Sztárok

Verekedni akart VV Laci!

Lecsúszott ötödik danvizsgájáról VV Laci. A villa dokija elképesztően feszült, amiért lemaradt a nagy bunyóról.
Verekedni akart VV Laci!

Összecsókolgatták Szandikát

Nem sikerült megszereznie dzsiudzsicuból a hőn áhított ötödik danvizsgát VV Lacinak. Bezártsága miatt ugyanis nem lehetett ott a vizsgán Belgiumban, amire sokat készült. Laci állítólag korábban szerette volna megkérni a műsor szerkesztőit, hogy engedjék neki: de erre nem volt lehetősége, ekkora kivételt nem tehettek volna vele. Barátja, Csaba szerint nem akármilyen versenyről maradt le a villában egyre feszültebb Laci. 

– Öt-hat órás vizsgáról van szó. Először meg kell felelni egy pszichológiai teszten, majd a dzsiudzsicu filozófiájában és a keleti orvoslásban szerzett jártasságunkról kell bizonyságot adni. A technikai részben több száz formagyakorlatot mutatnak be: ütéseket, rúgásokat, fojtásokat, leszorításokat, dobásokat, eszköz elleni védekezést. Ezután saját fejlesztésű technikákat kell bemutatni és elmagyarázni, majd következnek az ideg- és töréstechnikák.

A legnehezebb rész azonban csak ekkor következik, a küzdelem, amelyen a felkészületlen harcos biztosan elvérzik.
– Negyvenöt perc pihenés nélküli közelharc harminc jól képzett harcossal, akik másfél percenként váltják egymást – sorolta Csaba. 

Verekedni akart VV Laci!
 
A(z) “Melyik VV szereplővel “találkoznál” később a médiában?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Egyik sem érdekel

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top