Náray Tamás tibeti terrier kutyái segí- tenek a mindennapok szépnek látásá- ban. Fotó: Gyenes István

Neve mára egybeforrt az ízléses luxussal. Ruhái finomságot, klasszikus eleganciát, harmóniát árasztanak. Náray Tamás mesevilágot teremtett a nőknek az Opera melletti üzletében. Amikor belépek, pillanatok alatt magával ragad a gyönyörű kelmék színes forgataga, ahogyan az a nyugodt, szelíd céltudatosság és stílusérzék is, amely Náray legbelső lényéből fakad.
Eleinte a karrierjéről kérdezem, de ő azt kéri: ne legyen sablonos beszélgetés. Arról kérdezzem, ami engem igazán érdekel. Igazság szerint mindennél jobban szeretném megtudni, hogy egy olyan ember, aki abból él, hogy gyönyörű ruhákat ad a nőkre, hogyan látja őket lemeztelenítve: vagyis milyennek látja a lelkünket.

– Itt a szalonban is azt tapasztalom, hogy általában a nők énképével van egy kis baj. Meg akarnak felelni annak a  a társadalmi elvárásnak, hogy egy nő legyen önálló – akár családfenntartó is –, és tudjon egyedül boldogulni. Csakhogy ez a női lélekkel teljes ambivalenciában van. Egy nő szerintem úgy van kitalálva, hogy miközben ő az, aki önállóan tud gondoskodni a gyermekéről, az életben azért támaszra is szorul. Azt látom, hogy aki egyedül marad, lélekben egy picit megférfiasodik. Egy nő arra van kitalálva, hogy olyan dolgot csináljon, amelyhez melegség, lélek meg szeretet kell. Úgy érzem, a vezérigazgatói szék nem a nőknek való.

– Hogy mit fog ezért kapni a feminista olvasóktól...

– Tisztázzunk valamit. Nem azért mondom ezt, mert azt gondolom, hogy nincs hozzá képességük. Épp ellenkezőleg. Egy nő szerintem sok esetben sokkal okosabb, mint egy férfi. Olyan húrokat is meg tud pendíteni, amelyeket egy férfi nem képes. Ilyen szempontból egy nő könnyebben építhet karriert, mert kifinomultabbak és ügyesebbek a módszerei. A szexus mint lehetőség ebben az aspektusban eszembe sem jutott. Felső vezetőnek lenni azonban többnyire sok teherrel járó, sok időt követelő, kemény dolog. Ezért gondolom, hogy nem egészen nőknek való foglalkozás, ők ugyanis figyelmességre, gyengédségre és védelemre vágynak. Higgye el, aki ezt nem vallja be, vagy nem ismeri önmagát, vagy nem mond teljesen igazat.
A női-férfi szerepek felcserélődni látszanak, ezért sem a nők, sem a férfiak nem találják a helyüket a világban. A férfiakat kasztrálta a társadalom, kevesen vannak közöttük, akik még tudnak családfenntartók lenni, ami borzasztó nagy hiba… Na, ha valaki úgy gondolja, hogy ezekért a nézetekért megharagszik rám, hát csak tegye.

– Tudja, az a legnagyobb baj, hogy manapság egyre kevesebb az úgynevezett klasszikus férfi, akinek még számítanak bizonyos értékek, és nem lusta, megfáradt valaki, hanem vannak céljai, törekvései...

Fotó: Máté Szabolcs

– Hát minek köszönhető, hogy kiveszőben van az ilyen férfi? Annak, hogy  a nők egy része elférfiatlanította a férfiakat. Voltak olyanok, akik be akarták bizonyítani, hogy őrajtuk is lehet nadrág, és most bajba kerültek, mert kiderült: nem ilyen lovat szerettek volna. Két tűz között vannak, mert a karrier mellett van a gyerek és a család. Nézzük például a közelgő karácsonyt.

– Ön szerint milyennek kellene lennie az ideális ünnepnek?

– Az az ideális történet, hogy délelőtt az apuka befaragja a karácsonyfát a tartóba, elviszi a gyereket sétálni, képtárba, moziba, az anya pedig feldíszíti a fát, és mire a család hazaér, addigra csinos frizurával, kis délutáni ruhában, illatosan várja őket. Ez egy feleségnek a dolga. Itt jegyezném meg: az ilyen nőktől nem hiszem, hogy elmennének a férfiak.

– Nem azért, mert kényelmesek? 

– Meglehet, de most ez baj? Ha megvan a kis ágyacskájuk, a megszokott izécskéjük, a takaros, értük rajongó kis feleségük, a tiszta ingecskéjük, nem kockáztatnak. A férfiak zöme így gondolkodik.

– Mégis rengeteg válás van...

– Alapvetően a férfiak nem szeretnek nősülni, a nők viszont szeretnek férjhez menni. A nőnek arra van szüksége, hogy valahova tartozzon, a férfinak pedig szabadságra van szüksége. Minél több szabadságot kap egy férfi, annál jobban ragaszkodik a nőhöz. Ilyen egyszerű. Az akarat törvénye szerint amit akarok, nem fog összejönni. Amit nem akarok, vagy – mondjuk – szeretném, de nem pusztulok bele az akarásba, arra lesz esélyem. A házasság önmagában véve csak papír, azt tartalommal kell megtölteni, és akkor tud megtöltődni tartalommal, ha egy házasságban mindegyik fél a maga szerepkörét játssza.

– Döbbenetes hallgatni, hogy mennyit tud a nőkről. Egy pszichológus veszett el Önben.

– Végtelenül tisztelem a nőket, az egész pályámat nekik köszönhetem. Ha a nők nem kezdenek el sztárolni, nem kezdenek el szeretni, nem kezdenek el reklámozni, akkor sehol nem tartok ma. Nem vagyok sem pszichológus, sem látnok, csak vannak tapasztalataim, megérzéseim. Az embereknek egyébként kortól, nemtől függetlenül gyengédségre, kedvességre, megértésre lenne szükségük, és arra semmi szükségük nincs, hogy valaki szekálja őket. Nagyon sokan depressziósak, ennyi beteg ember, mint amennyi most van, soha nem volt. Mert a lélek betegíti meg a testet. Aki kiegyensúlyozott és boldog, az nem lesz beteg. Azt még a nátha is elkerüli.

– Hogyan éli meg a negatív kritikákat?

– Különbséget kell tenni az ízlésbeli eltérésekből és a leszólásokból eredő negatív kritikák között. Ízlésről nem lehet vitatkozni. A baj az öncélú odaszólásokkal van. Nagyon nehéz létezni olyan közegben, amely csak kérdőjeleket vet föl. Nehéz élni egy olyan társadalomban, ahol mindenki úgy gondolja, hogy a másikról negatív ítéletet mondhat, akár becsmérlően vagy lekicsinylően nyilatkozhat, miközben ő maga még semmit sem bizonyított. Nehéz olyan körülmények között tenni a dolgomat, ahol a tisztelet és a megbecsülés nem tartozik az alapértékek közé.

Special New Year Edition 2010. Fotó: Lovász Sándor

– Mintha fájdalmat éreznék a hangjában...

– Korábban igen nehéz napokat okozott az olyan kritika, amely a szakmaiságomban kérdőjelezett meg. Kötélidegzet és önmagamba vetett szilárd hit kellett az elviseléséhez, no meg elszántság, akarat, szívósság, és az a képesség, hogy képes legyek semmibe venni a rosszindulatot, a többnyire irigységből fakadó negatív kisugárzásokat. A túlélésem – vagy inkább a fejlődésem – érdekében fejlesztettem ki ezt a képességet. Úgy gondolom, Magyarország lakóinak jelentős része abból merít energiát, hogy negatív energiát bocsát ki, nem a fejlődésre és a tettekre, hanem a véleményezésre koncentrál. Márpedig szavakból nehéz lesz házakat építeni…

– Fejleszthető az a képesség, hogy az ember pozitívan gondolkodjon?

– Fejleszthető. Tudatosan törekedni kell arra, hogy ha az embert rossz dolgok veszik körül, akkor menjen el onnan. Nyugodtan mondja azt, ha valaki bántja, hogy én ezt nem hallgatom tovább. El kell fordulni… És ne hagyjuk, hogy a környezetünkből, a médiából kiáramló negatív cunami elsodorjon bennünket. Csak a pánikkeltés és a magánéletekben való gusztustalan kurkászás megy. Ez ma a divat! S mivel védekeznek? Hogy erre van igény! Hát röhögnöm kell! Én például ezért nem szeretek interjút adni, bár ha néha megjelent egy-egy rólam szóló írás, olvasói levelek százait kapta a szerkesztőség, hogy köszönik, mert erőt merítettek a szavaimból. Nem tudom, hogy maga mennyit küzdött ezzel az interjúval.

Special New Year Edition 2010. Fotó: Lovász Sándor

Special New Year Edition 2010. Fotó: Lovász Sándor

– Őszintén? Sokat!

– Látja, rám is hat az előítélet. Pedig maga gyönyörűen felöltözött, felkészült belőlem, és nem faggat a titkaimról. Ez tetszik nekem. Uncsi a sok botcsinálta megélhetési „újságíró” slampos, helyesírási hibáktól hemzsegő irománya. Meggyilkolta, szeretőt tart, meghalt, elcsalta, meglopta… De az, hogy valaki sikeres, hogy valaki Kossuth-díjat kap, vagy valaki Bécsben játszik mint színész, vagy kap egy Pulitzer-díjat, vagy mit tudom én – na, erről azt gondolják, hogy senkit sem érdekel. Pedig ez nem igaz! Ugyanis ezek nem pusztán személyes sikerek, hanem pozitív példák lehetnének. Az emberek mondhatnák, hogy lám-lám, ez a srác vagy ez a lány milyen sokra vitte. Próbáljuk már meg az ő módszerét követni, és lássuk, hogy mi mire visszük.

– Erre sokan azt mondanák, hogy az élet kegyetlen, és meg kell mutatni ezt az oldalát is...

– Olyan, mint a ruhatervezés vagy a főzés: minden az arányokon múlik. Itthon mindenből csak úgy úszik ki a negatív hírek árja: baleset, drog, influenza, vérző kismama, elhaló magzat. Ezt hallgatva csak ül az ember, és azt gondolja: atyavilág, hát hol vagyok, ez mind velem történik? Ez a rettenet, ez a borzalom? Persze megesik, hogy csúnya dolgok történnek velünk, de nekünk nem az adja az erőt, hogy az élet eme oldalát látjuk folyamatosan, hanem az, ha pozitív példák, előremutató, reményt, lehetőséget kínáló dolgok vannak. Tényleg az lenne a jó hozzáállás, hogy ülünk egy sarokban rettegve, hogy megússzuk az életünket, mert csak a rossz oldal van? Ez az igazi hazugság! A lélekben megnyomorított embert ugyanis tovább lehet manipulálni. Ne hagyják! Tegyék azt, amit én: hiszem, hogy az életemben a nehézségeim ellenére jó élményekben lesz részem, és nem engedem, hogy a dolgaim rosszul menjenek, mert én vagyok a felelős azért, ami történik velem!