Sztárok

Rákos beteg Majka édesanyja

Aggódik rákos édesanyja miatt Majka – írta meg a Bors. A TV2 sztárja ahol csak tud, segít édesanyjának.

Rákos Majka édesanyja– Petefészekrákkal harcolok, négy stádiumából én a másodikban vagyok – hangzott el a Frizbiben Majka édesanyjának vallomása. – Kemoterápiás kezelésre járok, ezzel sarokba szorítottuk a betegséget, és azon dolgozunk, hogy ne szabaduljon ki onnan – mondta bizakodva Ibolya olyan magától értetődő természetességgel, mintha csak a vasárnapi ebédről beszélne. Fia, Majka maga elé meredve hallgatta édesanyja vallomását. A rapper lehetőségeihez mérten, pénzt és energiát sem sajnálva támogatja anyuját, aki nem először néz farkasszemet a halállal.

– 2000-ben egyszer már kigyógyították egy hasonló betegségéből – mondta a Borsnak Majka, akit természetesen párja, Dundika is elkísért a stúdióba.
– A mostani leleteit is megmutattam Budapesten egy specialistának, sőt más orvosoknál is jártunk már. Jelenleg azonban azt mondják, hogy ahol a kezeléseit végzik, Debrecenben, a legjobb helyen van. Persze amiben csak tudok, segítek neki, ha kér, adok – tette hozzá a rapper.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top