Sztárok

István Dani visszakapta a beszólásokat!

  • Nők Lapja Cafe
  • 2009. 10. 22.
Az internetes fórumozók nem kímélték az RTL Klub műsorvezetőjét.
fotó: RTL Klub
Fotó: RTL Klub

Végtelenül sajnálom, ami történt, és bízom benne, hogy a sztárok, akiken viccelődtünk, nem sértődnek meg, hiszen többükkel baráti kapcsolatot ápolok. Tanulság számomra, hogy a stúdiótérben csak olyat szabad mondani, ami a képernyőn is vállalható. A jövőben eszerint járok el” – mindössze ennyivel kommentálta István Dániel az RTL Klub honlapján a nem éppen kedves beszólásait. Mint ismeretes, a Reflektor című műsorban a bejátszások ideje alatt is bekapcsolva maradt a mikrofonja, így a nézők is hallhatták, hogy szerinte Király Linda „disznó”, Deutsch Anita „egy férfi”, Ungár Anikónak pedig „egyetlen őszinte mozdulata sincs”.

A csatorna vezetőségének ez éppen elég indok lehetett volna, hogy kipenderítse a nagyszájú műsorvezetőt, ezzel szemben ők is csak mentegették. Az internetes magazinok olvasói viszont kifejtették a véleményüket Daniról: a legkedvesebb jelző, amellyel illették, a „bunkó” volt, de sok-sok nyomdafestéket nem tűrő kritikát is kapott.  Hogy az érintettek élnek-e a bosszú jogával, az talán sosem derül ki, viszont a nézők és a netezők egyértelműen kifejezték, hogy a műsorvezető egy időre leszerepelt…

 

 

 

Legújabb a címlapról:

Segít szakítani a mobilod

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás

További cikkek

Drasztikus fogyásba kezdett Szulák Andrea

A színésznő két hónapja keményen küzd a pluszkilók ellen, még a vacsorát is kihagyja. Célja, hogy négy számmal kisebb ruhaméretet érjen el a nyárig folytatandó fogyókúrával – írja a Bors.

Csúcsra jutott VV Vera

Az érzékeny lelkű lány a pornófilmjével akár a szakma rangos díját is bezsebelheti – írja a Bors. Ha kijön a villából, a szexiparban könnyen el tudna helyezkedni, hiszen már most kapkodnak érte.

Veréstől retteg Liptai Claudia

Számos újítással ma, vagyis pénteken este útjára indul a Megasztár 6. évada. Liptai Claudia pedig attól félt a forgatáson, hogy valaki ellátja a baját.

Titkok az eurovíziós reménységről

Heincz Gábor nevét még kevesen ismerik, de ha azt mondjuk, ő az a szemüveges fiú az eurovíziós dalversenyből, akkor már sokan tudják, hogy kiről van szó.

Hirdetés Valentin 2012

Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Nagyon szeretsz valakit, vagy szerelmes vagy? Akkor játssz velünk! Lepd meg őt (vagy Őt) egy kedves üzenettel, és nyerj! »

Gézengúz alapítvány

Kérjük, támogassa adója 1%-ával a Gézengúz alapítványt, amely a koraszülött és születési károsult babáknak segít. »

Itt a Nők Lapja Café februári bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!

Sorsolás: 2012-03-01

Hirdetés Sztárok

A legjobbfej hűtő, Frici

A legjobbfej hűtő, Frici

Mindannyiunkkal megesik, hogy még egy kiadós vacsora után is legszívesebben a hűtőhöz osonnánk és kiennénk belőle az összes fellelhető édességet. Ha eddig nem voltál túl jó viszonyban a hűtőddel, ismerkedj meg Fricivel, aki a legjobb arc a hűtők népes táborából! Benne biztosan nem fogsz csalódni, még este is kedves, megértő mosollyal fogja kínálni Neked és családodnak a Kinder Hűtött Finomságok bármelyikét. »

LEITZ

Nyerj stílusos WOW Nexxt tűzőgépet és vigyél színt az irodádba!

Sorsolás 2012-02-16

Okostelefonok
Már 15 890 Ft-tól

Hajvasalók
Akár 5000 Ft alatt

Márkás Parfümök
Már 5430 Ft-tól

Kapszulás kávéfőzők
Már 20 200 Ft-tól

 

Nagyon szeretsz valakit, vagy szerelmes vagy? Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Sorsolás: 2012-02-14

A Bankár
Frei Tamás :
Online ár:
2 974 Ft

Eredeti ár: 3 499 Ft
15% megtakarítás
További könyvajánlatok: Még több könyv