Ebben a hónapban kezdik vetíteni a magyar HBO-n az Ilyen az élet című filmedet. Milyen volt a forgatás?
Nagyon jó hangulatú, pedig az a periódus életem egyik legstresszesebb időszaka volt. A kislányunk, Naleigh a vártnál két hónappal korábban érkezett meg, épp akkor, amikor elkezdtem Atlantában a forgatást. Megdöbbentő egybeesés volt, hogy a nőnek, akit alakítok a filmben, hirtelen szintén gondját kell viselnie egy gyereknek. Egyszer csak ilyen furcsa helyzetben találtam magam. A rendező hármasikreket „alkalmazott” a filmben, ők alakították – persze egyesével – azt a gyermeket, akire a szerepem szerint nekem kellett vigyáznom, és annak ellenére, hogy nagyon megszerettem őket, elég nehezen viseltem, hogy velük több időt töltöttem, mint a saját gyermekemmel. A szívem szakadt meg. De mostanra már minden rendben. Naleigh gyönyörű, elbűvölő kislány, mi pedig nagyon boldog szülők vagyunk Joshsal.
 
De azért voltak nehezebb pillanatok az örökbe fogadás előtt?  
Igen. Naleigh-nek szívműtéten kellett átesnie még kint Koreában. Hál’ istennek most már jól van, semmi baja a szívének. Egyébként ez volt az egyik oka annak, hogy örökbe akarták adni. Mi viszont boldogok vagyunk, hogy új otthont adhattunk neki, és reméljük, hogy nagyon jó élete is lesz velünk. 
 
Közelebb állt hozzád ez a film, több jelentéssel bírt most, hogy már te is anya vagy?
Úgy érzem, segített jobban megérteni azt, mennyire megváltoztatja az ember életét, hogy anyává válik. Amikor megérkezik a gyerek, az ember hirtelen egy család részének érzi magát, védelmezővé válik, és megjön az az érzés – ami egyedülállóként vagy egy kapcsolatban sincs még meg annyira –, hogy egy biztos, közös jövőt építeni fontosabb, mint saját maga. Hiszem, hogy a nőkben van egy szunnyadó anyai ösztön, ami abban a pillanatban felébred, hogy gyerekük lesz, és megérzik ennek a felelősségnek a súlyát.  

Ilyet az élet című film, február 8-án este 21:20-tól az HBO-n

Mit jelent számodra az, hogy örökbe fogadtál egy gyermeket?
Tudom, hogy közhelyesen hangzik, de úgy érzem, hogy az anyaság megváltoztatott; lenyugodtam, és már nem a munkám az első. Nagyon fontos momentuma ez az életemnek, és boldog is vagyok tőle. Rendkívül hálás vagyok azért, hogy ez a pici gyermek belépett az életembe. Hálás vagyok, hogy megtaláltuk egymást. Itt nem is az örökbefogadás a lényeg. Én anya szerettem volna lenni, neki pedig szüksége volt egyre, és ez így lett jó.

Konfliktusai miatt ment el a Grace Klinikából

Bántottak azok a szurkálódások, hogy a hollywoodi sztárok körében „trendi” lett gyereket örökbe fogadni?
Nem, nem érdekel. Anyukámmal csak nevetünk, amikor azt halljuk, hogy „csak azért fogadtad örökbe, mert most ez a trendi”. Erre anyukám mindig azt mondja: „Na, akkor én mindenkinél trendibb vagyok, mert én a 70-es években fogadtam örökbe a nővéredet. (Katherine testvére, Meg is dél-koreai – a szerk.)
 
Téged mindenki úgy ismer, hogy merész vagy és szókimondó…
Igen, ami a szívemen, a számon. Nem is értem, hogy lett olyan a társadalmunk, hogy színészek és hát persze a politikusok sosem mutatják ki, valójában mit éreznek, és sosem mondják meg, valójában mi a véleményük. Szerintem a barátaim szeretik azt bennem, hogy őszinte vagyok, megmondom, amit gondolok, és én is ezt várom el tőlük. Sokat kaptam a médiától azért, hogy szókimondó vagyok, de úgy érzem, gyakran igazam van abban, amit mondok. És nem fogok lemondani a szólás szabadságához való jogomról, csak azért, mert néhányan azt képzelik, hogy a nők nem emelhetik fel a szavukat, vagy nem kritizálhatnak bizonyos dolgokat.

Azt is állandóan hangoztatják rólad, hogy te vagy Hollywood egyik legszebb színésznője. Ez hogy érint?
Vannak napok, amikor vonzónak találom magam, és vannak napok, amikor kimondottan rondának. Úgy nőttem föl, hogy a fiúk állandóan bámultak, folyton velem foglalkoztak, ami néha jólesik, persze, de néha meg sok, és legszívesebben csak elbújnék valahova. Amúgy pedig semmi más nem érdekel, csak az, hogy a férjem (Josh Kelley énekes, akivel 2007 decemberében házasodtak össze – a szerk.) olyannak szeret engem, amilyen vagyok.
 
A házasságod előtt milyen kapcsolataid voltak?
Reménytelenek, főleg a húszas éveim elején. Nem igazán tudtam, hogy ki vagyok, eléggé össze voltam zavarodva. Komoly szerepeket akartam eljátszani, de nem kaptam, és emellett azzal sem voltam tisztában, hogy ki a hozzám illő férfi, vagy milyen a jó kapcsolat. Ezért is éreztem némi párhuzamot köztem és Abby, a karakter közt, akit A csúf igazságban alakítottam. Neki ugyan nagyon határozott elképzelései voltak arról, hogy milyennek kell lennie annak a férfinak, akivel ő összejönne, de persze aztán az élet mindig összekuszálja az elképzeléseinket. Rá kell jönnünk, mik a valós szükségleteink és vágyaink, és ezeket összhangba hozni azzal az emberrel, akivel együtt élünk.  
 
És neked végül ez hogy sikerült?
Sokáig nem is mertem igazából boldognak lenni, mert az életben olyan gyorsan tudnak változni a dolgok. A testvérem halála (15 évesen autóbalesetben halt meg – a szerk.) iszonyatosan megrázott. Rádöbbentett, hogy milyen gyorsan meg tud változni az egész világ körülötted – és nem feltétlenül a jó irányba.