Sztárok

Rákóczi Ferenc: A mi szerelmünk mindent elsöprő

Rákóczi Ferenc hangja már évek óta ismerős a hallgatók számára, ám egyre gyakrabban láthatjuk az arcát is a képernyőn. A Class FM műsorvezetője második gyermeke születésére készül, de azt is bevallja: tetszik neki, hogy rajonganak érte a csajok.

– Hamarosan újra apává válsz, mikorra várjátok a kicsit?

Kettes számú gyermekünk, Benedek még bent tartózkodik, elméletileg április 20-án érkezik. Persze ez módosulhat, Panna lányunk például egy hónappal előbb jött a vártnál. Nem állunk meg kettőnél, azt szoktam mondani, hogy ők a „próbagyerekeink”. Teszteljük a szülői képességeinket, de az majd csak kamaszkorukban derül ki, hogy mit sikerül most elrontanunk.

Bevásároltatok már bébiholmikból?

Bámulatos közösség az állapotos nők köre! A cserekereskedelem köszön vissza közöttük. Panna kinőtt ruháit továbbadtuk, hozzánk pedig jó néhány szettnyi, kisfiúra való cucc érkezett. Szerencsére így nem kell sokat vásárolnunk, de egy anyukának még így is nehezen tudod megmagyarázni, hogy felesleges felhalmozni bébiruhákat.

Rákóczi Ferenc: A mi szerelmünk mindent elsöprő

Mit szólsz ahhoz, hogy a női hallgatók valóságos szexszimbólumként tekintenek rád?

Nem ellenkezem. (Nevet.) Minden egyes közszereplőt megtalálnak a nők, de én annyiszor beszélek a szerelmemről meg a gyerekeimről, hogy már tudják a hallgatók, mi a helyzet. Mindig hangoztatom, hogy mennyit jelent számomra a család. Nem mondom, voltak időszakaim, amikor éltem a lehetőségekkel, de ez már elmúlt. 

Rákóczi Ferenc: A mi szerelmünk mindent elsöprő Vannak sikertelen fogyókúrák is. Okaikról és a megoldásról olvashatsz itt! 
Miért nem tudok lefogyni? »

A múlt héten a Mr. és Mrs. című műsorban szerepeltetek. Nem féltetek az ilyen szintű kitárulkozástól?

Nem vagyok az a típusú  ember, aki görcsösen védi a magánéletét a közönség elől. Annyira szép meg jó a mi kapcsolatunk, hogy néha már szégyellem is. A mi szerelmünk mindent elsöprő. Azt gondolom, annak, aki vállalja az arcát a médiában, van joga azt mondani, hogy vannak korlátok. A hálószobánkba nem engedjük be a kamerákat, és meztelenül sem fogok fürödni a nyilvánosság előtt, de ez a műsor belefért. Nagy dili volt. Úgy mentünk el a forgatásra, hogy a csajom már hét hónapos terhes volt. Röhögni akartunk, és ez sikerült is. Annyira, hogy végül megnyertük a hetet – minden erőlködés nélkül. 

Rákóczi Ferenc: A mi szerelmünk mindent elsöprő Hogyan lett a kedvesedből „Béka”?

Egyszer spontán Békalencsének szólítottam, ami szerintem kedves és szép dolog. Valahogy ez megmaradt, csak lerövidült Békára. Bár Panna lányunk anyunak hívja, de néha ő is lebékázza. 

A Class FM-en Sebestyén Balázs és Vadon János mellett nem lehet könnyű  dolgod. Mindketten meglehetősen erős személyiségnek tűnnek. Te visszafogod magad mellettük?

Nem, sőt. Nagyon érdekes fúzió a miénk. Három teljesen különböző ember, teljesen más életfelfogással. Mindent másképp látunk, emiatt gyakran veszekszünk is, de ettől lesz érdekes a műsor. Nagy fenntartásaim voltak velük szemben, de hamar megismertük egymást, és mára összeszokott csapatként tudunk dolgozni.

Hallottam, hogy komoly fogyókúrába is kezdtél…

Szeretnék leadni 25 kilót. Egy szolid hétfő hajnalban ráálltam a mérlegre, amely egyébként nem a barátom. 124 kilót nyomtam, ami a 194 centihez mérten is sok. A negyedik emeletre már csak úgy tudok felsétálni, ha szüneteket iktatok be lépcsőfordulónként. Belegondoltam, hogy ha évek múlva is futkározni akarok majd a gyerekeimmel, akkor tennem kell valamit az egészségemért. Szerencsére Abaházi Csaba kollégám is hasonló gondokkal küzd, így együtt még könnyebb teljesítenünk ezt a küldetést. Most egy ebédszállító cég jóvoltából „nyomunk” egy diétát: napi hatszor eszem, de két hét alatt már így is sikerült 8 kilótól megszabadulnom. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top