Sztárok

Kefirt exe, Zimány Linda is felköszöntötte

A V-tech énekese hétvégén töltötte be 30. életévét. Kefirt születésnapján volt kedvese, Zimány Linda is felköszöntötte.

Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/ Bársony Bence
Fotó: Rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

Kefir, azaz Kecskés Tibor már érzi magán a korral járó változást, amelyet egyelőre nem a szeme körül sűrűsödő szarkalábakon lehet mérni, sokkal inkább a stílusán. Az énekes a Reflektor Tv-nek elmondta, pár évvel ezelőtt vette észre először, hogy már nem rajong a színes cuccokért, a rövid ujjú pólókért. Ha teheti, inkább zakót vesz fel inggel, és már a haját sem melíroztatja.

Volt kedvese, Zimány Linda szerint az énekes nem változott, mióta ők szakítottak, hiszen akkor már felnőtt ember volt. A lány szerint Kefirben csak erősödtek azok a vonások, amelyek már akkor is benne voltak. Szerinte inkább az énekes gondolja úgy, hogy Linda megváltozott, pedig csak felnőtt, mióta nem járnak együtt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top