Sztárok

Világsztárok különc kérései Magyarországon

David Guetta, Pet Shop Boys, Jamiroquai, Chemical Brothers, Paul van Dyk – megannyi sztár megannyi kéréssel érkezik a Heineken Balaton Soundra. Van, aki helikopteres szállítást, van, aki csokit és chipset kér, és akad, aki saját magának főz. Mindezt július 8. és 11. között Zamárdiban.

„Semmilyen körülmények között nem szabad a megadott listától eltérő ételeket adni!” – áll a felszólítás az idei Heineken Balaton Sound egyik sztárjának kívánságlistáján, s mint megtudtuk, a művész rendkívül szigorú étrendjének megszegése komoly egészségügyi problémát okozna, és a show lemondását jelentené. Épp ezért alapanyagok és konyhai eszközök állnak a listán, hogy majd a művész maga tudja elkészíteni a kívánt és megengedett étket.
A Sound másik sztárja huszonegy fős személyzettel érkezik, és összesen hetvennégy törölközőt rendeltek a fellépésére. Na és persze néhány doboz sört, pezsgőt, csokit, chipset.
A DJ-k fogyasztási szokásaiban nagy a szórás: van, aki a DJ-pultba egy minihűtőt rendelt három darab pezsgővel, sörrel és vízzel, egy másik DJ viszont kért egy üveg tequilát, egy üveg vodkát és egy üveg whiskey-t, négy üveg pezsgőt, harminchat üveg sört, némi üdítőt és vizet.
Messze a legnagyobb várakozás David Guetta szombati fellépését kíséri. Miközben a francia sztár pár éve még klubokban játszott, tavaly a Heineken Balaton Sound 8000 fős arénáját töltötte meg, 2010-ben már csak a nagyszínpadon, főműsoridőben vállalt fellépést, méghozzá úgy, hogy a show után azonnal helikopterrel kell továbbrepíteni egy szerb fesztiválra…
A tavalyi kívánságlisták között Moby ridere tűnt leginkább különlegesnek: ő egy komplett konditermet rendeztetett be a színfalak mögött. Amikor meglátta, hogy a szervezők ezt teljesítették, nagyot nevetett: „Ezt még sehol a világon nem vették komolyan” – mondta a maximalista soundosoknak. Reméljük, idén is elégedettek lesznek a Heineken Balaton Sound sztárjai és vendégei!

Világsztárok különc kérései Magyarországon

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top