Sztárok

Oláh Ibolya padlón: hatalmas tartozás, felszámolás

  • Nők Lapja Cafe
  • 2012. 02. 04.
Padlóra került Oláh Ibolya, bár tartoznak neki kétmillió forinttal, felszámolják a cégét, így azt már sosem kapja meg. Az adót azonban be kell utána fizetnie, pedig már így is több százezres tartozása van.
Oláh Ibolya cégét felszámolják Kétszázezer közüzemi tartozása miatt albérletéből akarják kitenni, mára pedig cégét kezdték el felszámolni, így munkát sem tud vállalni, mert már nem számlaképes. Ráadásul, bár a bíróság hosszú huzavona után megítélte neki a Casting című filmért járó kétmilliót, mégsem fogja megkapni. „Megegyezés született, ennek ellenére ügyfelem cége felszámolás alá került. Az albérlete közüzemi díjaiból pedig nagyjából kétszázezer forintos hátraléka van. Az őt ért támadás másnapján kedvese elköltözött tőle, mindez iszonyúan megviselte. Nyugtatókat szedett, a sokktól sokáig nem volt munkaképes állapotban. Néha még most is elérhetetlen” – mondta a Blikknek Ruttner György, Oláh Ibolya ügyvédje. Mégis, az énekesnő bizakodó. „Talpra fogok állni! Pont ma kaptam két felkérést. Igyekszem összerakni magam” – mondja Ibolya, aki rossz pénzügyi helyzetében is kitart elvei mellett: csak igényes, élő előadást vállal, a haknikon kedvelt olcsó playbackre nemet mond.
Címkék: adó, pénz, céges

Legújabb a címlapról:

Övkisokos – mi a trend idén?
Teljes élet allergiásan is!
Az Allegra termékcsalád hatékony segítséget nyújt a szezonális allergia és bőrkiütés* (krónikus ismeretlen eredetű csalánkiütés) tünetei ellen anélkül, hogy álmosítana. Allegra és Allegra Forte segítségével kompromisszumok nélkül teljes életet élhet! További információk! >>>

Hirdetés Sztárok

Édes és pikáns a filmvásznon...

Édes és pikáns a filmvásznon...

Nemcsak a filmsztárok élete lehet édes és pikáns. Gyakran a moziban is találunk olyan filmeket, amelyek ínyencségükkel megnevettetnek. Éppen ezért néha jólesik visszatérni a már jól bevált, kicsit édes, kicsit pikáns klasszikusokhoz, melyek még mindig igazi élményt jelentenek a sokadik vetítés után is. »

Legnyerőbb magyar kollekció

Válassza a minőségi és finom hazait, nyerjen gyönyörű és divatos hazait! »

Hirdetés Sztárok

Fürdőfelújítás 24 óra alatt

Fürdőfelújítás 24 óra alatt

A jó burkolónak, festőnek gyakori ismérve, hogy a naptárában nehéz rövid időn belül akárcsak egy szabad hetet is találni, hiszen az építkezést, felújítást végzők egymásnak ajánlják. »

Hirdetés Sztárok

Harmóniában önmagával

Harmóniában önmagával

Szinetár Dóra színházban játszik, filmben szerepel, miközben vezeti a háztartást és neveli a gyerekeit. Sokaknak már a fele is sok lenne Dóra teendőinek, de ő magabiztosan mozog a különféle feladatok között. Mindeközben szépsége is makulátlan! Nem véletlen, hogy a NIVEA is felfigyelt rá, s őt kérte fel, hogy legyen a Q10 termékcsalád arca. »

Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos berlini hétvégét a Lufthansa és a Német Turisztikai Hivatal (DZT) támogatásával!

Sorsolás: 2012-06-30

Itt a Nők Lapja Café májusi bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!

Sorsolás: 2012-06-01



50 db páros belépőjegyet sorsolunk ki a Várandósok című filmre!

Sorsolás: 2012-06-01

A Tolle az egészséges ételek mellett az aktív mozgásról is gondoskodik. Egy fehér Tolle kerékpárt sorsolunk ki!

Sorsolás: 2012-06-07

MAHART

Nyerd meg a 2 főre szóló, fantasztikus hajójegyek egyikét!

Sorsolás 2012-05-29

  • Olcsóbbat.hu
  • Polc.hu
1 | 2
1 | 2