Sztárok

Mindenkit félrevezetett Mary Zsuzsi

  • Nők Lapja Cafe
  • 2012. 02. 06.
Százezreket találtak az elhunyt énekesnő lakásán, miközben családja végig abban a hitben élt, hogy semmije sincs. Még exe sem tudja, hogy mire és miből kuporgathatott – írja a Blikk.
Mindenkit félrevezetett Mary ZsuzsiAmíg mindenki azt hitte – beleértve a róla gondoskodó Klapka Györgyöt is, hogy az öngyilkosságot elkövető énekesnő egyik napról a másikra élt, kiderült, kisebb vagyont gyűjtögetett össze. A család sem tudja, hogy Mary Zsuzsi mire kuporgatott oly nagy titokban, miközben még halála napján is pénzt kért ennivalóra Klapkától. „Valami terve lehetett, mert 300 ezer forintot és 250 eurót (90 ezer forintot) találtak a rendőrök a pénztárcájában. Fogalmam sincs, miből spórolta össze” – mondta Klapka Blikknek. Mary Zsuzsi több mint fél éve ki sem mozdult a lakásból – amelynek immár új lakója van –, nem volt fellépése, amit pedig exétől a megélhetésre kapott, azzal pontosan el kellett számolnia, nehogy italra költse. A vállalkozó szerint elképzelhető, hogy mégis a kosztpénzből csipkedett le azért, hogy esetleg plasztikai műtétre kuporgasson. Mindenesetre a család most majd kénytelen lesz lefolytatni a hagyatéki eljárást, hiszen a mintegy 500 ezer forintot szét kell osztani a gyerekei között.

Legújabb a címlapról:

Övkisokos – mi a trend idén?
Teljes élet allergiásan is!
Az Allegra termékcsalád hatékony segítséget nyújt a szezonális allergia és bőrkiütés* (krónikus ismeretlen eredetű csalánkiütés) tünetei ellen anélkül, hogy álmosítana. Allegra és Allegra Forte segítségével kompromisszumok nélkül teljes életet élhet! További információk! >>>

Hirdetés Sztárok

Édes és pikáns a filmvásznon...

Édes és pikáns a filmvásznon...

Nemcsak a filmsztárok élete lehet édes és pikáns. Gyakran a moziban is találunk olyan filmeket, amelyek ínyencségükkel megnevettetnek. Éppen ezért néha jólesik visszatérni a már jól bevált, kicsit édes, kicsit pikáns klasszikusokhoz, melyek még mindig igazi élményt jelentenek a sokadik vetítés után is. »

Legnyerőbb magyar kollekció

Válassza a minőségi és finom hazait, nyerjen gyönyörű és divatos hazait! »

Hirdetés Sztárok

Fürdőfelújítás 24 óra alatt

Fürdőfelújítás 24 óra alatt

A jó burkolónak, festőnek gyakori ismérve, hogy a naptárában nehéz rövid időn belül akárcsak egy szabad hetet is találni, hiszen az építkezést, felújítást végzők egymásnak ajánlják. »

Hirdetés Sztárok

Harmóniában önmagával

Harmóniában önmagával

Szinetár Dóra színházban játszik, filmben szerepel, miközben vezeti a háztartást és neveli a gyerekeit. Sokaknak már a fele is sok lenne Dóra teendőinek, de ő magabiztosan mozog a különféle feladatok között. Mindeközben szépsége is makulátlan! Nem véletlen, hogy a NIVEA is felfigyelt rá, s őt kérte fel, hogy legyen a Q10 termékcsalád arca. »

Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos berlini hétvégét a Lufthansa és a Német Turisztikai Hivatal (DZT) támogatásával!

Sorsolás: 2012-06-30

Itt a Nők Lapja Café májusi bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!

Sorsolás: 2012-06-01



50 db páros belépőjegyet sorsolunk ki a Várandósok című filmre!

Sorsolás: 2012-06-01

A Tolle az egészséges ételek mellett az aktív mozgásról is gondoskodik. Egy fehér Tolle kerékpárt sorsolunk ki!

Sorsolás: 2012-06-07

MAHART

Nyerd meg a 2 főre szóló, fantasztikus hajójegyek egyikét!

Sorsolás 2012-05-29

  • Olcsóbbat.hu
  • Polc.hu
1 | 2
1 | 2