Sztárok

Csala Zsuzsa kétszer szülhetett volna

Az örökké vidám és mindig mosolygós színésznőről kevesen tudják, hogy a gyerekek helyett a karriert választotta.

Csala Zsuzsa kétszer szülhetett volnaCsala Zsuzsa nem titkolja, hogy jó néhányszor megbánta már makacs döntését, hogy gyermekvállalás helyett a munkát választotta. A színésznő a Blikknek elmondta, hogy büszke a sikereire, hiszen a színpad a mindene. Ezért hajlandó volt még a magánéletét is feláldozni. „Hetvenöt éves vagyok, jó lenne az unokámat a karomban tartani” – mondta.

Bár a színésznő házassága – saját szavaival élve – csodás volt, mégsem vállalt gyereket. Már azt is parázs viták követték, ha a téma szóba került, hiszen a rengeteg munka mellett nem akarta, hogy anya nélkül nőjön fel a gyerek. „Pedig kétszer válaszút előtt álltam, kétszer szülhettem volna… De én akkor is inkább a munkát választottam…” – árulta el a bulvárlapnak titkát a színésznő.

Ma már csak a barátaira számíthat, a gyerekek ugyan hiányoznak az életéből, de úgy gondolja, döntésével meg kell barátkoznia.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top