Fotó: press.TV2.hu

– Nemrég jelent meg egy hír, miszerint „Szekeres Nóra munka nélkül maradt”. Ebből mennyi igaz?
– Valószínűleg munkán a Megasztárt értették, de valójában nem vagyok munkanélküli, ősztől folytatódik a Babavilág új adásokkal. Van, aki egyáltalán nem tudja, hogy vezetem ezt a műsort, azt gondolják, hogy a Megasztár óta nincs semmi.

– Azt nyilatkoztad, hogy nem kopogtattál a Megasztár 5. műsorvezetői posztjáért. Mindig így viszonyulsz az ilyen helyzetekhez, vagy a Megasztárnál már előre lehetett tudni a leosztást?
– Soha nem szoktam kopogtatni, ennél sokkal fatalistább vagyok. Azt gondolom, hogy aminek meg kell történnie velem, az meg fog történni. És ha nekem az a sorsom, hogy egy bizonyos műsort vezessek, akkor az össze fog jönni, anélkül, hogy futnék utána.

– Vannak egyébként műsorálmaid?
– Vannak. Nagyon szívesen vezetnék például beszélgetős műsort, klasszikus talkshow-t. Gondolkodom egy olyan műsoron is, amely a női identitás kérdését járná körbe. Nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt, hogy legyen megfelelő nézettsége is egy műsornak, de legyen benne érték is. Szeretnék olyan műsort készíteni, amelyben valamilyen üzenet is megfogalmazódik, vagy elindít valamit annak az embernek a fejében, aki megnézi.

– Internetes fórumokon gyakran emlegetnek úgy, hogy a Kölyökidő-s lány. Mennyire zavar, hogy sokaknak ez ugrik be mind a mai napig?
– Ez jó értelemben vett bélyeg, amelytől nem is akarok megszabadulni. A Kölyökidő volt az első műsor, amelyet évekig csináltam, és a huszonnyolc és harmincöt közötti generáció erre élénken emlékszik.

– A Kölyökidő óta tévézel, de nyilatkoztad, hogy sokáig nem tudtad, mi szeretnél lenni. Hogyan dőlt el végül, hogy a tévézésnél maradsz?
– A szüleim figyeltek arra, hogy ne tízévesen döntsem el, hogy tévézni akarok. Féltettek attól, hogy túlságosan beleszeretek ebbe a világba, és esetleg nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt én szeretném. Úgy érzem, hogy pont amiatt jöttek az újabb és újabb felkérések, mert nem akartam mindenáron tévézni, soha nem görcsöltem rá erre. Az a fura, hogy soha nem is éreztem ezt munkának, annyira szerettem.

– Mostanában sem?
– Nem. De azt mondják a szakmabeliek, hogy annak kellene érezni, hogy akkor vagy profi, ha tudatosan csinálod. Én meg is próbáltam műsorvezetés közben tudatosabb lenni, és megmondom őszintén, úgy nem megy. Különbözőek vagyunk, van, akinél ez a hozzáállás válik be, van, akinél nem. El kell engednem magam, mert abban a pillanatban, hogy tudatosra váltok, görcsös leszek, ami nem tesz jót.

Szekeres Nóra és gyerekei: Milán és Noa Fotó: Sanoma Archív/Tóth Beáta

– Az anyaságra vágytál már tizenéves korod óta. Ez azért érdekes, mert más nő meg addig tolja a gyerekvállalást, amíg lehet.
– Nem is arról van szó, hogy vágytam rá, hanem inkább mindig azt éreztem, hogy készen állok rá. Ez az érzés nagyon erősen bennem volt, de minden nőben benne van, csak mostanában nagyon sok helyzetben kell a nőknek férfiként helytállniuk, és ezzel rengeteg női energiájukat elveszítik, ezért is halogatják a gyerekvállalást. És ez nem jó. Amikor a gyerekeimmel vagyok, az csoda. Amikor otthon voltam velük éveket, akkor azt éreztem: ajándék az élettől, hogy csak erre kell koncentrálnom.

– Azt olvastam, imádod a misztikus dolgokat és a jóslatokat. A válásoddal kapcsolatban nem voltak jóslatok?
– Csak egy, régen, és legyintettem rá.

– Mennyire volt éles újrakezdés a válás utáni időszak?
– Szerintem még sokáig az lesz. Persze az új helyzetet már megszoktam, de egy tízéves állapot változott meg, ez sok idő, az életem egyharmada házasságban telt el. Most minden újrarendeződik.       

– Egy pletykaműsort is vezettél korábban, amelyben sztárhírek kerültek terítékre. Most te kerültél a hírekbe, ez milyen érzés?
– Valamennyire ki tudom vonni magam a bulvárhírekből, vagy legalábbis igyekszem, de nem lehet teljes mértékben, ezt mutatja az elmúlt pár hónap. De tudomásul kell venni, hogy ha ez a munkád, ezt választottad, akkor igenis benne vagy ebben a részében is. Az persze más dolog, amikor valaki gerjeszti magáról a pletykákat. Ezt soha nem csináltam, a gyermekeim születését és a válásomat sem vertem a médiában nagydobra. Amikor kiderült, kiderült.

Amióta az eszemet tudom, televíziózok, pont ezért másképp is kezeltem az ismertséget. Más az, amikor valaki mindig is az ismertségre vágyik, majd hirtelen eléri, és akkor azt szeretné, hogy minden róla szóljon. Ez soha nem volt a vágyam, számomra az ismertség nem cél volt, hanem velejárója annak, amit csinálok és amit szeretek.  

– Az új párkapcsolatodról mennyit árulsz el?
– Annyit, hogy van… De tényleg. Most olyan állapotban vagyok, hogy nem szeretnék kapkodni. Jó, örülök neki, de nem is tudom, mi mást kellene megosztanom róla.

– Biztos sok mindent tanultál ebből a sorsfordulóból.
– Az, hogy mit tanultam belőle, majd kiderül, ha jobban csinálom legközelebb. Rengeteg következtetést levontam, nagyon sokat gondolkodtam. Amikor az ember benne van egy kapcsolatban, akkor is foglalkoztatják a párkapcsolati problémák, feszültségek, a baj inkább az, hogy vannak lustább időszakok, amikor egy csomó mindent – rossz beidegződésből – nem jól csinálsz. És nem kezdesz el rajta gondolkodni, csak akkor, mikor a probléma már üvölt. Nagy tapasztalat volt számomra, hogy nem szabad megvárni ezeket a pontokat. Arra is rájöttem, hogy az embernek harcolnia kell saját magáért. A saját érzéseidet, a saját gondolataidat, a saját világképedet vállalni kell.