Sztárok

Hogy szabadultak meg démonaiktól a sztárok?

Több millió embert érint az alkoholizmus és a drogfüggőség. Egyiket sem lehet lebecsülni, vagy egy legyintéssel elintézni. Az egykor ilyen problémákkal küzdő hírességek azért vallottak szenvedélyükről, hogy erőt adjanak az embereknek: igenis le lehet győzni az alkoholizmust.

Az anonim alkoholisták csoportja segített
Eric Dane, a Grace klinika sztárja saját bevallása szerint az elmúlt két évben lett alkoholfüggő. „Nem tudtam feldolgozni, hogy bár sokáig küzdöttem azért, hogy valaki legyek, egy senki voltam. Aztán hirtelen jött ez a sorozat, és negyvenévesen valaki lettem.”

Hogy szabadultak meg démonaiktól a sztárok?

Ericnek nemcsak az alkohollal, de a füves cigivel is meggyűlt a baja. „Rászoktam, és csak a kislányom születésének köszönhetem, hogy ma már tiszta vagyok.” A színész rendszeresen eljár az anonim alkoholisták gyűlésére egy másik ismert barátjával együtt. „Ez az a csoport, amit mindenkinek ajánlok. Itt nem számít, hány éves vagy, mi a vallásod, meleg vagy, vagy heteró. Csak az a fontos, hogy meglegyen benned a szándék a tiszta élethez” – nyilatkozta Dane.

„Megtanultam elfogadni, hogy függő vagyok”

A Merlose Place Amandájának azután csúszott ki a lába alól a talaj, hogy férje, Richie Sambora megcsalta őt legjobb barátnőjével, Denise Richardsszal. Heather évekig piált titokban, és habár járt mellette pszichoterápiára, ez mit sem segített rajta. 2008 márciusában a színésznő öngyilkos akart lenni, ám orvosa értesítette a helyi rendőrséget, akik szerencsére időben megérkeztek Locklear villájához. Ezután 2009-ben ittasan és begyógyszerezve vezetett, majd ugyanezt elkövette 2010 márciusában is.

Letartóztatásakor, 2008-ban
Letartóztatásakor, 2008-ban
Állandó volt az alkoholos mámor
Állandó volt az alkoholos mámor

A bíróság hat hét rehabilitációs kezelésre ítélte. „Amikor megláttam magam két hét tisztaság után az újságokban, hogy hogy is néztem ki részegen, azt mondtam: ez a nő nem én vagyok. Nekem a meditáció segített abban, hogy újra önmagamra találjak. Megtanultam tisztelni az életet, az életemet elfogadni, hogy függő vagyok, de erősebb a jellemem, mint a bennem élő állaté” – nyilatkozta Locklear.

Csak szüneteltetni  lehet az ivást

Albert Györgyi soha nem rejtette el a nyilvánosság elől, hogy súlyos alkoholproblémája van. A tragikus körülmények között elhunyt újságírónő könyveiben vallott függőségéről. Györgyi azt mondta, hogy az alkoholizmus genetikailag van az emberbe kódolva, és azt állította, hogy soha nem lehet leszokni róla, csak szüneteltetni lehet az ivást. Barátai szerint Györgyi hirtelen halála előtt éppen ezt tette…

Fotó: Sanoma Archív/Csibi Szilvia
Fotó: Sanoma Archív/Csibi Szilvia


„Felelős vagyok egy gyerekért” – most épp tiszta…

Courtney Love-nál soha nem lehet tudni, hogy épp józan vagy bedrogozott életét éli. A Nirvana egykori frontemberének özvegye valószínűleg a karmájának köszönheti, hogy az életben többé nem lesz már tiszta. Courtney ugyanis kislánya miatt épp akkor tette le sikeresen a drogokat, amikor férje öngyilkos lett. Ez azonban olyan mélységbe repítette őt, ahonnan már nem volt út visszafelé. Végigkokainozta a 90-es éveket, majd ugyanezt tette az új évezred első tíz évében. Állítása szerint azonban most másfél éve tiszta.

Már másfél éve tiszta
Már másfél éve tiszta
Lánya, Frances Bean Cobain
Lánya, Frances Bean Cobain

„Rájöttem, hogy úgy nőtt fel mellettem a lányom, hogy nem is emlékszem rá. Ha szerencsém van, akkor ő sem fog emlékezni a drogos anyjára, különben egy életen át járhat terápiára. Nekem az ad erőt a tisztasághoz, hogy van egy gyerekem. Csak erre későn jöttem rá” – mondta Courtney.

Madonna húzta ki a gödörből
Máig talány, hogy mitől omlott össze Britney Spears élete három évvel ezelőtt. Az énekesnő kopaszra borotváltatta a fejét, naponta 8-10 doboz energiaitalt ivott, kábítószert és különböző nyugtatókat szedett. Eközben két kisfiára mindig valamilyen rokon vigyázott. „A munkának köszönhetem, hogy kilábaltam ebből a helyzetből. Hogy volt egy lemezcég, amelyik még ekkor sem mondott le rólam. És a siker nem váratott sokáig magára, mert a Gimmie more-ral és a Pice of me slágerrel visszatértem a zeneiparba. De volt még egy ember, akinek sokat köszönhetek, és ő Madonna. Ő volt az, aki felkarolt és koncerteket szervezett nekem. Megtanított arra, hogy legyek jó anya, s ma már az ő példáját követem, mindenhová viszem magammal a gyerekeket, bárhová is megyek turnézni.”

Kopaszon, a téboly határán
Kopaszon, a téboly határán
Madonna segítette karrierjét
Madonna segítette karrierjét

Magyarországon az alkoholisták számát 600 ezer és 1 millió közöttire becsüli dr. Funk Sándor addiktológus. A betegségtől szenvedők számára az alkoholos májzsugorban meghaltak adatai alapján lehet következtetni, pontos számadat azonban nincs, mivel kevesen fordulnak orvoshoz problémájukkal. Hivatalosan alig 30 ezer alkoholistát kezelnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top