Sztárok

Muri Enikő: “Szétvágom Ferót, ha…”

Az X-Faktor döntősei nem költöznek vissza vidékre, karrierjük miatt a fővárosba maradnak. Baricz Gergő feltétlenül számíthat Keresztes Ildikóra. Muri Enikő pedig megfenyegette Ferót, hogy el ne tűnjön az életéből.

Muri Enikő megfenyegette Nagy FerótBaricz Gergő, az X-Faktor harmadik helyezettje azt mondja, szerinte mindenben mindenkor számíthat mentor „anyjára”, Keresztes Ildikóra. „De jó barátokra tettem szert a tizenkét döntős és a stáb tagjai között is. Most úgy gondolom, hogy Budapesten kell élnem, hogy ne tűnjek el a pályáról” – mondta egy napilap olvasóinak kérdésére a fiatal tehetség. Nem Keresztes Ildikó az egyetlen mentor, aki továbbra is támogatni szeretné énekesét. „Igazából mindannyian reméljük, hogy mellettünk maradnak” – mondták a  döntősök. „Engem biztosan támogatni fog Fecó! Mondtam neki, ha nem, akkor szétvágom” – viccelődött Muri Enikő, az X-Faktor második helyezettje. Malek Miklós már jó pár hete nyilatkozott arról, hogy mind Tarány Tamással, mind pedig Kocsis Tiborral szeretne még együtt dolgozni a jövőben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top