Sztárok

Lady Gaga Budapesten

  • Nők Lapja Cafe
  • 2010. 04. 26.
Az excentrikus énekesnő november 7-én lép fel a Papp László Budapest Sportarénában.
Lady Gaga Budapesten
Lady Gaga The Monster Ball címet viselő turnéja május 7-én indul Stockholmban, majd elhagyja Európát, és egy észak-amerikai koncertsorozat után ősszel tér vissza Európába.
A szervezők szerint az énekesnő a koncertjein hű marad teátrális, újító, kreatív szelleméhez, és a korábbiaknál is látványosabb show-val várja rajongóit. A turné – amelyet Lady Gaga egyszerűen csak az első pop-elektro operának nevez – a The Sun című brit lap szerint „lélegzetelállító”, „a legjobb show, amelyet idén láthat” a közönség. Radio City Music Hall-beli fellépését a The New York Times így méltatta: „A koncert állandóan gondoskodik egy-egy értékes pillanatképről, hol egy sci-fi tablóról, hol egy szűk, csillogó kosztümről. De az őt körülvevő külsőségeknél még sokkal jobb az, amit Lady Gaga csinál.”
Lady Gaga tavaly novemberben megjelent albumát, a The Fame Monstert mutatja be a turnén. Az új anyag 2008-ban megjelent debütáló albumát, a The Fame-et követte, amely díjesőt hozott az énekesnő számára. A két albumból összesen több mint 12 millió fogyott el világszerte, Lady Gaga öt kislemezéből – Just Dance, Pokerface, Lovegame, Paparazzi, Bad Romance – több mint 30 millió példány kelt el. Az interneten csupán a Bad Romance videóját 125 millióan nézték meg. 
A teljes körű jegyértékesítés a budapesti koncertre április 30-án indul, de a www.livenation.hu regisztrált tagjai már április 28-tól megvásárolhatják belépőjüket.

Legújabb a címlapról:

Segít szakítani a mobilod

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás

Hirdetés Valentin 2012

Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Nagyon szeretsz valakit, vagy szerelmes vagy? Akkor játssz velünk! Lepd meg őt (vagy Őt) egy kedves üzenettel, és nyerj! »

Gézengúz alapítvány

Kérjük, támogassa adója 1%-ával a Gézengúz alapítványt, amely a koraszülött és születési károsult babáknak segít. »

Itt a Nők Lapja Café februári bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!

Sorsolás: 2012-03-01

Hirdetés Sztárok

A legjobbfej hűtő, Frici

A legjobbfej hűtő, Frici

Mindannyiunkkal megesik, hogy még egy kiadós vacsora után is legszívesebben a hűtőhöz osonnánk és kiennénk belőle az összes fellelhető édességet. Ha eddig nem voltál túl jó viszonyban a hűtőddel, ismerkedj meg Fricivel, aki a legjobb arc a hűtők népes táborából! Benne biztosan nem fogsz csalódni, még este is kedves, megértő mosollyal fogja kínálni Neked és családodnak a Kinder Hűtött Finomságok bármelyikét. »

LEITZ

Nyerj stílusos WOW Nexxt tűzőgépet és vigyél színt az irodádba!

Sorsolás 2012-02-16

Hajvasalók
Akár 5000 Ft alatt

Márkás Parfümök
Már 5430 Ft-tól

Kapszulás kávéfőzők
Már 20 200 Ft-tól

E-Book olvasók
Már 19 900 Ft-tól

 

Nagyon szeretsz valakit, vagy szerelmes vagy? Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Sorsolás: 2012-02-14

Olja
Robert Yugovich :
Online ár:
1 490 Ft

Eredeti ár: 1 490 Ft
0% megtakarítás
További könyvajánlatok: Még több könyv