilvánosság is megmaradna, de nem lennék „tipikus” celeb.

Tévé ügyvédje?
Olyasmi, igen.

Attila gondolataival már nem tudok azonosulni
Attila érezte: nem tud fölém kerekedni

Megbántad, hogy bementél a villába? Annak a tudatában, hogy már a beköltözésed napján beadták a panaszt ellened a kamaránál?
Abban a percben, hogy kinyílt az ajtó és bementem a villába, én úgy éreztem magam, mintha egy rajzfilmbe csöppentem volna.  A villalétet abszolút elkülönítettem a rendes életemtől. A VV csak egy része az életemnek. Voltak nehézségek persze, nem lehet úgy pihenni, mint otthon.

Hogy lehet kezelni egy ilyen játékban a konfliktusokat, úgy, hogy két vitapartner nem biztos, hogy egy szinten áll érzelmi és szellemi intelligenciában?
Kellő türelemmel és átgondolással.

Anyukád szerint a villaléted alatt olyan szekér után futottál, ami nem vett fel.
Attilára gondolsz?

Igen.
Attila az a pasitípus, aki nagyjából nekem tetszik. De a gondolataival már nem tudok azonosulni, ha úgy tetszik. De az is közénk állt, hogy érezte, nem tud fölém kerekedni például egy vitában.

A kiesésed után volt olyan, amire azt mondta az anyukád: „Ezt nem kellett volna?!”
Nem volt ilyen. Anyu mindig arra tanított, hogy ha valamit csinálok, akkor abba adjak bele mindent, legyen szó buliról, munkáról, szerelemről… Ez az időszak most a buliról szólt. Viszont volt egyetlen dolog, amit szóvá tett, a cigi.

Azt mondják egy ilyen féléves valóságshow alatt az embereknek torzul a személyisége. Te hogy érzed?
Az, hogy torzult, túlzásnak tartom. Két dolgot viszont megfigyeltem. Az első, hogy megerősödött bennem a tény, hogy jól láttam önmagamat. Nem csalódtam magamban. A másik – de talán ez a kinti környezetnek köszönhető –, hogy még hamar elfáradok. Ez viszont biztosan változik majd.

Én azt is látom rajtad, hogy tele vagy egészséges önbizalommal.
Ez szerintem annak köszönhető, hogy bent szinte mindenki hízik. Eközben nekem sikerült több mint tíz kilót lefogynom. Mindemellett nekem nagyon nehéz volt az első három hetem a villában. Ne szépítsük, ki akartak csinálni a többiek. Ebből a helyzetből sikerült fordítanom, és barátságokat kötnöm. Most úgy érzem, nem lesz olyan helyzet az életemben, amit majd ne tudnék legyőzni.

 
Beköltözés előtt
Beköltözés előtt
 
VV Eszter: „Nem az a tervem, hogy tipikus celeb legyek”
12 kilót fogyott

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top