Sztárok

Bajor: „Ha a feleségem nem lenne, már nem élnék!”

  • Nők Lapja Cafe
  • 2011. 04. 28.
Bajor Imre körül az elmúlt évek alatt megfordult a világ. Étterme tönkrement, egészségi állapotáról nap mint nap aggasztó hírek érkeztek. Aztán hónapokra eltűnt a nyilvánosság elől, hogy végül új emberként visszatérjen szeretett közönsége elé.
Bajor: „Azon gondolkodtam, hogy mi ketten még soha nem ittunk együtt vizet. Szerintem ez most egy jelképes pillanat, ahogy egy pohár víz mellett beszélgetünk arról, hogy mi változott meg az életedben” – kezdi a beszélgetést Jakupcsek Gabriella Bajor Imrével, aki ugyanaz, de mégis kicsit más. A színész úgy érzi, ötvenegy évig a jóisten a tenyerén hordozta, nem volt semmi gondja, mindenből jól jött ki az életben. Annak idején a Balettcipőben és a Fészek Klubban jött össze az a társaság, amelyben Bajor Imre igazán jól érezte magát. „Ez a korszak elmúlt. Ugyanúgy, mint az én hivatásomnak a bája. Eltűnt. Akartam egy olyan helyet, ahol ez folytatódhat, de nem gondoltam rá, hogy ezek az emberek közben nagypapák lettek, felelősséggel tartoznak a családjukért. Elbuktam” – beszél az étterméről, amelyről úgy gondolja, nem hozott semmit, csak vitt.
A dráma nagyon megtörte a színészt, a „Kicsi Huszár” mosolygós álarca keserűvé változott. Barátja, Verebes István nem bírta tovább nézni, ahogy felfedezettje egyre mélyebbre megy a lejtőn. Úgy döntött, közbelép. „Hosszan nem lehet felelőtlenül élni, és nem szabad okosabbnak lenni, mint a valóság. Nem kellett volna belevágnia az étterembe, mert nem ért hozzá, mértékletesebben kellett volna fogyasztania az alkoholt, és színházban többet kellett volna játszania” – vallja Verebes.
A barátokon kívül mindvégig Bajor Imre mellett állt felesége, Ildikó. „Fantasztikus nőről van szó, ő egy csoda! Ha ő nem lenne, én már nem élnék.” Bajor Imre hosszú távra tervez, büszke gyermekeire, s úgy tűnik, megfogadja Verebes tanácsát, a tévés szereplés mellett többet láthatjuk őt színházban is.  

Jakupcsek… mert érdekel, ma este 20.00 órakor a STORY4 műsorán!

Legújabb a címlapról:

Övkisokos – mi a trend idén?
Teljes élet allergiásan is!
Az Allegra termékcsalád hatékony segítséget nyújt a szezonális allergia és bőrkiütés* (krónikus ismeretlen eredetű csalánkiütés) tünetei ellen anélkül, hogy álmosítana. Allegra és Allegra Forte segítségével kompromisszumok nélkül teljes életet élhet! További információk! >>>

Hirdetés Sztárok

Édes és pikáns a filmvásznon...

Édes és pikáns a filmvásznon...

Nemcsak a filmsztárok élete lehet édes és pikáns. Gyakran a moziban is találunk olyan filmeket, amelyek ínyencségükkel megnevettetnek. Éppen ezért néha jólesik visszatérni a már jól bevált, kicsit édes, kicsit pikáns klasszikusokhoz, melyek még mindig igazi élményt jelentenek a sokadik vetítés után is. »

Legnyerőbb magyar kollekció

Válassza a minőségi és finom hazait, nyerjen gyönyörű és divatos hazait! »

Hirdetés Sztárok

Fürdőfelújítás 24 óra alatt

Fürdőfelújítás 24 óra alatt

A jó burkolónak, festőnek gyakori ismérve, hogy a naptárában nehéz rövid időn belül akárcsak egy szabad hetet is találni, hiszen az építkezést, felújítást végzők egymásnak ajánlják. »

Hirdetés Sztárok

Harmóniában önmagával

Harmóniában önmagával

Szinetár Dóra színházban játszik, filmben szerepel, miközben vezeti a háztartást és neveli a gyerekeit. Sokaknak már a fele is sok lenne Dóra teendőinek, de ő magabiztosan mozog a különféle feladatok között. Mindeközben szépsége is makulátlan! Nem véletlen, hogy a NIVEA is felfigyelt rá, s őt kérte fel, hogy legyen a Q10 termékcsalád arca. »

50 db páros belépőjegyet sorsolunk ki a Várandósok című filmre!

Sorsolás: 2012-06-01

Itt a Nők Lapja Café májusi bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!

Sorsolás: 2012-06-01



A Tolle az egészséges ételek mellett az aktív mozgásról is gondoskodik. Egy fehér Tolle kerékpárt sorsolunk ki!

Sorsolás: 2012-06-07

Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos berlini hétvégét a Lufthansa és a Német Turisztikai Hivatal (DZT) támogatásával!

Sorsolás: 2012-06-30

MAHART

Nyerd meg a 2 főre szóló, fantasztikus hajójegyek egyikét!

Sorsolás 2012-05-29

  • Olcsóbbat.hu
  • Polc.hu
1 | 2
1 | 2