Sztárok

Balogh Edina: Lehet, hogy kezdek felnőni?

Azt mondja, szinte mindig pozitív visszajelzéseket kap: az emberek kedvelik az általa megformált Kinga karakterét. Sem a munkájában, sem a magánéletében nem szokott túlságosan előre tervezni, inkább sodródik az árral. Szeret tetszeni az embereknek – és önmagának.

– Beszélgetésünk idején Kinga éppen vidékre szökött a kórházból, Géza pedig nem kíván utánautazni. Ugye nem írnak ki a sorozatból?
– Amikor először olvastam a forgatókönyvet, nekem is átfutott az agyamon, hogy ugye nem… De nem. Igaz, mi is csupán két héttel járunk a stúdióban forgatottak előtt, de a forgatókönyv általam ismert részében benne vagyok.

– Mihez kezdenél, ha hirtelen megszűnne ez a munkád?
– Nem szoktam ezen gondolkodni. Egyrészt szeretem azt, amit csinálok, másrészt nem szokásom különösebben előre tervezgetni. A mai bizonytalan gazdasági helyzetben ez amúgy sem lenne túl egyszerű feladat. Évek óta a Barátok közt áll számomra az első helyen, ennek rendelek alá mindent: az iskolámat, a hobbimat, a magánéletemet…

– A magánéletedet is?
– Bizonyos értelemben igen. Hiszen a forgatástól függ, mikor tudok elmenni nyelvórára, de az is, melyik nap mikor érek haza, vagy mikor utazhatunk el nyaralni.

Névjegy

Foglalkozás: színész (Barátok közt, 2003-tól),
szépségkirálynő (2003)
Született:1984. július 14., Budapest
Haja: szőke
Szeme: barna
Magasság: 172 cm
Súly: 53 kg
Családi állapot: párkapcsolatban él, kedvese Alex
Csillagjegye: Rák

– Előbb-utóbb úgyis kikerülsz egy időre a sorozatból, ha gyermeket vállalsz…
– Hát az inkább utóbb lesz, mint előbb. Az a vicces, hogy tizennyolc éves koromban meg voltam róla győződve, hogy nekem már huszonhárom évesen biztosan családom lesz. Most huszonhat vagyok, és még mindig elég távolinak tűnik… Pedig a párommal három éve együtt vagyunk egy klassz kapcsolatban, mégsem érzem érettnek magam a feladatra…

– Ezek szerint csak rajtad múlik?
– Csak. Alex tizennégy évvel idősebb nálam, ő már készen áll a családalapításra, sőt – neveti el magát – tulajdonképpen a megismerkedésünk óta készen áll erre. Ami nagyon jólesik, én mégsem érzem még úgy, hogy itt lenne a pillanat. Amikor itt lesz, biztosan érezni fogom!

Fotó: Sanoma Archív/RTLKLub Sajtóklub/Klinszky Gábor
Fotó: Sanoma-archívum/RTL KLub,
Sajtóklub/Klinszky Gábor

– A szüleid nem siettetnek, hogy szeretnének már unokázni?
– Á, nem ilyen típusok. A bátyámnak különben is van már két kisfia, velük unokázhatnak eleget.

– Gyakran találkoztok?
– Meglehetősen. Gyakorlatilag az egész család egy kupacban lakik, egymástól legfeljebb néhány utcára. A párom is itt vett házat még a kapcsolatunk hajnalán…

– Akkor tényleg az első perctől nagyon komolyan gondolta.
– Nagyon.

– Könnyen belopta magát a szívedbe? Könnyű veled ismerkedni?
– Hát, nem volt könnyű dolga – és nagyon nem könnyű velem ismerkedni. Nem túlzok, ha azt mondom, egy kezemen meg tudom számolni a barátaimat. Régebben másképp volt, de mára bizalmatlan lettem. Hogy ez összefügg-e az ismertséggel, nem tudom… Tény, hogy a rólam szóló internetes fórumokat sosem mertem elolvasni, mert nagyon rosszul viselném a negatív kritikát, de épp ezért nem is tudom, hogy sok ilyen van-e, hiszen személyesen szinte csak pozitív visszajelzést kapok.

– Ha jól értem, elég fontos neked a pozitív visszajelzés.
– Jól érted, igen. Jó érzés, ha az emberek kedvelik Kinga karakterét, és persze mint minden nőnek, nekem is jólesik, ha megdicsérnek. Szeretek szép lenni, szeretek tetszeni.

– Ha nem kapsz elég bókot, elszomorodsz?
– Szó sincs róla! Ilyenkor az önmagában boldogít, hogy én szépnek érzem magam. Egyébként pont emiatt akkor is mindig ügyelek arra, hogy rendezett és csinos legyek, ha egyedül vagyok otthon.

Fotó: Sanoma Archív/RTLKLub Sajtóklub/Nagy Botond
Fotó: Sanoma-archívum/RTL KLub,
Sajtóklub/Nagy Botond

– A lakásod rendjére is ennyire ügyelsz?
– Ma már igen, de ez nem volt mindig így. Amíg a szüleimmel laktam, rendetlen voltam, kissé elhúzódó kamaszkorral, folyton rám kellett szólni, hogy ne hagyjak mindent szanaszét. Érdekes, mióta Alexszel lakom, a rend természetessé vált. Lehet, hogy kezdek felnőni?

– És a többi klasszikus házimunka? Főzni szoktál például?
– Imádok főzni! Teljesen kikapcsol, ráadásul Alex nagyon szeret enni, úgyhogy neki érdemes is. Hetente legalább kétszer-háromszor főzök otthon.

– És mi az, ami még kikapcsol? Mivel lazítasz a főzésen kívül?
– Hát, nem biztos, hogy lazítás, inkább kikapcsolódás és szenvedély, az, hogy ha csak tehetem, festek. A festés folyamatát is élvezem, és azt is szeretem, amikor végre elkészül egy kép. Nemrég fejeztem be egy festményt, amelyet még tavaly kezdtem el – nevet ismét. – Igen, beleírhatod, egy évbe telt, míg elkészült. De rettenetes pepecs munka volt, egy mallorcai kikötőt ábrázol, és állandóan meguntam a sok aprólékos pettyegetést. Aztán egyszer csak vettem egy nagy levegőt, és másfél óra alatt befejeztem. Alex meg is rémült, hogy biztosan elrontottam, de végül tetszett neki.

– Lesz majd egyszer kiállításod is?
– Majd egyszer, lehet… Most még nem. Még nem merek vele kiállni az emberek elé. Persze a kollégáknak szoktam mutogatni a mobilomon, ha valamivel elkészültem, hiszen mondtam, hogy szükségem van a visszajelzésre. De legfőképp arról szól ez, hogy érezzem, van bennem más is, mint a sorozatszínésznő.

Kedvencek

Könyv: A diadalív árnyékában, A nap szerelmese,
Bohémek és pillangók
Festmény: Munkácsy Mihály Trilógiája
Film: A velencei kurtizán
Étel: bolognai spagetti olasz módra
Úti cél:
Mexikó, és ahova vágyik: Maldív-szigetek

– Egy „igazi” színésznő nincs benned?
– Félreértesz. Komoly és igazi feladatnak érzem a mostani szerepemet, egy évek óta a képernyőn lévő karakter megformálása nagyon is színészi feladat. Nincs színpadi tapasztalatom, de úgy gondolom, a kamera előtt egész más eszköztárra, más gesztusokra, mimikára van szükség, mint a színpadon. Azt is bevallom, hogy engem a színházi munka nem vonz. De az előbb inkább azt akartam kifejezni, hogy rengeteg erőt ad az, hogy a színészeten kívül más alkotótevékenységben is ki tudom fejezni magam.

– És a képernyőn más szerepben el tudnád képzelni magad?
– Ott esetleg igen, de ez a jövő zenéje, és mondtam, nem tervezgetek semmit előre. Hagyom, hogy a sorsom irányítson.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top