Sztárok

Három éve próbál teherbe esni a magyar sztár. Most sikerült!

Dundika évekig próbálkozott a férjével, ám nem született közös gyerekük. Ám új párjától, Majkától már kisbabát vár. Szakértőnk szerint nem egyedüli eset Dundikáéké.

Dundika teherbe esésének titkai

Dundika teherbe esésének titkai

Sztárok harca az anyaságért

Majka és Dundika szülői örömök elé néznek, a modell ugyanis három hónapos terhes.
Majkát, a Nagy Duett műsorvezetőjét ma többen is keresték a hír miatt. Tegnap délelőtt, a FEM3 Edina és Joshi című műsor forgatásán a férfi válaszolt az apaságával kapcsolatos kérdésekre. „Szerintem sokan irigyelhetik azt a gyereket, akinek te leszel az apja… – kezdte a sorselemző. – Biztos, hogy minden jóval elkényeztetem” – felelte Majka. Az Aktív tegnapi műsorában az ózdi hős meglehetősen ködösen fogalmazott, de nem cáfolta a Dundika terhességéről szóló hírt. „Azt sem mondom, hogy igaz, meg azt sem, hogy nem igaz. Merthogy igazából szoktunk olyan dolgokat csinálni, mint a felnőtt emberek, és ami megfelel a gyerekgyártás első pár mozdulatának. Úgyhogy még az is lehet, hogy igaz…”
Dundika nagy álma teljesült a gyermekáldással, hiszen férjével korábban évekig próbálkoztak, de nem esett teherbe. Maga a modell tavaly már lemondóan nyilatkozott, hogy különböző vizsgálatokon is járt, de csak nem köszöntött be a gyermekáldás. „Amikor egy nő görcsölni kezd, a pszichés állapota a legnagyobb gátja annak, hogy a gyermek összejöjjön. S ez megmérgezi a párkapcsolatot is. Aztán jön egy másik szerelem a maga újdonságával, lendületével, s megszűnik a görcs, a nő ellazul, s emiatt sokkal könnyebben összejön a baba” – mondta el nőgyógyász szakértőnk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top