Sztárok

Zoltán Erika nem ment ki a divatból!

Kint ragadtak Zoltán Erika rajongói: annyian voltak kíváncsiak az énekesnő régen várt koncertjére, hogy egy idő után be kellett zárni a pénztárakat.

Zoltán Erika nem ment ki a divatból!Zoltán Erika közel három órán át énekelte a slágereit pénteken este, és a közönség nem tudta megunni. Élő zenekar és többtucatnyi táncos tette fergetegessé a retrohangulatú koncertet. Erika mindent bedobott, és a hatás sem maradt el:

– Szerintem az, aki ott volt, velem együtt baromi jól érezte magát – mondta a show után az énekesnő. – Láttam a táncosaim arcán a lelkes várakozást és az izgalmat, amikor meglátták, hogy milyen sokan eljöttek. Totálisan megtelt a Millenáris Teátrum, és sajnos egy idő után be kellett zárni a pénztárakat, pedig még sorokban álltak az emberek. Őrjöngéssel fogadtak, ami azonnal helyre tette az egómat. Végig nagyon jó hangulat volt, felhőtlen, bulizós örömünnep. Amikor az egészet befejeztem, és leültem, akkor jöttem rá, hogy mennyire elfáradtam. Jó lenne ezt a show-t körbevinni az országban, bízom benne, hogy nyárra kapunk felkéréseket a vidéki nagyszínpadok szervezőitől is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top