Sztárok

Stohl Andás: Börtönből buliba!

  • Nők Lapja Cafe
  • 2012. 01. 29.
Bulit szervez Stohl Andrásnak Ancsika, mint azt Bodrogi Gyula elmesélte. A színészek is ott üdvözlik majd frissen szabadult társukat, többet már nem látogatják meg a börtönben.
Stohl Andás: Börtönből buliba!Stohl András a 45. születésnapját még a börtön rácsai mögött tölti majd, de ahogy szabadul, azonnal megünnepelheti azt is, hogy egy évvel öregebb lett, és azt is, hogy véget ért kálváriája. „Nem tervezzük, hogy a születésnapjára bemennénk a börtönbe, mint karácsony előtt. Párja, Ancsika szervez ünnepséget a szabadulásra, és majd nekünk is szólnak” – mesélte Bodrogi Gyula, aki bár sajnálja, hogy a neves napon nem köszöntheti barátját, egyre boldogabb, ahogy közeledik március ötödike. „Nagy megnyugvással tölt el, hogy kikerül a börtönből. Én úgy tudom, hogy azonnal visszatér majd közénk, a Nemzeti Színházba” – mondta Bodrogi Gyula. Persze azt nem tudni, hogy a színésznek mennyire lesz kedve bulizni, hiszen a legfrissebb hírek szerint a biztosító mégsem fizeti ki helyette a Pali bácsinak járó kártérítést.

Szponzorált hirdetések

Nyerj 1 milliót a Startlappal! Regisztrálj a Startlapon és gyűjtsd az érméket, hogy indulj a nyereményekért!

Sorsolás: 2012-03-14

Páros belépőt nyerhetsz a 2012. március 2-4. között megrendezésre kerülő Konyhakiállításra!

Sorsolás: 2012-02-27

Densia

Játssz a Densia játékán, sütőszettet nyerhetsz!

Sorsolás 2012-03-05

Kapszulás kávéfőzők
Már 20 200 Ft-tól

Sütők
Már 8900 Ft-tól

Hajvasalók
Akár 5000 Ft alatt

Okostelefonok
Már 15 890 Ft-tól

E-Book olvasók
Már 19 900 Ft-tól

 

Itt a Nők Lapja Café februári bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!

Sorsolás: 2012-03-01

Olja
Robert Yugovich :
Online ár:
1 490 Ft

Eredeti ár: 1 490 Ft
0% megtakarítás
További könyvajánlatok: Még több könyv