Sztárok

A vásznon is hódít a szexi szőke énekesnő

Christina Aguilera visszatért!

A vásznon is hódít a szexi szőke énekesnőHarmincmillió eladott albummal a háta mögött, és az egyetlen harminc év alatti énekesként, aki bekerülhetett a Rolling Stone magazin „minden idők 100 legjobb énekese” közé, az ötszörös Grammy-díj-nyertes Christina Aguilera már eddig is példa nélkül álló sikereket ért el. Christina az elmúlt egy évét szorgos munkával töltötte a stúdióban, így most örömmel jelenti be új, régóta várt negyedik stúdióalbumát, a Bionicot, amely június 7-én lát napvilágot.
Az énekesnő számos műfaj és zenei stílus egyedi keverékeként jellemzi az albumot: „Felfedeztem és megalkottam egy friss, szexi érzést mind elektronikus, mind organikus elemeket felhasználva, játékos és önelemző témákat is érintve. Már izgatott vagyok, hogy a rajongóim is hallhassák az új anyagot. Ez egy olyan valami lesz, amire senki sem számít.”

Azonfelül, hogy befejezte az új albumot, amelyet saját otthoni stúdiójában rögzített első fia születése után, Christina részt vett első filmjének, a Burlesque-nek az elkészítésében is. A film, amelyben szerepel Cher, Stanley Tucci és Kristen Bell is, idén ősszel érkezik a mozikba.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top