nlc.hu
Sztárok
Exkluzív! Magyar Attila feleségének megdöbbentő vallomása

Exkluzív! Magyar Attila feleségének megdöbbentő vallomása

Tegnap a Story magazin elsőként számolt be arról, hogy Magyar Attila felrúgta házasságát, mert szerelmes lett a szintén házasságban élő Gregor Bernadettbe. A Nők Lapja Cafénak exkluzív interjút adott Attila felesége, aki még most is visszavárja Nyuszómuszót.

Az elmúlt két hétben a festésbe menekült Mónika, Magyar Attila felesége. Az mondja, groteszk képek születnek, amelyek jellemzik a fájdalmat, amit érez. „Semmi jele nem volt annak, hogy bajban lenne a kapcsolatunk. Két hete villámcsapásként ért, amikor Attila közölte, mást szeret, elköltözik. Szétrobbant minden” – kezdi elcsukló hangon a beszélgetés Gombás Mónika. Három évig volt a színész a felesége, és annak ellenére, hogy korábbi kapcsolatából már van három nagy gyermeke, mindent megtett azért, hogy Attilától is szülessen egy csemetéje. „Ha szeretünk valakit, az ő vágyait mindenáron teljesíteni akarjuk. Én boldognak akartam látni Attilát, tudtam, hogy családra vágyik, és meg akartam ajándékozni egy gyermekkel. Kórházakba jártam, kezeléseknek vetettem alá magam három éven keresztül. Sajnos eredménytelenül, nem lettem terhes. De vajon majd mindezekre hajlandó lesz Bernadett is?…”

Berni és Attila a Mágnás Miska próbáin szerettek egymásba
Berni és Attila a Mágnás Miska próbáin szerettek egymásba

Sokan azt mondják, ez volt az egyik ok, amiért Attila Gregor Bernadettet választotta. Úgy gondolja, majd a színésznő megajándékozza őt egy gyermekkel. Ettől nagyobb pofont pedig nem is kaphatott volna az élettől Mónika, akit megtörtek az elmúlt napok eseményei. „Nehéz elfogadni Attila döntését, mert nem ezt vártam.  De én feltétel nélkül szeretem őt most is. Féltem és aggódom miatta, hogy nehogy baja essen ebben az új helyzetben. Óvnám, védelmezném. Nem haragszom rá, mert hiszem, hogy ez egy botlás volt a részéről, és arra kérem, térjen haza hozzám! Abban reménykedem, hogy megnyugszik. Az én ajtóm nyitva áll, találj vissza hozzám…” – mondta alig hallható hangon Mónika.

Gyermeket terveztek, örökbefogadáson gondolkodtak...
Gyermeket terveztek, örökbefogadáson gondolkodtak…

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top