Sztárok

Tizenhat színész vonult be Stohlért

Börtönelőadást tartottak a sztárszínészek, hogy láthassák a büntetését töltő barátjukat – írja a Blikk.

Centit vágnak StohlértVidám, zenés kuplékkal, kabaréjelenetekkel és versekkel szórakoztatták a Budapesti Fegyház és Börtön 200 elítéltjét olyan neves színészek, mint Alföldi Róbert, Bodrogi Gyula, Molnár Piroska, Hollósi Frigyes, Szarvas József és még tizenegy kollégájuk a Nemzeti Színházból. A nemzetisek főleg azért ajánlkoztak a rács mögötti fellépésre, mert látni akarták fogva tartott kollégájukat, aki most már biztos, hogy családja nélkül karácsonyozik. A drogkertésszel ülő Stohl a műsor utáni közönségtalálkozón visszafogottan viselkedhetett, a színészek pedig nem beszélgethettek a kollégájukkal el voltak tőle szeparálva, sőt csomagot és ajándékot sem adhattak át a fogvatartott színésznek. „Visszavárjuk Bandit, ha letöltötte a rá kiszabott büntetését. Nemcsak szakmailag, hanem emberileg is hiányzik” – vallotta be Bodrogi Gyula. A Nemzeti Színház büféjében amúgy van egy mérőszalag, amelyből Buci szabadulásáig naponta levágnak egy centit, így számolva a napokat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top