Sztárok

Milyen egy okos szőke szexbomba pasijának lenni? Most megtudhatod!

  • Nők Lapja Cafe
  • Wandracsek Tamás
  • 2010. 05. 14.
Völgyesi Gabi szexi kisugárzása sokakat rabul ejt, de talán kevesen tudják, hogy az ő szíve hosszú évek óta foglalt.

Gabi párja a Unique együttes zeneszerző-billentyűse, Kovacsics Ádám, aki – bár a színpadon megbújik az énekesnő mögött – a privát életben egyenrangú társként áll mellette. Kapcsolatuk már 13 éve tart.
Ádám éppen énekesnőt keresett az együttesébe, és zenésztársa, Zsolt elhívta Gabit egy házibuliba, ahol megmutatták neki a készülő dalokat. A lány már akkor is meglehetősen öntudatos volt, így a fiúk tudtára adta, hogy a zene nem teljesen nyerte el a tetszését. Abba azért belement, hogy közösen készítsenek néhány felvételt. Egyre többet találkozott Ádámmal, eleinte az éneklések miatt, majd később az éneklések helyett is…

 Milyen egy okos szőke szexbomba pasijának lenni? Most megtudhatod!


„Mivel egy környéken laktunk, látásból már ismertem, de köszönő viszonyban nem voltunk, csak párszor utaztunk ugyanazon a trolibuszon – emlékezett vissza azokra az időkre Ádám. – Gabi egyébként nem emlékszik ezekre a »közös« utazásokra. Nekem már akkor megtetszett, anélkül, hogy bármit is tudtam volna róla, de azt gondoltam, maximum csak haverként jöhetnék szóba nála.”

 Milyen egy okos szőke szexbomba pasijának lenni? Most megtudhatod!Eleinte – talán emiatt is – nem volt kezdeményező, sőt inkább úgy tett, mintha nem is érdekelné a lány szépsége. Ez, mint utólag kiderült, pont jól sült el: Gabit éppen ezért kezdte el először idegesíteni, majd később érdekelni a visszafogott srác. Eleinte csak telefonon kommunikáltak, majd a személyes találkozások során hamar kiderült, hogy több lesz köztük egyszerű munkakapcsolatnál.
Persze felvetődhet a kérdés, hogy nem unják-e egymás közelségét, ha az otthonukon kívül a munkahelyül szolgáló színpadon is együtt kell lenniük. „Általában különválasztjuk a magánéletet a munkától, pontosabban ez automatikusan működik nálunk – vallja Ádám. – A színpadon, médiaszerepléseken inkább munkatársak vagyunk. Amikor viszont fellépésekre megyünk, jó dolog, hogy együtt vagyunk, így sokkal kevésbé tűnik munkának, nyűgnek a sok utazás.”

Gabiért már a zenekar indulásakor megvesztek a férfiak, de Ádám szerint a féltékenység mégsem uralkodott el a kapcsolatukon. Már a kezdetektől megtanulták a helyén kezelni a közönségből érkező reakciókat. „Egyéb helyzetekben egészséges féltékenység, azt gondolom, mindkettőnkben van” – árulja el a zenész.

Unique: Hiszed vagy sem

Külső szemlélőként az énekesnő határozott, céltudatos embernek tűnik, akinek nem lehet ellentmondani. Kedvese így jellemzi: „Nyitott, vitaképes embernek tartom, aki általában pozitívan gondolkozik, és nagyon céltudatosan végig tudja vinni, amit eltervezett, viszont hirtelen hangulatváltozásokra képes, ami nem minden esetben jó.”

Völgyesi Gabi a popzenei színpadok mellett a tárgyalótermekben és az ügyvédi irodában is maximálisan helyt tud állni. Adódik a kérdés, vajon a párját is érdekli-e a paragrafusok világa.
„Már az egyetem alatt fertőzgetett a jogi témájú kérdésekkel, amelyek valamelyest érdekelnek, de őt nyilván sokkal mélyebben foglalkoztatják – árulta el Ádám. – Most, hogy már ügyvédjelölt, ha konkrét ügyeket ugyan nem is beszélhet meg velem, mert ügyvédi titkot sértene, de általános kérdésekben előfordul, hogy megkérdezi a véleményemet.”
Címkék: Völgyesi Gabi

Legújabb a címlapról:

Övkisokos – mi a trend idén?
Teljes élet allergiásan is!
Az Allegra termékcsalád hatékony segítséget nyújt a szezonális allergia és bőrkiütés* (krónikus ismeretlen eredetű csalánkiütés) tünetei ellen anélkül, hogy álmosítana. Allegra és Allegra Forte segítségével kompromisszumok nélkül teljes életet élhet! További információk! >>>
Kapcsolódó hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Risztinka 2010-05-14 16:49

Valószínüleg igazad van!

Annie Wilkes 2010-05-14 15:48

Senki nem mondta, hogy szexbomba. Szexi kisugárzása pedig igenis lehet. Bár én nem tudom pasi szemmel nézni, de tény, hogy szép, és nem azzal hívja fel magára a figyelmet, mint a Senorita Szöszis ribizli, vagy az idióta Molnár Anikó, hanem a tehetségével. Mindemellett valószínűleg okos is, ha már egyszer ügyvéd lett.

Annie Wilkes 2010-05-14 15:45

Ezt nem tudhatod. Ha pasi lennél, valószínűleg másképpen néznéd a nőket.

Hemu 2010-05-14 14:39

A nők kritikusabb szemmel nézik az azonos nemet, de hiszem, hogy a férfiak többségének Gabi valóban szexi.

És tényleg szép, vonzó nő, pedig én is nő vagyok.

Risztinka 2010-05-14 12:56

Hát vannak nála szexibb és vonzóbb  nők is! De helyes aranyos a Gabi! Ha pasi lennék nekem azért nem jönne be.... ;)

Csendike2010 2010-05-14 12:37

Én nem tudok igazán hozzászólni .Ahogy így néztem a képet egy kedves . átlagos fiatal nőt láttam.A kisugárzást valahogy nem érzékeltem ,de nem biztos hogy ez az ő hibája.

Dity1 2010-05-14 12:22

Már ne haragudjatok, de nagyon messze van a szexbombától. Egy sima, hétköznapi lány. Az utcán tucatjával látni szebbeket.

N?k Lapja Café 2010-05-14 12:22

Völgyesi Gabi szexi kisugárzása sokakat rabul ejt, de talán kevesen tudják, hogy az ő szíve hosszú évek óta foglalt.

Tovább a cikkre...

Hirdetés Sztárok

Édes és pikáns a filmvásznon...

Édes és pikáns a filmvásznon...

Nemcsak a filmsztárok élete lehet édes és pikáns. Gyakran a moziban is találunk olyan filmeket, amelyek ínyencségükkel megnevettetnek. Éppen ezért néha jólesik visszatérni a már jól bevált, kicsit édes, kicsit pikáns klasszikusokhoz, melyek még mindig igazi élményt jelentenek a sokadik vetítés után is. »

Legnyerőbb magyar kollekció

Válassza a minőségi és finom hazait, nyerjen gyönyörű és divatos hazait! »

Hirdetés Sztárok

Fürdőfelújítás 24 óra alatt

Fürdőfelújítás 24 óra alatt

A jó burkolónak, festőnek gyakori ismérve, hogy a naptárában nehéz rövid időn belül akárcsak egy szabad hetet is találni, hiszen az építkezést, felújítást végzők egymásnak ajánlják. »

Hirdetés Sztárok

Harmóniában önmagával

Harmóniában önmagával

Szinetár Dóra színházban játszik, filmben szerepel, miközben vezeti a háztartást és neveli a gyerekeit. Sokaknak már a fele is sok lenne Dóra teendőinek, de ő magabiztosan mozog a különféle feladatok között. Mindeközben szépsége is makulátlan! Nem véletlen, hogy a NIVEA is felfigyelt rá, s őt kérte fel, hogy legyen a Q10 termékcsalád arca. »

50 db páros belépőjegyet sorsolunk ki a Várandósok című filmre!

Sorsolás: 2012-06-01

A Tolle az egészséges ételek mellett az aktív mozgásról is gondoskodik. Egy fehér Tolle kerékpárt sorsolunk ki!

Sorsolás: 2012-06-07



Nyerj Budapest–Bécs retúrjegyet, Zenés-táncos sétahajójegyet vagy Budapest–Visegrád–Esztergom kirándulóhajó retúrjegyet!

Sorsolás: 2012-05-29

Itt a Nők Lapja Café májusi bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!

Sorsolás: 2012-06-01

Német Turizmus (DZT)

Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos hétvégét Berlinben!

Sorsolás 2012-06-30

  • Olcsóbbat.hu
  • Polc.hu
1 | 2
1 | 2