Filmekben, musicalekben szerepelt, műsorokat vezetett, mégis elsősorban énekesnőként tartjuk számon. A mai napig tele a naptárja fellépésekkel, és ő ugyanazzal az energiával áll színpadra, mint egykor. Nem akart „celeb” lenni, így nem is lett az, megmaradt annak, akinek megszerettük: ő csak egyszerűen „A Kovács Kati”.

Fotó: Sanoma archív/Csibi Szilvia

– Mennyire tartja számon a születésnapokat?

– Nagyon fontos, hogy az ember szeretettel gondoljon valakire. A nők életkorának publikálását viszont harminc év felett hivatalból betiltatnám! Amikor meglátom egy lapban, hogy leírják, ki hány éves, olyan érzésem van, mintha a személyiségi jogokkal élnének vissza. Én sem akarom tudni, hogy ki mennyi idős, ezért rólam se jelenjen ez meg sehol. Egyébként pedig én békében vagyok a korommal. Most például Nyergesújfalun jártunk, ahol odajött hozzám egy kisfiú, és megkérdezte, hogy hány éves vagyok. Elárultam neki, mire ő döbbenten mondta, hogy az nem lehet, mert az ő nagyija is ennyi idős, de sokkal öregebbnek tűnik.

– Mi a titka annak, hogy ilyen remek formában van?

– Fegyelmezetten élek. Inkább többször eszem, de keveset. Az étteremben is rendszeresen szólok a pincéreknek, hogy az adagom felét csomagolják be, majd otthon megeszem. A teniszezés is formában tart. Heti két nap járok, bár a telet nem annyira szeretem, mert fedett pályán nem az igazi a játék. A légkondis termekben jön rám a hideg levegő, és úgy nem lehet koncentrálni.

– Ilyenkor gondolom, hogy tucatszámra érkeznek a születésnapi köszöntések...

– Mindig megdöbbenek, hogy mennyi szeretet létezik az emberekben. Rengeteg gratulációt kapok levélben, interneten, és a különböző műsorokban is rendszeresen felköszöntenek. Sajnos nem tudom mindenkinek egyenként megköszönni, hogy gondol rám, de nagyon jó érzés.

– Mit gondol, mi lehet a titka annak, hogy az ön dalai a mai napig időtállóak, népszerűek, ráadásul nem feldolgozások miatt? A mai napig naponta adják a rádiók, tévék ezeket a slágereket.

– Máté Péter szerzeményei után az én dalaimat játsszák a legtöbbet. Azon gondolkodtam a minap, hogy a dalaim többsége ugyanúgy megszólal ma is, mint régen. Sokat számít, hogy lélekből készítettük ezeket a számokat. Többször is felvettük őket, az Úgy szeretném meghálálni című dalt például több verzióban felénekeltem, és hosszas gondolkodás után maradt meg a mértéktartó, de kicsit rockos verzió. A pályatársaim szokták kérdezni, hogy mire gondolok, miközben ötszázadszor éneklem ugyanazt a dalt. Elárulom: semmi másra, csak arra, amiről a szöveg szól. Nem lehet csak úgy kiállni a színpadra, és eldalolni valamit, át kell azt érezni is. Most – a Csináljuk a fesztivált egyik adásában – láttam, hogy valaki énekelte az egyik régi slágeremet, és azon bosszankodtam, hogy hiányzott belőle az élet.

– Nem szereti, ha feldolgozzák a slágereit?

– Aki meg akar bántani, az énekesnővel dolgoztatja fel a dalaimat! Ha férfi adja elő őket, akkor nincs bennem az egészséges féltékenység. Csonka András például gyönyörűen énekli több dalomat is, őt tisztelni is tudom ezért.

– Van a mostani előadók között olyan, akivel örömmel készítene duettet?

– Egy fiatal zenekar, a Qualitons ragaszkodott hozzám, és új hullámos feldolgozásban megcsináltunk nyolc számot néhány hete. De sok olyan fiatal énekes van, akivel örömmel dolgoznék együtt. Szabó Eszter, Balássy Betti, Varga Feri, a Tóth lányok, Feke Pál vagy a hihetetlenül muzikális Malek Andrea mellé bármikor szívesen kiállnék.

Sanoma archív/Németh Gabriella

– A 60-as évek dalai a mai napig élnek, viszont mostanában nem születnek időtálló slágerek...

– Ennek elsősorban financiális oka van. Megszűnt a CD-piac, a szerzőket nem motiválja, hogy jó számokat írjanak. Nem tudnak megélni a jogdíjakból, mivel a rádiók sem játsszák ezeket a magyar dalokat. A lemezeket letöltik az internetről, aminek jó oldala, hogy ingyen megismerik a dalokat, de ebből egy fillért sem lát a szerző és az előadó. Az új énekeseknek óriási pech, hogy nincs megfelelő terük a bemutatkozásra. A kereskedelmi tévékben is irányítottan szerkesztik a műsorokat, azt folytatják, ami egyszer már bejött. Mi egy év alatt nem szerepeltünk annyit a lapokban meg a tévében, mint a mostani fiatalok, de nekik mégsem sikerül kialakítaniuk a saját arculatukat.

– Azért az sem mindegy, hogy miért szerepel valaki a lapokban. Önnek sikerült távol tartania a bulvárt a privát szférájától.

– Nem szeretem. Felhívnak az újságírók, hogy mi újság, én meg sorolom: minden rendben, egyik fellépésről megyek a másikra, erre az a reakció, hogy „de kár…”. Tisztában vagyok vele, hogy ennek nincs hírértéke, én pedig nem vagyok hajlandó generálni magam köré sztorikat, és kerülöm a botrányokat.  Nekem kínos lenne egy nálam huszonévvel fiatalabb fiúval nyilvánosan csókolózni a címlapokon… Annak sem vagyok híve, hogy egyesek váltogatják a párjaikat. Nem értem, hogy nem kínos ez nekik… Hiányzik a fegyelem, a tisztelet mások iránt. Egerből származom, olyan gimnáziumba jártam, amely korábban apácazárda volt, és nekünk annak idején megtanították, hogy mi az erkölcs.

– Változik a világ...

– Tudom, hogy a mai szülőknek kevesebb idejük van a gyerekekre, hajtanak a pénzért, a karrierért. Mindenki feszült, látom a közlekedésben is. Az én anyukám szigorúan nevelt minket, büntetést kaptam, ha valamit rosszul csináltam. Ez a fegyelem megmaradt bennem.

– Mindig hangoztatja, hogy mennyire fontos szerepet tölt be az életében a család...

– Édesanyám 89 éves, és a mai napig jó egészségnek örvend. A bátyám ugyanolyan természet, mint én. Jön-megy, rohangál, motorozik, majd kicsattan az egészségtől. A húgom viszont pont az ellentétünk. De a testvéreken kívül nagyon fontosak a haverok is. Érdekes szó ez, de nem tudok a magyar nyelvben jobbat. Nem mondanám őket barátnak, de remekül érzem magam velük. Összejövünk, leülünk egy asztal mellé, nagyokat beszélgetünk.

– Azért a teljes boldogsághoz egy társ is szokott kelleni, nem?

– Tizennégy éve biztonságban érzem magam valaki mellett, akit a páromnak nevezek. Mindannyian követünk el hibákat, velem is előfordult, hogy olyan emberre pazaroltam az energiát, akivel szóba sem kellett volna állnom, de ezekből is mind tanultam valamit. Viszont nagyon érdekes, hogy az összes anyósommal remekül kijöttem. Egy-egy szakítás után is megmaradt velük a kapcsolatom.

– Nagyjából 600 dalt énekelt el. Tudna egyetlen egyet választani, ami a legfontosabb az életében?

– Nem tudnék egyet kiemelni. Olyanok, mintha a gyerekeim lennének. Ha egy válogatáslemezt kellene összeállítanom, akkor is bajban lennék, mert arra is csak 12 dal férne, és kimaradna legalább 10, amiről nem tudnék lemondani.

– Ha most betoppanna egy tündér, aki teljesíti a születésnapi kívánságát, mit kérne?

– Hogy vegyen a bátyámnak egy új autót! Sosem gondolok magamra, nekem mindig a családom a fontosabb.

– És mi lenne az az egy mondat, amelyet ön küldene a rajongóinak ajándékul?

– Az életet úgy kell élni, hogy minden napban találjunk magunknak valami csodát!

Csonka András köszönti az ünnepeltet: „Kati azon kevesek közé tartozik, akik az indulásuk óta ugyanazon a hőfokon és nívón végzik a dolgukat. Elképesztő és egyedülálló. Mindig is imádtam a dalait, főként a nagy ívű fesztiválnótáit. Mindig örömmel hallgatom a bakelitlemezeit. Vettem magamnak a bátorságot, és feldolgoztam négy dalt az ő repertoárjából, és nagyon örültem, hogy nem haragudott meg ezért. Katinak a születésnapjára leginkább egészséget kívánok, magamnak pedig azt, hogy még sok-sok élményem lehessen vele kapcsolatban! Például egy nagyzenekaros koncert, ahol dívaként, eredeti hangszerelésben énekelné a régi dalait, én pedig az első sorból figyelhetném.”