Sztárok

“A makacsságomnak köszönhetem, hogy kigyógyultam a rákból”

Az Operettszínház tehetséges művésze a húszas évei elején megküzdött a rákkal, s vallja, hogy betegsége értékesebb, kiteljesedettebb emberré, apává, baráttá, művésszé tette.

Új rovatunkban az adott hónapban lévő évfordulókhoz valamilyen szinten kapcsolódó interjúkat készítünk. Ismert, vagy éppen kevésbé ismert, de érdekes emberek mesélnek. Ez a „Hét témája”. A Rák Világnapján, február 4-én Mészáros Árpád Zsoltot kérdeztük, aki személyesen érintve volt a gyógyíthatatlannak mondott betegségben.

Színházban találta meg a szerelmet Nagy Sándor

Nehéz lehet erről beszélned, tökéletesen gyógyult vagy?
Abszolút mértékben. Évente járok kontrollra. 14 év telt el a betegségem óta, és – lekopogom – minden a legnagyobb rendben. Próbálok rendszeresen tájékozódni és minél átfogóbb szakvéleményt kapni, jelenleg hol járnak a kutatások, milyen eredményeket ér el az orvostudomány a rákkutatás területén, hogy ezzel is segítsek másokon. Sokan megkeresnek úgymond „az utcáról” – hasonló korúak, idősek, vagy éppenséggel fiatalabbak, kortól, nemtől függetlenül. A jó információ helyes átadásával rengeteget lehet segíteni. Fontos, hogy jó időben kapjunk el bármilyen betegséget.

„Miért pont én?”
„Haragudtam a Jóistenre, meg általában
mindenkire abban a pillanatban.”

Fotó: Sanoma Archív / Schumy Csaba

Hogyan segítesz?
Azt szoktam tanácsolni, hogy mind táplálkozásban, mind életstílusban radikális életmódváltást hajtsunk végre. Ez olyan, mintha a számítógépet frissítenénk. Nekem ’97-ben nem a vesémet vették ki, hanem felfrissítették a „szoftvert”, újraindították a rendszert. 

Te mi mindent próbáltál ki a gyógyulás érdekében?

Minden őrületet kipróbáltam a búzafűlé ivásától kezdve a cápaporcpor, az algák, a legkülönbözőbb vitaminok fogyasztásáig. Aztán az onkológusom segítségével találkoztam az ősi, keleti gyógyászat egy olyan adományával, ami teljesen összeillett az életszemléletemmel – nemcsak a daganatot tünteti el, de a lelket is gyógyítja.  

Ezek a csodaszerek sokszor placebóként működnek, nehéz szétválasztani, mennyi a valós hatás és mennyi a hit…
A placebohatást nem szabad lebecsülni, a lényeg, hogy  te azt gondold arról a dologról, rajtad az fog segíteni. Persze nem mindegy, van-e a termék mögött komoly kutatói munka.

Hogy derült fény a betegségedre?
Az egyik művésztársam féltékenységből ledobott a színpadról. Természetesen nő volt a dologban, annak a táncoslánynak udvaroltam, akinek korábban ez a srác. A lengőbordám megszúrta a vesémet, ami bevérzett. Másnap az orvos közölte, van egy rosszindulatú, 6,5 centis daganatom. Azonnal megműtöttek. 22 éves voltam, nem sokkal később született meg a fiam, aki azóta már kamasz.  

Mi az ember első reakciója?
Haragudtam a Jóistenre, meg általában mindenkire abban a pillanatban. Mindenkitől menekültem, egyedül akartam lenni. Nyár volt. Elnéztem az embereket, ahogy boldogan ölelkezve mászkálnak a napsütésben, és azt ismételgettem: „Miért pont én?”

Miben változtatott meg a betegséged?
Mondhatnám, hogy azóta nem félek annyira a haláltól, de hazudnék. Sokkal jobban félek. Akinek már volt halálközeli élménye, az másképp félti az életét. Ha most kéne meghalnom, sokkal tudatosabban viselkednék a családommal, a kollégáimmal szemben. Úgy kelnék fel minden nap, mintha az utolsó lenne, és mindent beleadnék szakmailag, érzelmileg, emberileg. Sokat szeretnék tanulni a színházban, és a munkámat a legjobb tudásom szerint végezni. Mindig jobb és jobb emberré szeretnék válni, amíg csak vagyok a Földön. Vágyam, hogy 100 emberből 90 azt mondja azt a síromnál: rendes ember volt!

Azt terjesztették a magyar énekesről, hogy súlyos beteg

Valahol azt nyilatkoztad, hogy a betegséged előtt nagyképű fráter voltál…  
Eléggé furcsa voltam, maradjunk ennyiben. Nem voltam egy mintafiú, benne voltam minden csibészségben, egyszer büntetve is voltam garázdaságért. Túláradó önbizalommal éltem. A kis termetem ellenére küzdősportot űztem, gyakran kötekedtem, verekedtem. Nem vagyok rá büszke erre a korszakomra. Végül a művészet és a színház „váltotta ki” a bandázást, galeribe járást. Ahhoz, hogy ide jutottam, kellettek ezek a lépcsőfokok. Sokkal jobb, hogy már most olyan vagyok, amilyenné – ha nincs a betegségem – csak később válhattam volna.

Fotó: Sanoma Archív/Schumy Csaba
Fotó: Sanoma Archív / Schumy Csaba

Mitől függ, hogy valaki megadja magát ennek a betegségnek, vagy felveszi a kesztyűt?
Ez lelki alkat függvénye. Én önfejű makacsságomból fakadóan gyógyultam meg. Egyszerűen tagadtam a dolgot. Azt mondtam, „Micsoda? Miféle betegség? Miféle rák?” Ahogy megműtöttek, rá három napra kicsempésztettem magam a kórházból. Tolókocsiban mentem be a színházba, lógtak belőlem a katéterek. Aztán elkezdtem feljárni Pestre énekelni tanulni, és szinte észrevétlenül meggyógyultam. Nagy közhely, de valóban minden a fejben dől el.

Van „bakancslistád”, vagyis olyan dolgok, amiket ebben az életben mindenképpen megvalósítasz, ha törik, ha szakad?

Ezt a listát még 50 éves koromban is ráérek megírni. Most a család, a gyerekek, a barátok meg a tanulás a legfontosabbak. Ezenkívül szeretnék a gyógyító szerepben minél jobban kiteljesedni és minél több embernek segítségére lenni.  

Vállalsz konkrét társadalmi felelősségvállalást érintő, jótékonysági feladatokat?
A Rákliga Túlélő Klubjának egyik alapító tagja vagyok. A Daganatosokért Alapítányt is támogatom, és emellett több civil és nem civil szervezetet. Nemrég is olyan koncerten jeleskedtem, amelynek bevételeit egy kislány szervátültetéséért ajánlottunk fel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top