Sztárok

Kegyeletsértés? Hazugságokat terjesztenek Mary Zsuzsiról

Felháborodott Mary Zsuzsi menedzsere Némedi Mari tegnapi nyilatkozatán. Most tiszta vizet öntött a pohárba!

mzs folySugár Andrea volt a reggeli Mokka vendége. A karácsonykor elhunyt Mary Zsuzsi menedzsere az őt ért tegnapi vádakra reagált. Zsuzsi egykori pályatársa, Némedi Mari szerint a menedzser elzárta az énekesnőt a külvilágtól, és még a mobilját is elvette. „Először megdöbbentem azon, amit Némedi Mari mondott. Nevetséges és szánalmas. Ő a hosszú évek alatt a saját tehetségével nem tudott rivaldafénybe kerülni, csak mások hátán. És ez Mary Zsuzsival kapcsolatban már kegyeletsértés. Olyan emberek szólalnak meg a Zsuzsi halálával kapcsolatban, akik vagy nem, vagy csak egyszer találkoztak vele!” – fakadt ki a menedzser a Mokkában, majd azt is hozzátette, nem zárta el az énekesnőt a külvilágtól. „Zsuzsinak három telefonja volt. Két mobil, egy vonalas. A céges valóban nálam volt, ezen szerveztük a fellépéseket, de a privát száma, amin ő telefonált és amin elérhették, nála volt. Hogy tagadhattam volna meg bármit is, hiszen 27 évvel volt idősebb nálam?! Ez már annyira abszurd.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top