Kávéfőzők
Már 961 Ft-tól
Miután a Bors májusban beszámolt róla, hogy Barbara egy internetes szexoldalon árulja a testét, Alekosz a Szerelem a legfölsőbb szinteken kamerái előtt vonta kérdőre folyton pityergő menyasszonyjelöltjét sötét múltjáról. A lány ekkor imádott görögjének is elárulta addig féltve őrzött titkát. Az érdi biztonsági őr akkor látszólag megbocsátott, ám rövidesen száműzte őt a műsorából.
– A válság miatt lettem eszkortlány, mert hiába dolgoztam napi tizenhat órában egy konyhán, mégsem tudtam megélni abból a pénzből. Önmagam bérbe adása pedig jó üzletnek tűnt. Másfél hónap után azonban abbahagytam, mert az a személy, aki kiközvetített a munkákra, nem volt velem korrekt. Miután kiléptem, ő bosszúból továbbra is fenn hagyta a neten a hirdetéseimet, sőt később olyanokat is terjesztett rólam, hogy AIDS-es vagyok, meg hogy megverem a kuncsaftokat – mesélte felháborodottan Barbara, aki már megbánta prostimúltját, és azóta ismét a vendéglátóiparban dolgozik. A nyáron pedig Alekosz emlékét is sikerült kivernie a fejéből.

Legújabb a címlapról:
Övkisokos – mi a trend idén?
Teljes élet allergiásan is!
Nemcsak a filmsztárok élete lehet édes és pikáns. Gyakran a moziban is találunk olyan filmeket, amelyek ínyencségükkel megnevettetnek. Éppen ezért néha jólesik visszatérni a már jól bevált, kicsit édes, kicsit pikáns klasszikusokhoz, melyek még mindig igazi élményt jelentenek a sokadik vetítés után is. »
50 db páros belépőjegyet sorsolunk ki a Várandósok című filmre!
Itt a Nők Lapja Café májusi bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!
Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos berlini hétvégét a Lufthansa és a Német Turisztikai Hivatal (DZT) támogatásával!
2 hozzászólás
55 hozzászólás
15 hozzászólás
7 hozzászólás
10 hozzászólás Nyerd meg a 2 főre szóló, fantasztikus hajójegyek egyikét!
Sorsolás 2012-05-29Már 961 Ft-tól
Már 19 900 Ft-tól
Már 14 990 Ft-tól