Malek Andrea: “A fiaimnak inkább a testvére vagyok, a lányomnak a fiatal nagymamája”

Új rovatunkban az adott hónapban lévő évfordulókhoz valamilyen szinten kapcsolódó interjúkat készítünk. Ismert, vagy éppen kevésbé ismert, de érdekes emberek mesélnek. Ez a „Hét témája”. E heti interjúnkat Malek Andreával készítettük, aki a héten ünnepli születésnapját.  

Malek Andrea és kislánya: Léna Fotó: Sanoma Archív/RTLKlub Sajtóklub

Nagyon szerencsésnek mondhatod magad. Két nagyfiú mellé nemrég egy gyönyörűséges kislányt szültél. Andi, téged a tenyerén hord a sors…
Pontosan így érzem én is, eddig is sok szépet adott az élet nekem, de a legcsodásabb ajándék mégis a három gyermekem!
Kijelentheted, hogy mind szakmailag, mind magánéletileg ráálltál egy vágyott pályára, sőt révbe értél?
Ezt mindig csak utólag tudja az ember…, de az érzésem, hogy az irány jó. Sokat változtam, mostanra rendesen megtanultam a szakmámat, új utat kerestem az emberekhez, akik szeretnek engem. Önálló estemmel, az I Love a Pianóval, és a zenekarommal járom a koncerttermeket, sőt az új lemezünkre már dalszövegeket is írtam.
Miben vagy más anya most, mint a két fiadnál?
A két fiacskámnak inkább a testvére vagyok, a kicsilánynak pedig fiatal nagymamája. Úgy látom, Léna már most kényelmesen elhelyezkedett a családban, veszi a humorunkat, ujja köré csavar mindenkit.
Milyen útravalót adsz majd a gyerekeidnek az életre?
Ez egy folyamatos dolog, megpróbálok mindent átadni, amit magammal hoztam vagy megtanultam. Figyelek rájuk, és támogatom őket, hogy olyanok lehessenek, mint amilyenek ők szeretnének. De hát ebben mindenki egy a családban.
A férjed, Walter (W. Lochmann osztrák karmester-zeneszerzõ) három felnőtt hölgy büszke édesapja. Ő a nagylányai mellé kapott egy apróságot. Hogy éli meg a kispapaságot?
Hasonlóképpen, mint én, ő maga is mondja, hogy hiába bolondul meg a nagylányaiért, ezt a pici lányt más, bölcsebb szemmel nézi, így még jobban tud örülni neki.
Most már sok éve Bécsben élsz. Gond nélkül beilleszkedtél és mára a magadénak érzed Bécset?
Szeretem Bécset, habár sosem akartam külföldön élni. Szakmai körben tanultam meg németül, és amint elkezdtem a nyelvet beszélni, megnyíltak a kapuk. Rengeteg embert ismertem meg, rajtuk keresztül kicsit az itt élők esze járását is. Sok barátot találtam, és itt tanultam meg igazán, mit jelent magyarnak lenni.

Andrea és férje, Walter Lochmann Fotó: Sanoma Archív / Szabolcs László

Prímán megtanultál németül, de Walterral nyilván van „egy közös nyelvetek”… Nagyon hasonlóan működtök, egy húron pendültök humorban, játékosságban. Te hogy látod, miben egyeztek és miben különböztök nagyon?
Szerintem belülről nagyon is egyformák vagyunk, olyan „Zsák a foltját…”, jó esetben ő szinuszban van, én meg koszinuszban… persze az idegen nyelven való kommunikálás néha félreértést is eredményez, és akkor aztán túl hamar röpülnek a tányérok… de persze a mi közös nyelvünk a szeretett és a ZENE.
Most már Bécs marad a „bázis”? Húsz év múlva hogy képzeled el itt az életedet?
Nyitott vagyok mindenre, de Magyarország és a szeretteim közeléből sosem tudnék elmenni. Húsz év múlva miután megfőztük az ebédet, és hazajöttünk a focimeccsről vagy a vitorlázásból, a rengeteg unokával útra kelünk megnézni valamelyikünk premierjét…