Sztárok

Meg akarták erőszakolni Oláh Ibolyát

Meglepő vallomást tett Oláh Ibolya a Borsban. Az énekesnő elmondta, hogy szexre akarták kényszeríteni egy baráti társaságban, de szerencsére megúszta egy tetoválással a kalandot...

Meg akarták erőszakolni Oláh IbolyátOláh Ibolya eltűnt az utóbbi időben, és az egykori megasztárról aggasztó hírek keringtek. Állítólag éhezett, anyagi gondokkal küzdött, és karrierje is megfeneklett az utóbbi időben. Ibolya a Borsnak bevallotta, hogy dacára annak, hogy harmincnégy éves, nem él biztonságban, és több mint tízmillió forint kintlévősége van, miközben ő maga ténylegesen anyagi gondokkal küszködik. De nem ez az egyetlen rossz élmény az életében. Ibolya ugyanis bevallotta: rossz társaságba keveredett, és volt olyan, hogy szexre akarták kényszeríteni…

„Nos, szerettem kártyázni. Egyszer egy nem éppen kulturált társasággal játszottam. Az olyan játék volt, hogy némelyek még a feleségüket is bedobták. Vesztettem. Két lehetőségem volt: vagy szexre kényszerítenek, vagy bevisznek egy szalonba, és rávarratnak valamit a karomra. Bármit választhattak volna, ők egy bohócot akartak. Tudták, hogy félek tőle, nekem nem vicces.”

 

Meg akarták erőszakolni Oláh Ibolyát

Oláh Ibolya vetkőzik?

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top