Sztárok

Még mindig nem vált el Dundika

Majka egyelőre nem veheti feleségül leendő gyermeke édesanyját, hiszen Dundika válására még mindig legalább egy hónapot kell várni.

Még mindig nem vált el DundikaApasági nyilatkozatot tehet, és saját nevére kerülhet

Még mindig nem vált el DundikaTáncdalénekesről nevezi el fiát Majka?

hamarosan megszülető gyermeke, a gyűrűt azonban nem húzhatja egyelőre kedvese ujjára Majka. Dundika válásának első fordulójára ugyanis majd csak augusztus végén kerül sor. „Jövő hónapban megyünk először a bíróságra Dundikával” – mondta el a jelenlegi férj, Szentiványi László. Ráadásul az első tárgyalást még csak békéltető tárgyalásnak nevezik, ezután akár harminc nap is eltelhet, mire kimondják a válást – ez csak abban az esetben áll fenn, ha legalább az egyik fél kéri az eljárás folytatását. Nem sanszos tehát, hogy Dundika Majka feleségeként hozza világra első gyermeküket, hiszen az ex-playmate már az ötödik hónapon is túl van.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top