Sztárok

Elizabeth Taylor, a tehetséges hozományvadász

Ünnepelt színésznő, szépségideál, férfiak millióinak vágya volt egykoron. Hollywood legfényesebb korszakának dívája filmtörténelmet írt, több száz milliós vagyont halmozott fel, és nyolc férjet fogyasztott el hosszú élete során.

Vagyonokat keresett, habzsolta a férfiakat, és szinte mindent megkapott az élettől, amiről színésznő álmodozhat. Liz Taylort sikerei csúcsán a világ legszebb asszonyának tartották, akit ráadásul nemcsak csodálatos külsővel, hanem jó adagnyi tehetséggel is megáldott az ég. Kétszer vehetett át Oscar-díjat, hosszú időn át neve egyet jelentett Hollywooddal, s még ma is úgy emlegetik, mint az álomgyár utolsó klasszikus díváinak egyikét. Az Amerikai Filmintézet listáján a hetedik helyet foglalja el minden idők legfényesebben ragyogó női filmcsillagjai között, s még az angol királynő, II. Erzsébet is fejet hajtott páratlan karrierje előtt, amikor lovagi rangra emelte.

Évek óta egyre aggasztóbb híreket kapunk róla. 2006-ban egyenesen arról cikkeztek a lapok, hogy szívbetegsége miatt válságos állapotba került, leszámolt az élettel, és már semmi sem foglalkoztatja a saját temetésén kívül. Bár a megdöbbentő bejelentés szerencsére túlzónak bizonyult, nem múlik el hét, hogy ne lehetne újabb szomorú részleteket hallani egészségi állapotáról. A hetvenhét éves díva ugyan sosem ismerte el, ám Hollywoodban nyílt titoknak számít, hogy Alzheimer-kórral és súlyos szenilitással küzd. Az a hír járja, hogy már csak egykori férje, Richard Burton iránt érzett sosem múló szerelme élteti. Barátai szerint napokat tölt azzal, hogy Burton filmjeit nézi, majd hosszasan mereng a múlton. Évtizedes mozik és néhány emlékfoszlány – Taylornak ez maradt csupán filmszalagra kívánkozó, káprázatosan gazdag életéből…

Bombasikert hozó gyermeksztár

Elizabeth a Lassie hazatér című filmben 1943-ban
Elizabeth a Lassie hazatér című
filmben 1943-ban

Elizabeth valódi sztár volt: féktelen, nagystílű életet élt, ám akik együtt dolgoztak vele, egyöntetűen azt állították, hogy ha munkáról volt szó, azonnal levetkőzte allűrjeit. Vérbeli profinak tartották, s ez nem is volt csoda, hiszen kisgyermekkora óta kamerák előtt mozgott. Még kilencéves sem volt, amikor édesanyja, Sara Sothern – aki Liz életrajzírói szerint egykori színpadi színésznőként saját sztárambícióit akarta valóra váltani a kislánnyal – kézen fogta, és elvitte az egyik hollywoodi stúdió szereplőválogatására. Lehet, hogy a becsvágyó anyuka csapnivaló volt annak idején a színpadon, menedzserként azonban ügyesnek bizonyult: kislánya hamar filmszerepet kapott.

A múlt század negyvenes éveiben az álomgyár éppen gyermeksztárlázban égett, a nagy filmstúdiók csaknem mindegyike a bájos mosolyú, tizenéves színészpalántákban látta a túlélés zálogát. Egymással versengve próbálták ki újabb és újabb üdvöskéiket a mozivásznon, köztük a kis Elizabethet is, aki igen hamar bebizonyította, hogy megérdemli a producerek törődését. Első filmje, a máig klasszikusnak számító Lassie hazatér akkora kasszasikert hozott, hogy nem is lehetett kétséges a folytatás. Egymás után kapta a komolyabb feladatokat, tizenkilenc évesen, 1951-ben pedig az Egy hely a nap alatt című mozival azt is megmutathatta, hogy tehetsége túlmutat a tinifilmeken. Elizabeth színésznővé érett. Következett az Ivanhoe, az Elefántjárat, majd 1956-ban az Óriás című film. Két év múlva a Macska a forró bádogtetőn Maggie-jeként írta be magát a filmtörténet nagykönyvébe, az 1960-as Modern kaméliás hölgy pedig meghozta számára azt, amiről minden hollywoodi színésznő álmodozik: Oscar-díjat kapott. Eljátszotta a címszerepet a kor szuperprodukciójának számító, több mint negyvennégy millió dollárt felemésztő Kleopátrában Richard Burton oldalán, 1966-ban pedig újra átvehette az amerikai filmakadémia szobrát a Nem félünk a farkastól Marthájának alakításáért. A filmkritikusok szerint ekkor ért színésznői pályájának csúcsára. S bár volt még jó pár emlékezetes alakítása, soha többé nem tudta megközelíteni Oscart érő teljesítményét.  

A hetvenes évektől egyre kevesebb felkérést kapott, s ha meg is találták a producerek, leginkább valamelyik Broadway-darabban és televíziós játékfilmekben kínáltak neki szerepet. A kilencvenes évek elején aztán szinte teljesen elfelejtették, s csak 1994-ben gondoltak rá újra, amikor megkapta a Flintstone család című film egyik főszerepét. Az ötvenes-hatvanas évek ünnepelt filmcsillaga ebben butácska családi moziban szerepelt utoljára.

Multimilliomos szenvedélybeteg

Elizabeth Taylor, a tehetséges hozományvadászLiz éveken át mértéktelenül halmozta az élvezeteket, s ahogy hanyatlani kezdett a karrierje, egyre inkább alkohol- és drogfüggősége miatt került az újságok lapjaira. Kétszer kezelték a híres Betty Ford-klinikán, ám az italról még időskorában sem tudott lemondani, ami hetvenhat éves korában kis híján az életébe került. A már évek óta tolószékhez kötött filmsztár csaknem halálos adag gyógyszer-alkohol koktélt kevert magának, s csak a gyors orvosi beavatkozásnak köszönhette, hogy nem kellett búcsút intenie a földi világnak. Taylornak nem ez volt az egyetlen szenvedélye. Epés történetírói szerint két dolgot még a piánál is jobban szeretett: a férfiakat és a pénzt.

Mesés vagyont gyűjtött össze az évek során. Sikerei csúcsán másfél millió dollárt kapott egy-egy filmszerepért, s volt idő, mikor a világ leggazdagabb asszonyai között tartották számon. Olyan fényűző életet élt, hogy azt is könnyűszerrel megengedhette magának, hogy gyémántokat gyűjtsön. Pazar kollekciót hozott össze, melyben többek között megtalálható a harminckilenc karátos Krupp és a hatvankilenc karátos Burton–Cartier gyémánt is. Elizabeth azonban nem csak a gázsiból spórolta össze az újabb drágakőre valót. Hosszú élete során nyolcszor házasodott, s egy szerencsétlen kivételtől eltekintve válásai után szemérmetlenül megkopasztotta férjeit. Liz nem is titkolta, hogy ilyenkor legalább annyival gyarapodott vagyona, mint egy kasszasikert hozó film után. „Egyik exuramat sem utáltam annyira, hogy visszaadjam a gyémántjait” – mondta maró öngúnnyal.

Taylor később vállalkozásba kezdett Pierre Cardinnel, akivel White Diamonds elnevezéssel parfümöt dobott piacra. Egyre gyarapodó vagyona egy idő után azt is lehetővé tette, hogy némileg árnyalja a harácsoló feleség képét, amit előszeretettel aggattak rá a sajtó munkatársai. Liz bőkezű adományozóként tűnt fel: különböző humanitárius szervezeteknek állított ki csekkeket, lelkesen támogatta az AIDS-kutatást, s nemrégiben még egy katolikus iskolának, sőt Barack Obama kampánystábjának is juttatott egy kisebb összeget a konyhapénzből. Állítólag az utóbbi időben annyira belejött az adakozásba, hogy három gyermeke komolyan aggódni kezdett amiatt, hogy édesanyjuk az utolsó vasig szétosztogatja az örökségüket. Van is félnivalójuk. Az egyik bennfentes szerint ugyanis Taylor anyagiakkal szeretné viszonozni az élete során felé áramló szeretetet.

Erkölcsös férjfaló
Bár seregnyi férfi fejét elcsavarta, nem lehet azt állítani, hogy teljességgel erkölcstelen életet élt volna. Amikor ugyanis valóban belehabarodott aktuális partnerébe, sosem volt rest, hogy anyakönyvvezető elé álljon vele. Arra azért csaknem mindig gondosan ügyelt, hogy lehetőleg igencsak tehetős férfi mellett találja el Ámor nyila.

Liz és Richard Burtonnel
Liz és Richard Burtonnel

Első hites ura Nicky Hilton volt, aki a Hilton-birodalom örököseként finoman szólva sem számított csórónak. Nicky azonban csak a fényűző ceremóniáig bizonyult odaadó kedvesnek: mikor Liz elvetélt gyermekükkel, a fiatal milliárdos a közös szomorkodás helyett inkább hajókázni indult. Nem kétséges, hogy mi lett a frigy vége. A Hilton örökös után Michael Wilding következett, akibe Taylor az Ivanhoe forgatásán habarodott bele. Máig nem tudni, hogy ki erőltette jobban az új kapcsolatot. A húsz évvel idősebb színész, vagy Liz, aki a bohém Nicky után joggal feltételezte, hogy egy érett férfi oldalán talán nagyobb eséllyel leli meg a boldogságot. Bár két gyermekük született, Michael egy idő után olyan unalmasnak partnernek bizonyult, hogy Liz kénytelen-kelletlen új kapcsolat után nézett. Egy producer, Mike Todd rabolta el a szívét. A kalandos életű Todd ajándékok garmadájával halmozta el: műkincsekkel lepte meg, gyarapította ékszergyűjteményét, Liz pedig egy kislánnyal, Elizabeth Francesszal viszonozta a férfi szerelmét. Úgy tűnt, Taylor megtalálta végre a hőn áhított magánéleti nyugalmat, ám ekkor szörnyű tragédia történt: Mike 1958-ban repülőgép-szerencsétlenség áldozata lett. Todd legjobb barátja, Eddie Fisher azonnal az özvegy vigasztalására sietett. Fischer aztán addig-addig pátyolgatta az összetört művésznőt, mígnem a hálószobában kötöttek ki. Ám az együtt érző slágerénekes nem sokáig maradhatott világhírű kedvese mellett, Liz ugyanis találkozott élete nagy szerelmével, Richard Burtonnel. Noha a walesi származású nőcsábász csak újabb leendő trófeaként tekintett a színésznőre, a futó kaland tartósnak bizonyult. Kétszer házasodtak össze, először tíz évig, másodszor röpke esztendeig tartottak ki egymás mellett. Liz még kétszer állt oltár elé. Előbb az USA egykori haditengerészeti minisztere, John Warner, majd egy texasi építőmunkás, Larry Fortensky oldalán. S bár két éve egy afroamerikai vállalkozóval boronálták össze, valószínű, hogy a kilencedik kézfogó örökre elmarad.

Elizabeth Taylor, a tehetséges hozományvadász

A nagybeteg színésznőt ma csupán az foglalkoztatja, hogy végső nyughelyét megoszthassa Burtonnel, akit 1984-ben Svájcban temettek el. Liz azt szeretné elérni, hogy exhumálják élete párját, s ha majd ő is jobblétre szenderül, együtt földeljék el őket egy évekkel ezelőtt vásárolt walesi sírba. Sírfeliratának ezt szánja: itt nyugszik Elizabeth Taylor, aki gyűlölte, ha Liznek hívták.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top