nlc.hu
Sztárok
Lelki válságban a Megasztár

Lelki válságban a Megasztár

Noha sokan bíztak benne, nem változott meg Szíj Melinda hozzáállása. A Megasztár sokat kritizált dívája továbbra sem hisz magában és begubódzik.

Való igaz, nem nyerte meg a versenyt, de több százezres rajongótáborra tett szert Szíj Melinda, és az emberek, akik megszerették, bizony sokat vártak az énekesnőtől. Ha mást nem is, de azt mindenképpen, hogy folytassa az éneklést, kövesse az álmait, és kicsit higgyen magában. Ám úgy tűnik, csalódniuk kellett. Melinda ugyanis visszament dolgozni a traktorgyárba, nem akar lemezt kiadni, és még mindig ugyanazt fújja: ő kevés. Szinte mindenhez. Pedig mekkora bókot kapott a napokban! A brit Susan Boyle, akihez oly sokan hasonlították, üzent Szíj Melindának. A Bors című napilap összehozta a két énekesnőt, megmutatta Boyle-nak Melinda egyik előadását. És a több millió eladott lemezzel büszkélkedő díva azt mondta róla, hogy jó. Ám úgy tűnik, ez sem hatotta meg Melindát. Családtagjain keresztül mindössze annyit reagált, hogy ő sokkal kevesebb, mint Susan Boyle.

Pedig nem kevesebb. A legnagyobb különbség kettejük között, hogy Susan Boyle – dacára annak, hogy nincs popsztárkülseje, sőt még soha nem volt férfival – jobban hitt magában. És tehetségén kívül ez a sikere záloga. Ezt talán Szíj Melinda is eltanulhatná tőle. 

Megint magát bántja Szíj Melinda

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top