Sztárok

Katus Attila: “Sport nélkül már harminc évesen egyre gyorsabban öregszünk”

Katus Attila nevét széles körben három évvel ezelőtt ismerte meg az ország, amikor megnyerte a Szombat esti láz című műsort. Pedig már előtte is hatszoros világbajnok volt. Az interjú során arról is beszélgettünk Attilával, hogy hogyan lehet egészséges életmódra nevelni egy gyermeket, és hogyan kezdjen hozzá egy duci ember a fogyáshoz…
Katus Attila: „Sport nélkül már harminc fölött elkezdünk egyre dinamikusabban öregedni”

Oscaros kulisszatitkok, Koltai Lajostól

Új rovatunkban az adott hónapban lévő évfordulókhoz valamilyen szinten kapcsolódó interjúkat készítünk. Ismert, vagy éppen kevésbé ismert, de érdekes emberek mesélnek. Ez a „Hét témája”. Katus Attilával beszélgettünk születésnapja alkalmából.

Hányadik születésnapodat ünnepled?
Ma lettem 38 éves!

Jól tartod magad, tíz évet is letagadhatsz. Szerinted ez a sportnak köszönhető, a jó géneknek, vagy mindennek együtt?  
Mindent a testmozgás számlájára írok. A testemből biztos letagadhatok pár évet, de emellett a gondolkodásom, a személyiségem is fiatalos. A mai napig is, ha elmegyek sportolni és utána szaunázom egy órát, évekkel fiatalabbnak érzem magam. Azt gondolom, hogy a mozgás az élet alfája és ómegája – általa lesz lendületed, akaraterőd. Sport nélkül már harminc fölött elkezdünk egyre dinamikusabban öregedni. A mozgás maga az élet, és ha az ember nem mozog, akkor hamar jönnek a mozgásszervi problémák. Miért kellene megvárni, amikor mindened fáj és már kín az élet?

„A testem és a lelkem is fiatalos”

Mi a véleményed a plasztikai sebészet általi fiatalodásról?
Mindenki élje úgy az életét, ahogy akarja. Ha olyasmiről van szó, ami az egészséget nem károsítja, és az ember jobban érzi magát tőle, ám legyen. Első az egészség, csak aztán jön az esztétika. A mobiltelefonálás is furcsa dolog volt húsz évvel ezelőtt, és megszoktuk. A hónalj-szőrtelenítés régen fura volt, ma teljesen természetes. Változik a világ, és az ember vagy változik vele, vagy marad régi vágású.

A Pécsi Sasokkal rengeteg mindent elértél, sok embernek segítettél, de olyan nagyon nem ismerték a neved, csak a Szombat esti láz által három éve. Bánt ez téged?
Nem bánt, mert tudom, hogy működik az élet, hogy gondolkoznak az emberek. Vannak sok gyermeket nevelő anyák, hat nyelven beszélő emberek, a kutya nem ismeri őket és mögöttük is igazi teljesítmény áll. Én egy sportot űztem, a sportkedvelők ismertek, a pécsiek ismertek, akik látták a produkciónkat, azoknak tetszett. Természetesen büszke voltam az eredményeire, tudtam, hogy mennyi munka van benne, és jólesett, ha elismerik. És igen, sokszor jobban esett volna, ha még többen elismerik. Mert tudom, hogy egy nem olimpiai sportág sportolójaként többet és többször kell letenni az asztalra. Éppen ezért a mai napig büszke vagyok a hatszoros világbajnoki címemre. Azt pedig, hogy egy televíziós produkció által hónapok alatt váltam ismerté, mindig próbáltam a helyén kezelni. Attól, hogy jóval többen megismertek, nem lettem jobb ember, vagy annyival több, mint amit a külvilág azóta visszajelez felém.

Egyre több jótékonysági kezdeményezésben veszel részt, mi alapján döntesz, hogy mihez adod a nevedet?
Nehéz szelektálni, mert sok felkérés érkezik, pláne, ha az embernek van segítő vénája. A tudomást, az ismeretet, a tapasztalatot tovább kell adni egyrészt tanítás formájában, másrészt segíteni kell a gyengébbeket. Emlékszem édesapám példájára – és ez örök életemre bennem marad –, ő nem azt nézte, kinek van igaza, hanem azt, ki a gyengébb, és mindig a gyengébb mellé állt. Érdemes jót tenni, és ha én megengedhetem magamnak bármilyen szinten, hogy segítsek, örömmel megteszem. Nem fölfelé kapaszkodom, hanem lefelé nyújtom a kezem.

Szegény körülmények között nőttél fel?
Annyira nem vetett fel minket a pénz, a szorgalmával jutott előbbre a család. Ezt a mintát láttam otthon. Iskola, tanulás, sport, játék, esetleg kimentem segíteni az építkezésre. Már akkor rendszert kapott az életem és nem az utcán nevelkedtem. Kicsi koruktól kell szoktatni a gyereket a rendszeres életre. Fontos, milyen életmódot alakítunk ki gyerekkorban, mert később már nehéz változtatni.

„Mozgás nélkül nem lehet megtartani a fogyást”
Fotó: Sanoma Archív / Nagy Zoltán

Ha duci ember lennél, hogyan kezdenél neki a fogyásnak?
A változáshoz befektetett munka kell! Azzal a tudással, ami a fejemben van, biztos, hogy a testmozgás benne lenne, anélkül neki sem állnék. Mozgás nélkül nem lehet megtartani a fogyást. Piciket változtatnék az életemen, ha egyszerre túl sokat akarunk változtatni, abba beletörik a bicskánk. Konkrétan: letenném a fehér kenyeret, háromnegyed adagot ennék, elkezdek több vizet inni, többet aludni, nem használnék több liftet. Szépen lassan kezdenék el változni. Először meg kell szeretni a mozgást. Ha például valaki esküvőre készül, ott megvan a motiváció, ha csak egy időszakra is. Vagy ha ott a baj, akkor hirtelen elkezdenek mozogni, de csak akkor. Amíg nincs baj, az emberek hajlamosak elodázni a dolgokat.

Akinek nincs pénze személyi edzőre vagy konditerembérletre, de szeretne mozogni, mihez kezdjen?
A személyi edző nem feltétlenül olyan, mint a fodrász, hogy minden hónapban költeni kelljen rá. Lehet, hogy ha egyszer találkozom egy személyi edzővel, és egyszer elmondja valaki, hogy működik a dolog, én azt egy életen át tudom hasznosítani. Nyilván egy kicsi faluban korlátozottak a lehetőségek: nincs idő, nincs pénz, szakember-, eszköz-, helyhiány van. Manapság túl sokféle forrásból jön az információ, sok a hamis illúzió, a tévhit, nehéz eligazodni. Mindenki használja a józan „paraszti eszét”! Fontos, hogy a szívünket, a tüdőnket, az érrendszerünket eddzük minimum heti 3×20 perces kardiomunkával, amit lehet futás, úszás, kerékpározás, foci. Az izom- és ízületi rendszerünket pedig erősíteni kell az egész test átmozgatásával. Mindig végezzünk bemelegítést és nyújtást.

Fotó: Sanoma Archív/Nagy Zoltán
Fotó: Sanoma Archív / Nagy Zoltán

Pár nappal ezelőtt az egyik kollégánk szeretett volna beszélni veled a magánéletedről, és nagyon mérges lettél. Pedig megírták, hogy kibékültél Ottíliával. Ismét dühös leszel, ha erről kérdezünk?
Nem békültünk ki Ottival, mert nem is vesztünk össze. Pusztán más alapokra helyeztük a kapcsolatunkat. Nem élünk együtt, nem járunk, de továbbra is szeretjük egymást. Mind a mai napig hibátlan emberi kapcsolatunk van. Soha nem volt tányérdobálás, a szakítás is szép keretek között történt meg. Azt gondoltuk, talán mindketten tudunk boldogabbak lenni, de lehet, hogy nem. Nem jelenti azt, hogy ne lenne visszacsinálható, de azt sem, hogy adott esetben ne akarnánk továbblépni, vagy ne próbálkoznánk más irányba.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top