Amikor a színpadon néztelek, mindig kemény nőnek láttalak. A szakácskönyved, az Abraka Babra – Monológok a konyhámból azonban megmutatja, hogy egyáltalán nem vagy az. A receptek között kedves sztorikat olvashatunk rólad és a családodról.

Szerettem volna valami mást csinálni, mint a többiek. Nem tucatkönyvet kiadni. Az apám meghalt, amikor megszülettem, jószerivel férfi nem volt mellettem, csak nők vettek körül. És mindegyik főzött. Ráadásul jól. Sokat ettünk. Így az én életemben természetes dolog volt a főzés. Ezzel a könyvvel azoknak a nőknek is szerettem volna emléket állítani, akik akkor ott voltak velem, akiknek köszönhetem azt, hogy szeretek a konyhában sürgölődni. Azt is szerettem volna, hogy a gyerekem is ismerje ezeket a történeteket, hogy valahol megmaradjon neki.

Régi álom volt a könyv, vagy hirtelen jött ötlet?
Régi álom. A főzés mindig is közel állt hozzám, szinte amióta az eszemet tudom, sokat főztem. Az ételek nagy szerepet játszanak az életemben. A „pótlányomtól”, Sandrától az egyik születésnapomra kaptam egy blogot, hogy leírjam az főzéssel kapcsolatos élményeimet, de ezt nem igazán írogatom, mert nehezen kezelem az internetet. Ezért a könyv kézenfekvőbb volt. Emellett szerettem volna Rozinak, a lányomnak, és Sandrának is leírni a recepteket, hogy ne kelljen állandóan felhívniuk, ha valamit szeretnének elkészíteni. Célom volt az is, – mivel manapság nem sokan főznek –, hogy megmutassam, nem nehéz, én, a szőke nő is meg tudom csinálni.

Emlékszel, hogy mikor és mit főztél először?
Úgy ötéves lehettem, amikor arra ébredtem, hogy márpedig én tudok palacsintát sütni. Kimentem a konyhába, kerestem tojást, lisztet meg cukrot. Az anyám még aludt. Odaálltam a villanytűzhely mellé, a serpenyőben valahogy összekevertem a hozzávalókat és kisütöttem őket. Azt hiszem, az egészet egy mesekönyv ihlette, amelyben a főszereplő tudott főzni. Miután elkészült a „palacsinta” – ami inkább egy rántottára hasonlított – lekvárral jól megkenve körbevittem a házban, mindenki megkóstolta. Aztán hosszú ideig nem kísérleteztem a palacsintával.

Nekem a mai napig nagyon nehezen megy a palacsintasütés.
Én rájöttem, hogy csak egy jó sütő kérdése.

Nem, nem, nálam már a tészta összeállításánál megbukik a dolog.
Ó, ez azért van, mert rágörcsöltél. Sokáig én sem tudtam palacsintát készíteni. Mióta van egy jó indukciós tűzhelyem meg serpenyőm, azóta viszonylag tűrhetően csinálom. De olyan mértékig nem ment nekem sem a palacsinta, hogy mindig nokedlit csináltam helyette. A nokedli tésztája nincs messze a palacsintáétól, és azt istenien főzöm. Tulajdonképpen a nokedlitésztának a tejes változata a palacsinta.

Hogy látod, mennyire főznek a mai fiatalok?
Manapság a harminc év körüli nők közül sokan nem főznek, de nemcsak azért, mert idejük nincs rá, hanem nem is tudnak főzni. Én gyorsan főzök, pillanatok alatt elkészítek egy-egy ételt. Éppen ezért szerettem volna olyan könyvet készíteni, amellyel rá tudom venni a fiatalokat is a főzésre. Szerettem volna megmutatni, hogy a főzés igenis lehet társasági élmény is. Olyan recepteket igyekeztem összeválogatni, amelyekhez a fővárosban és vidéken is bármikor megtalálják a hozzávalókat, olyanokat, amelyek alapján a kevésbé gyakorlott szakács is finom ételt tud készíteni. Szerettem volna hagyományos és modern ételeket is bemutatni.

Ha már társasági élet és együtt étkezés, ti hogyan oldjátok meg, hogy legyen rá időtök?
Szervezés kérdése. Ha előadás előtt próbálok, és utána nincs szinkronom, akkor hazamegyek és együtt ebédelünk. De rendszeresen Zoránnal vacsorázni is közösen szoktunk, miután hazaérek az előadásról. Volt olyan, hogy premier után, éjjel álltam neki főzni. Szeretem a hasamat, nem tehetek róla.

Kísérletező szakács vagy, vagy pontosan betartod a receptben leírtakat?
Van, amikor pontosan betartom, amit a recept leír, megint máskor kicserélem az alapanyagokat, kísérletezem.

Színésznőként mennyire jelent nehézséget, hogy szereted a hasadat?
Nagymértékben. Rendszeresen járok a szigetre futni, edzeni. Mások azért csinálják ezt, hogy fittek legyenek, én azért, hogy ehessek. Ledolgozom, amit megettem.

Mi az, amit soha nem ennél meg?
A birkaszemet Kirgíziában visszautasítottam. Talán nem meglepő. Az avokádóra pedig allergiás vagyok. De ettem már teknősbékát, struccot, osztrigát, kígyót, krokodilt. Nagyon sok mindent kóstoltam már és rengeteg dolgot szeretek.  

Úgy tartja a mondás: a férfiak szívéhez a hasukon át vezet az út. Zoránhoz is a hasán át vezetett?
Ő nagyon komoly konyhához volt szokva. Az előző felesége és az édesanyja is jól főzött, ezért ezen a téren el volt kényeztetve. Viszont sokat evett a konyhában állva, egyedül. Így már mire velem találkozott, szüksége volt arra, hogy normálisan étkezzen, ezért élvezte, hogy főzök neki. Egyszer azonban a nokedlievés közben megkérdezte, hogy „hm, milyen jó, mirelit?” No akkor felhúztam egy kicsit az orrom. De lányok, azért higgyétek el, nem a Facebook és egy ott küldött kép az út a pasik szívéhez, hanem a kaja. Bár ez visszafelé is igaz, egy főzni tudó férfi is tud nagyon sármos lenni.

Zorán tud főzni?
Nem, de néha segít nekem.  Olyankor aprít, tisztít, vág, keverget. Meg kóstolóként működik közre.

És a gyerekek?
Ők abszolút. Sandra már egész jól főz, Rozi pedig most kezd érdeklődni iránta, néha már süt valamit.