E-Book olvasók
Már 19 900 Ft-tól
Miklós nem érzi magát jósnak, így nem szeretne találgatni, mi lesz Tibivel öt év múlva, de tanácsokkal szívesen ellátja, és természetesen szeretné egyengetni a karrierjét. „Nagyon szeretném, hogy megtalálja a zenei stílusát, ebben pedig ha elfogadja, segítek neki. Tibinek színes a zenei palettája, biztos vagyok benne, hogy még hosszú évekig részese lesz a magyar zenei életnek. A legnehezebb az embernek a saját zenei mondanivalóját megtalálnia. Az egy dolog, hogy énekelni tudunk, de a legnagyobb dolog a sajátunkat megteremteni” – mondja a mentor. Malek mindhárom mentoráltját már barátként kedveli, hiszen a közös munka igényelte, hogy megnyíljanak egymás felé. Annak pedig kifejezetten örül, hogy Muri Enikő lett az év női hangja. „Megérdemli! Hogy miért nem ő nyert? Mert Tibi úgy érzem, hogy közelebb tudott kerülni az emberek szívéhez.”
Janicsák Veca öt éve, a Csillag születik óta ápol barátságot Kocsis Tiborral. Az egész verseny alatt kampányolt mellette, még Tibó szülővárosába, Lajosmizsére is elutazott a finálé napján, hogy ezzel is támogassa barátját. És persze a jelentkezésben is volt egy kis része. „Tibi tavaly végigélte velem az X-Faktort. Én is próbáltam őt győzködni, hogy idén fusson neki, aztán egyszer csak szólt, hogy jelentkezik. Lenyűgöző volt látni, hogy milyen elszántan készült a versenyre. Testileg-lelkileg edzette magát – emlékszik vissza Veca, aki végigizgulta Tibiért a versenyt, és örömmel tapasztalta, hogy az idő múlásával egyre jobban ellazult a színpadon is. „Végig hittem, hogy megnyerheti. Az elején ő is feszültebb volt, aztán rájött, hogy el kell engednie a szívét és a lelkét.”Legújabb a címlapról:
Övkisokos – mi a trend idén?
Teljes élet allergiásan is!
Nemcsak a filmsztárok élete lehet édes és pikáns. Gyakran a moziban is találunk olyan filmeket, amelyek ínyencségükkel megnevettetnek. Éppen ezért néha jólesik visszatérni a már jól bevált, kicsit édes, kicsit pikáns klasszikusokhoz, melyek még mindig igazi élményt jelentenek a sokadik vetítés után is. »
50 db páros belépőjegyet sorsolunk ki a Várandósok című filmre!
Itt a Nők Lapja Café májusi bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!
Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos berlini hétvégét a Lufthansa és a Német Turisztikai Hivatal (DZT) támogatásával!
2 hozzászólás
55 hozzászólás
15 hozzászólás
7 hozzászólás
10 hozzászólás Nyerd meg a 2 főre szóló, fantasztikus hajójegyek egyikét!
Sorsolás 2012-05-29Már 19 900 Ft-tól
Már 14 990 Ft-tól
Már 8 490 Ft-tól