Sztárok

Háború! Egymást gyalázza Bálint Toncsi és riválisa

Noha Bálint Antónia meggyőzően hetekig arról beszélt, hogy rendezni tudja a kapcsolatát kislánya, Lilien Antónia apukájával, végül mégis csak elmérgesedett a helyzet a férfival és annak új kedvesével.

Százezreket követel exétől Bálint ToncsiHáromszázkilencvenezer forint elmaradt gyermektartást követel Bálint Antónia Földesi-Szabó Lászlótól. Legalábbis Földesi-Szabó László menyasszonya, Rózsa szerint. Az asszony kiakadt a férfi gyermeke anyjának követelésén. Toncsi kedden a televízióban ugyanis arra célzott, hogy Rózsa gátolja meg kislányát abban, hogy az apjával kapcsolatot tarthasson.

– Antónia előadja a sajtóban a tökéletes anyát és az exet, aki aggódik Laci hogyléte miatt. Arról azonban egy szót sem ejtett, hogy a megbízásából eljáró bíróság néhány héttel ezelőtt küldött egy levelet Lacinak, hogy fizessen háromszázkilencvenezer forint gyerektartás-elmaradást. Arról nyilatkozzon inkább, hogy az az összeg, amit tavaly augusztusban kapott Lacitól, hány évnyi gyerektartásnak felelne meg előre – mondta felháborodva.

Bálint Antónia a Borsnak elmondta: zaklatja, gyalázza őt Földesi-Szabó új kedvese.

– Pocskondiázza a családomat, rengeteg SMS-t küldött, amelyekre nem kapott választ. Többek között azt is írta, hogy a gyerek nem tehet róla, hogy ki az anyja. Ez elveszi a kedvem attól, hogy leüljek vele beszélgetni. Neki nincs is köze a kislányunkhoz, és amíg a mostani helyzet nem változik, nem is akarom, hogy legyen, vagyis nincs miről tárgyalnunk. Csak azt várom, hogy egyszer megszólaljon a telefon és Laci a vonal másik végén, és a kislányát keresse. Remélem, hogy a cellában ülve átgondolja a dolgokat, és rájön, hogy nincs ez így jól. Elmulasztja a fontos pillanatokat a lánya életéből – mondta Bálint Antónia, akinek egyébként szakmai élete kezd kedvező irányba fordulni.
 

 

 

Százezreket követel exétől Bálint Toncsi

Klinikáról tért vissza a képernyőre

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top