nlc.hu
Sztárok
Botrány! Bálint Antónia kiakadt Sarka Katára

Botrány! Bálint Antónia kiakadt Sarka Katára

Az egyik bulvárlapban Sarka Kata kifakadt amiatt, hogy Hajdú Péter volt kedvese, Bálint Antónia az egykori közös boldogságukra tett utalásokat, és közös fényképeket mutogatott.

Hajdú Péter felesége a Reggeliben így nyilatkozott a sérelmeiről:

– Nem Bálint Antóniával van problémám, vele ezelőtt sem volt, és valószínűleg ezután sem lesz. Nem a múltat akarom megváltoztatni, mert az butaság lenne. Három éve vagyunk együtt Péterrel, és egyszerűen nem értem, hogy miért kell még mindig nosztalgiázni a nagy nyilvánosság előtt. Nekem ez egyáltalán nem szimpatikus.

Kata hozzátette, hogy ha jól emlékszik, Molnár Anikó vezette be a folyamatos nyilatkozást az exekről.
– Úgy látszik, nekünk is megvan a saját Molnár Anikónk, aki Bálint Antónia. Szerencsére nem állandóan, csupán az utóbbi hónapok néhány cikkében és televíziós interjújában került erre sor. Én soha nem hoznám a volt barátomat kellemetlen helyzetbe azzal, hogy a felesége vagy a barátnője orra alá dörgölök közös fényképeket. Azt gondolom, ez nem intelligens dolog; ha ennyire jólesik a régi emlékeket felidézni, azt megteheti otthon is.

Péter elmondta, hogy ha Katát zavarja a dolog, őt is zavarja. Ugyanakkor hozzátette, hogy Kata az élete párja, őt imádja. Szerinte nem kellene ennyire hevesen reagálnia a nyilatkozatokra.

Fotó: www.rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence
Fotó: www.rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

Bálint Antónia eredendően nem kívánt e témában nyilatkozni, de a tévéműsort látva nem bírta szó nélkül hagyni Kata rágalmait, és telefonon reagált a vádjaira. Feldúlt hangon megdöbbentő ígéretet tett élő adásban. Azt mondta, hogy ha van valaki, akinek van felvétele arról, hogy ő a Péterrel közös képeit mutogatta bárkinek, akkor annak egymillió forintot fizet készpénzben, azonnal! Elmondta, hogy minden csodálata Péteréké, akik szolgáltatnak valamit, amivel a címlapokra kerülnek. Azt azonban rémálmában sem gondolta volna, hogy egyszer ő lesz az, aki belekerül a kalapba. A vádak szerinte alaptalanok, és nagyon reméli, hogy Sarka Kata van annyira intelligens, hogy nyilvánosan bocsánatot kér tőle.
– Olyan dolgokat mond rólam, hogy komolyan kapkodom a levegőt. Nem tudom, mivel érdemeltem ezt ki!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top