Sztárok

Még 3 nap és összeházasodik a TV2 sztárpárja

  • Nők Lapja Cafe
  • 2012. 02. 08.
Pénteken mondják ki hivatalosan az igent a TV2 valóságshow-jának nyertesei, Csenge és Péter. A szerelmespár sok meglepetésre készül a nagy napon.
Még 3 nap és összeházasodik a TV2 sztárpárjaElső Emelet-es Kiki lánya és az öltözködéssel hadilábon álló párja, Péter egy profi esküvőszervező segítségét kérték, hogy a nagy napon minden zökkenőmentes legyen, és úgy alakuljon, ahogy azt ők megálmodták. A szakember elmondta, hogy Csenge és Peti násza igazán trendi, divatos menyegző lesz, de a hagyományokat is tartják majd. Az is kiderült, kisebb-nagyobb meglepetésekre lehet majd számítani az esküvőn, olyanokra is, melyekről még a pár sem tud. Az azonban már biztos, hogy az ÖsszeEsküvők második helyezett párja, Niko és Ricsi nem vesz majd részt az esküvőn, ők ugyanis már nincsenek beszélő viszonyban a párral. Míg a hírek szerint Csenge és Peti esküvője romantikus lesz, addig a másik pár igazi Bonnie és Clyde stílusú lagzit szerveznek.

Miközben a két páros oltár elé készül állni, az ÖsszeEsküvők három egykori játékosa inkább a vetkőzések kapcsán hallat magáról. Hogy kik és miért állnak pucéran a kamera elé, az kiderül itt!

 

Legújabb a címlapról:

Övkisokos – mi a trend idén?
Teljes élet allergiásan is!
Az Allegra termékcsalád hatékony segítséget nyújt a szezonális allergia és bőrkiütés* (krónikus ismeretlen eredetű csalánkiütés) tünetei ellen anélkül, hogy álmosítana. Allegra és Allegra Forte segítségével kompromisszumok nélkül teljes életet élhet! További információk! >>>

Hirdetés Sztárok

Édes és pikáns a filmvásznon...

Édes és pikáns a filmvásznon...

Nemcsak a filmsztárok élete lehet édes és pikáns. Gyakran a moziban is találunk olyan filmeket, amelyek ínyencségükkel megnevettetnek. Éppen ezért néha jólesik visszatérni a már jól bevált, kicsit édes, kicsit pikáns klasszikusokhoz, melyek még mindig igazi élményt jelentenek a sokadik vetítés után is. »

Legnyerőbb magyar kollekció

Válassza a minőségi és finom hazait, nyerjen gyönyörű és divatos hazait! »

Hirdetés Sztárok

Fürdőfelújítás 24 óra alatt

Fürdőfelújítás 24 óra alatt

A jó burkolónak, festőnek gyakori ismérve, hogy a naptárában nehéz rövid időn belül akárcsak egy szabad hetet is találni, hiszen az építkezést, felújítást végzők egymásnak ajánlják. »

Hirdetés Sztárok

Harmóniában önmagával

Harmóniában önmagával

Szinetár Dóra színházban játszik, filmben szerepel, miközben vezeti a háztartást és neveli a gyerekeit. Sokaknak már a fele is sok lenne Dóra teendőinek, de ő magabiztosan mozog a különféle feladatok között. Mindeközben szépsége is makulátlan! Nem véletlen, hogy a NIVEA is felfigyelt rá, s őt kérte fel, hogy legyen a Q10 termékcsalád arca. »

Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos berlini hétvégét a Lufthansa és a Német Turisztikai Hivatal (DZT) támogatásával!

Sorsolás: 2012-06-30

Itt a Nők Lapja Café májusi bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!

Sorsolás: 2012-06-01



50 db páros belépőjegyet sorsolunk ki a Várandósok című filmre!

Sorsolás: 2012-06-01

A Tolle az egészséges ételek mellett az aktív mozgásról is gondoskodik. Egy fehér Tolle kerékpárt sorsolunk ki!

Sorsolás: 2012-06-07

MAHART

Nyerd meg a 2 főre szóló, fantasztikus hajójegyek egyikét!

Sorsolás 2012-05-29

  • Olcsóbbat.hu
  • Polc.hu
1 | 2
1 | 2