Sztárok

Botrány a Megasztárban! Beszólt egy néző Friderikusznak

Friderikusz Sándor akaratán kívül lett a péntek esti Megasztár főszereplője.

Botrány a Megasztárban! Beszólt egy néző FriderikusznakMár a műsor kezdetekor morcosnak tűnt Friderikusz Sándor, és a második előadás után el is szakadt nála a cérna. No, nem lett agresszív az ítész, úriember módjára osztotta ki a neki beszóló rajongót.
Történt ugyanis, hogy amikor Kökény Attila először lépett színpadra az este folyamán, akkor Friderikusz azt mondta, inkább a táncos lányt juttatná tovább a produkció alapján, nem pedig Attilát. Ez az egyik nézőnél annyira kiverte a biztosítékot, hogy hüvelykujjával lefelé mutogatottt Sándornak, aki úriemberként, de határozottan vágott vissza.

A szavazók kiejtették Szíj Melindát

„…Uram maga nekem ne mutogasson, mert kivezettetem a teremből… majd ha ön ül itt, mint zsűri, akkor elmondhatja a véleményét, most viszont hallgassanak meg és ne mutogasson… látom, az értelem ott van az arcán” – mondta Friderikusz a mutogató rajongónak. Valószínűleg Sándort hidegen hagyta ez a fajta „kritika”.  Tudomásunkra jutott, hogy a reklámszünetben tovább folytatódott a mutogató és Fridi csatája, már a kamerákon kívül, ahol a “mutogató” bocsánatot kért az ítésztől…
És a végeredmény láttán a szavazókat is hidegen hagyta Fridi véleménye, mert Kökény Attila kapta a legtöbb szavazatot, ezzel ő lesz a jövő pénteki döntő egyik résztvevője, Tolvai Renáta mellett. Szíj Melinda pedig hazatért gyermekeihez…

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top