Sztárok

Nyomoznak a VV5 játékosa után

Sosem kedvelte kedvesének édesanyja a Való Világ bénító tekintetű Annamáriáját, akinek barátai szerint mindent megtett, hogy tönkretegye a lány életét: nyomozót küldött rá és fenyegető SMS-ekkel bombázta.

Nyomoznak a VV5 játékosa utánAnnamari tizenhat évesen gyermeket szült, majd örökbe kellett adnia a kicsit, az utóbbi néhány évét pedig párja édesanyja keserítette meg. Az anyósjelölt a Bors szerint kezdettől fogva utálta a szegény környezetből érkezett, nehéz sorsú lányt, állítólag úgy érezte, nem illik a jómódú családba, ezért mindent elkövetett, hogy elválassza a fiától. Az asszony állítólag még attól sem riadt vissza, hogy magánnyomozót küldjön fia választottjára.
„Névtelen zaklató SMS-eket és e-maileket küldött, s a trágár üzenetekben Annamari múltját hánytorgatta fel. Aljas, megélhetési ribancnak nevezte, s közölte, tudja, hogy van egy zabigyereke. Azzal fenyegetőzött, ha nem szakít, mindent elmond a fiának, aki valószínűleg nem tudott az örökbe adott kislányról. Ancsi végül kénytelen volt letiltani a nő telefonszámát, mert nem tudta elviselni a folyamatos zaklatást” – állította a lány egyik ismerőse a Borsnak, aki hozzátette, magánnyomozóval figyeltette az anyós a lányt.  „Hiába szerették egymást a fiúval – az utolsó reggelt is együtt töltötték –, az anyós mesterkedései miatt megromlott a kapcsolatuk. Úgy tudom, Annamari azzal vált el szerelmétől, hogy ha akarja, megvárja, de ha nem tart ki mellette, akkor legyen boldog” – mondta a Borsnak a lány közeli ismerőse.
Annamari barátjának édesanyja nem kívánt nyilatkozni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top