nlc.hu
Sztárok
Dér Henit kihallgatták

Dér Henit kihallgatták

A Sugarloaf együttes énekesnőjét kihallgatták, mert egy tévéműsorban bevallotta: egy alkalommal szándékosan hajtott szemben a forgalommal a Hungária körúton.

Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv
Fotó: Rtlklub.sajtoklub.tv

Az énekesnő akkor úgy fogalmazott, hogy kellenek neki az efféle őrültségek, hogy levezesse a feszültséget. Azzal azonban nem számolt, hogy a műsort megannyi rendőr is nézi.

A Blikk információi szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti eljárást indított ismeretlen tettes ellen közúti veszélyeztetés bűncselekmény gyanúja miatt. Állítólag még a felvételt is bekérték a tévétársaságtól, amelynek műsorában az ominózus mondat elhangzott, Dér Henit pedig beidézték a rendőrségre.

A show műsorvezetője, Hajdú Péter elmondta: szerinte furcsa, hogy valaki ellen egy tévéműsorban elhangzott sztori alapján indítanak nyomozást. Még az is lehet, hogy az énekesnő nagyot mondott. Akár igaz a történet, akár nem, Heninek van veszítenivalója, hiszen szerb állampolgárként az itt-tartózkodási és a munkavállalási engedélyét is elveszítheti.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top