Digitális fényképezőgépek
Már 8 490 Ft-tól
Seherezádé kislány volt még, amikor szülei elváltak, és édesapjával sokáig nem alakult ki szoros kapcsolata. A lányt igencsak megviselte, hogy az édesapját csak kéthetente látta. „Tisztelte és szerette az apját, de ezt inkább kötelességből tette. Nem tudott hozzá igazán közel kerülni, pedig szüksége lett volna rá” – olvasható a magazinban. Igaz, Sehinek később rendeződött a kapcsolata édesapjával, a régi sérelmeket nem sikerült teljesen elfelejtenie. Ráadásul egy másik férfiban, a pótapjában is csalódott a lány. A férfi bő tíz évvel ezelőtt lépett be a lány életébe, nem sokkal később pedig megszületett az öccse, Pascal. Három évvel ezelőtt azonban a férfi lelépett a családtól. Nem érdekelte sem a fia, sem a „nevelt lánya”. „Pascal rosszul viselte az apja eltűnését, pszichológushoz kellett vinni, de Seherezádé is sokat foglalkozott vele. Mindketten nagyon rosszul élték meg a volt párom eltűnését...” – mondta a villalakó édesanyja a Storynak.
Hogy ki az a férfi, aki mégis közel került Seherezádé szívéhez? Kiderül a legfrissebb Storyból!
Legújabb a címlapról:
Övkisokos – mi a trend idén?
Teljes élet allergiásan is!
Nemcsak a filmsztárok élete lehet édes és pikáns. Gyakran a moziban is találunk olyan filmeket, amelyek ínyencségükkel megnevettetnek. Éppen ezért néha jólesik visszatérni a már jól bevált, kicsit édes, kicsit pikáns klasszikusokhoz, melyek még mindig igazi élményt jelentenek a sokadik vetítés után is. »
50 db páros belépőjegyet sorsolunk ki a Várandósok című filmre!
Itt a Nők Lapja Café májusi bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!
Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos berlini hétvégét a Lufthansa és a Német Turisztikai Hivatal (DZT) támogatásával!
2 hozzászólás
56 hozzászólás
15 hozzászólás
7 hozzászólás
10 hozzászólás Nyerd meg a 2 főre szóló, fantasztikus hajójegyek egyikét!
Sorsolás 2012-05-29Már 8 490 Ft-tól
Már 14 990 Ft-tól
Már 961 Ft-tól