Sztárok

Nahát, még ők is magyarok?!

Andy Vajna, Gabor Zsazsa, Bela Lugosi, Tony Curtis, Nicolas Sarkozy, George Pataky… róluk már mindenki tudja, hogy magyar származásúak. Mi most olyan ismert emberek után kutattunk, akiknek magyar hangzású neve van, de származásukról eddig semmit sem tudtunk!

Tom Szentgyörgyi, a Mentalista sorozat író-producere
Magyar kapcsolat: az édesapa

Magyarságarány: 50%

Nahát, még ők is magyarok?!Magyarországon jelenleg a legnézettebb heti sorozat a Mentalista. Az RTL-en futó sorozatról leginkább a szőke fürtös főszereplő, Simon Baker miatt beszélnek. De a tévéműsor sikeréhez nagyban hozzájárult egy magyar származású férfi: Tom Szentgyörgyi.  „Az édesapám, Andrew Budapesten született 1923-ban, ott is nőtt fel. A második világháború után ugyan elhagyta Magyarországot, de Európában maradt egészen 1952-ig. Ekkor emigrált az Egyesült Államokba, ahol íróként és újságíróként élt. Soha nem tért vissza Magyarországra, de én 1990-ben jártam ott. Az utcáknak már volt új neve, de még mindig fenn voltak a szocializmus korabeli táblák, áthúzva” – nyilatkozta Szentgyörgyi a Népszabadságnak. Az író-producer apja egyébként az az Andrew St. George újságíró, aki találkozott Fidel Castróval. „Che Guevara pedig a cimborája volt” – mondta a tévés, aki annak ellenére, hogy Hollywood tele van magyar származású szakemberekkel, úgy gondolja: nem könnyű magyarként érvényesülni a filmes világban. „A híres rendező, King Vidor asztalára volt felírva a nevezetes mondat: Nem elég magyarnak lenni…; tényleg nagyon sok magyar monogram van az amerikai filmtörténetben. Nekem speciel nem könnyítette meg a dolgom, hogy az vagyok, 15 éven keresztül színházzal foglalkoztam, mielőtt beálltam volna tévés forgatókönyvírónak. Muszáj volt váltani, ma Amerikában színpadi szerzőként képtelenség megélni. Hogy fönn tudjam magam tartani, váltanom kellett olyan írásfajtára, amiért pénzt is adnak.”

Nahát, még ők is magyarok?!Ben Géza Affleck amerikai színész
Magyar kapcsolat: a
család egyik közeli barátja
Magyarságarány: 0%

Sokan azt gondolják, hogy Ben Affleck második keresztnevét, a Gézát valamilyen magyar rokon után kapta, és hogy magyar vér csörgedezik a hollywoodi sztár ereiben. Nos, sajnálatunkra „a mi Gézánk” csak egy családi barát révén kapta második keresztnevét. Affleck szüleinek ugyanis volt egy Géza nevű, nagyra becsült barátjuk, aki a második világháborúban a vonatról leugorva megmenekült a deportálástól, és az ő tiszteletére kapta ezt a nevet a kis Ben.

Jim Toth hollywoodi ügynök, Reese Witherspoon férje
Magyar kapcsolat: az édesapa
Magyarságarány: 50%

Az ember akármennyit kutat, szinte lehetetlen a zárkózott Jim Tothról információt megtudnia. Reese Witherspoonnal kötött házassága után néhány mondat erejéig sikerült ugyan elérnünk telefonon a férfit, de magyar származásáról akkor is csak kevés dolgot árult el. „Igazság szerint én már Amerikában születtem,  de a családomból sokan éltek Magyarországon. Büszke vagyok a magyarságomra, bár a nyelvet nem beszélem… Még soha nem jártam ott, de remélem egyszer eljutok” – mondta szűkszavúan kollégánknak a sikeres hollywoodi ügynök.

André Balázs amerikai üzletember
Magyar kapcsolat: az édesapa
Magyarságarány: 50%
Nahát, még ők is magyarok?!
André Balázs neve leginkább onnan lehet ismerős a magyaroknak, hogy Uma Thurman barátja volt egy ideig. Az amerikai szállodatulajdonos Budapesten született, és habár magyar gyökereiről keveset tudni, édesapja magyar volt. André gyerek volt, amikor családja az Egyesült Államokba emigrált. 1990-ben vette meg a híres Los Angeles-i Cheteau Marmont hotelt, azóta hét további szállodát nyitott New Yorkban, Miamiban és Los Angelesben.

Arpad Busson amerikai befektető
Nahát, még ők is magyarok?!Magyar kapcsolat: mostoha nagyapja
Magyarságarány: 0%

Busson Franciaországban született, édesapja Pascal Busson, a francia hadsereg veterán tisztje, édesanyja Florence Harcourt-Smith. Busson szülei Párizsban ismerkedtek meg, fiuk magyar nevét Árpád Plesh bankárról kapta, aki Florence  mostohaapja volt. Így Árpád Busson vér szerint nem magyar, viszont mostoha-nagyapja nagyon is magyar volt. Arpad egyébként „se veled se nélküled” kapcsolatban él Uma Thurmannel.


Elsa Pataky színésznő
Nahát, még ők is magyarok?!Magyar kapcsolat: anyai nagyszülők
Magyarságarány: 25%

Elsa Pataky Spanyolországban született színésznő, de magyar nagyszülőkkel büszkélkedhet. „Az anyai nagymamám Magyarországon született, a nagypapám pedig Erdélyben volt színész. Én még csak egyszer jártam nálatok. Egy rövid ideig voltam Budapesten apukámmal, és emlékszem, milyen csodálatos a város. Tizenhat éves voltam akkoriban. Jártunk egy gyönyörű fürdőben – a nevére sajnos már nem emlékszem – aminek fantasztikus hangulata volt” – árulta el a Nők Lapja Café munkatársának a színésznő, aki sajnos nem beszéli a magyar nyelvet. Családnevét édesanyjától, Cristina Patakytól kapta.

Farkas Szofija, azaz Zsófia, Kadhafi felesége
Magyar kapcsolat: dédapa
Magyarságarány: 12,5%
Nahát, még ők is magyarok?!
A líbiai diktátor, Kadhafi mindent megtett annak érdekében, hogy eltitkolja felesége magyar származását.  Farkas Szofija harminc év alatt hét gyermeket szült urának, és kettőt adoptáltak. Szofija, az egykori Jugoszláviából származó magyar lány: dédapja Farkas Iván volt, aki még a Monarchiában tanfelügyelőként került Bosznia-Hercegovinába. Szofija ápolónőként dolgozott, amikor 1970-ben Kadhafival megismerkedtek, találkozásukról kétféle romantikus történet is kering. Az egyik szerint az asszony egy baleset után ápolta a vezért, így szerettek egymásba, a másik pedig úgy szól, hogy Szofija tudomást szerzett egy összeesküvésről, és figyelmeztette a veszélyre Kadhafit, s ezután kezdődött a románcuk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top