Sztárok

Tóth Gabi cáfolja, hogy megkérték a kezét

Korához képest meglepően érett, férjhez viszont nem megy Tóth Gabi. Egyelőre.

Régen voltam már ennyire kíváncsi arra, hogy valaki milyen is civilben. Hiszen Tóth Gabival eddig én is legfeljebb csak díjátadókon találkoztam, akkor meg a már sokszor látott extrém rockerlány „jelmezét” viselte. Ám jelentem, Gabi hétfő reggel sem hazudtolja meg önmagát: a még tomboló indián nyárban trendi sarujához és fekete felsőjéhez egy annyira felsliccelt farmersortot visel, ami nem sok mindent bíz a képzeletre. Ám még ennél is jobban érdekelt, mi az igaz az eljegyzés híréből.

Tóth Gabi: A Rock'n rollnak mondott igentNői szemmel is irtó szexi vagy, nem csoda, hogy a párod megkérte a kezedet!

De nem kérte meg! Istenem, nem is tudom, te már hányadik vagy, akinek magyarázkodnom kell – kicsit túlszaladt a bulvárlap munkatársának fantáziája, amikor címet adott a velem készült anyagnak. Képzelheted, otthon mekkora balhé volt belőle. Mindkét família vidéki, ahol még élnek a tradíciók – vagyis hogy az eljegyzésnek családi körben kell megtörténnie.

Akkor mi igaz a sztoriból?

Az teljesen, hogy én is, mint minden lány, kiskorom óta álmodozom arról, milyen menyasszony leszek. És Roli az első fiú az életemben, akinek ha megkérné a kezemet, igent mondanék – akár ebben a pillanatban is.

Egyébként azon sem lepődtem volna meg, ha igaznak bizonyul a hír. Hiszen a 2005-ös Megasztár óta szem előtt vagy – így sokkal érettebb is vagy a korodnál.

Igen, én is érzem, hogy nem úgy élek, mint egy átlagos huszonhárom éves. Ehhez a szakmához gyorsan fel kellett nőnöm, nem játszhattam a kelekótya tinit. Hiszen gondolj bele, a Mega után rögtön nagy emberekkel kellett tárgyalnom, komoly szerződéseket kötnöm, és aztán teljesítenem is a rám eső feladatokat. Azért remélem, ez a pörgés nem gyorsítja majd fel az öregedés folyamatát…


Tóth Gabival címlapinterjút olvashatnak a Maxima e heti számában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top