Világelső asszonyok – Oprah Winfrey

A gettólakó, aki legyőzte Supermant

Megosztás
 
Még több megosztás ▾
Az egyetlen olyan fekete nő, aki saját erejéből lett milliárdos. A tengerentúli televíziózás legendás műsorvezetője, Oprah Winfrey a legnagyobb nyomorból jutott el az amerikai elit csúcsára. Immár huszonhárom éve, estéről estére milliókat ültet a képernyő elé, befolyása a Vatikán első emberéével vetekszik, az egyik legnagyobb magazin szavazása szerint népszerűbb, mint Superman.
Írta: 2009. 04. 12. Sztárok rovat 

Az Egyesült Államokban zabálják a sikertörténeteket, különösen akkor, ha az amerikai álom ideájának megfelelően nagyon mélyről szinte már láthatatlan magasságokig emelkedik valamelyik honfitársuk. Ha aztán a szerencsést naponta láthatják a képernyőn, olyan kultusz alakulhat ki körülötte, amely a görög félistenekével vetekszik. Ilyen rajongás övezi az amerikai háztartások évtizedek óta elmaradhatatlan darabját, Oprah Winfrey-t is. A nőt, aki céltudatos munkával, apránként rakosgatta össze bámulatos karrierjének mozaikkockáit, melyekből mára tündérmesének tetsző képsorok rajzolódnak ki. A sikertörténet azonban csak a felületes néző számára irigylésre méltó: Oprah személyes tragédiák hosszú sorát élte át, melyek közül néhány a mai napig is kísérti. 

 

Világelső asszonyok – Oprah WinfreyPokoli gyermekkor

„Senkit sem érdekel, hogy honnan jössz, és az sem, hogy hívnak. Kizárólag rajtad múlik, hogyan boldogulsz az életben” – foglalta össze életfilozófiáját a sikerei csúcsán lévő Oprah, akinek szavait saját élettörténete hitelesíti. 1954-ben a Mississippi állambeli Kosciuskóban, törvénytelen gyermekként született. Anyja és apja is tinédzserkorú volt, ezért hamar anyai nagyanyjához került, aki egy víz- és villanyvezeték nélküli nyomorúságos házikóban nevelgette őt. Bár a körülmények korántsem voltak ideálisnak mondhatók egy apróság számára, a nagyi szerető otthont teremtett, sőt a kis Oprah szellemi fejlődésére is nagy gondot fordított. Unokája már háromévesen olvasott, négyévesen pedig azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy képes volt hosszú részleteket elmondani a Bibliából. Hatéves korában aztán az anyja vette magához, s ezzel le is zárultak a felhőtlen gyermekévek. Oprah új lakóhelyén, Milwaukee gettójában hamar megismerte a nyomor gonosz arcát. Kilencévesen nagybátyja és unokatestvére állandó szexuális zaklatásának volt kitéve, ami soha el nem múló sebet ejtett a lelkén.

 

Gettólakóból szépségkirálynő

A pokoli időszaknak apja vetett véget, aki Tennesseebe költöztette, s – csakúgy mint születése után a nagyi – gondját viselte az akkor már tizennégy éves lánynak. Mr. Winfrey igazi küzdő típus volt. Előbb szénbányász, majd fodrász, később köztisztviselő lett, s úgy képzelte, gyermeke még nála is magasabbra juthat, ha céltudatosságra neveli. Oprah jó alanynak bizonyult: egymás után nyerte a tanulmányi versenyeket, s egy ösztöndíjnak köszönhetően Tennessee állam egyik egyetemén médiatudományt tanulhatott. Később sem tett mást, csak amit apja tanított neki, s bámulatos tudatossággal építette fel életét. Elnyerte az állam szépségkirálynőjének járó koronát, rádióműsorokat vezetett, s egyre-másra tűnt fel a helyi televízió képernyőjén. Csakhamar az egyik chicagói tévétársaság reggeli műsorának stúdiójában találta magát, melyben olyan lehengerlő teljesítményt nyújtott, hogy főnökei főműsoridőben, országosan sugárzott talkshow-t adtak neki. Az első saját nevére keresztelt show 1986-ban került képernyőre. Pár hónap alatt az egyik legnézettebb műsor, akkor harminckét éves vezetője pedig dollármilliomos lett.

 

 

Obama egyik legnagyobb támogatója volt
Obama egyik legnagyobb támogatója volt

 

 

Vallomás egyenes adásban

Tökélyre fejlesztette a bulvártalkshow műfaját – állítják róla szakemberek. Oprah kivételes tehetséggel rendelkezik: olyan empátiával közelít riportalanyai felé, mely még a legzárkózottabb embert is bensőséges vallomásra bírja. Pedig kőkemény kérdező hírében áll, aki nem kerülgeti a forró kását, ha valamit ki akar csikarni beszélgetőpartneréből. „Azért tévézek, hogy megváltoztassam az emberek életét, segíteni akarok nekik, hogy másképpen lássák magukat” – magyarázta az egyik interjúban. Sokszor éppen úgy próbál segítő kezet nyújtani, hogy küzdelmes életének egy-egy szeletkéjét tárja a nézők elé. Sokak szerint éppen ez népszerűségének titka: miközben elvárja, hogy megnyíljanak előtte az emberek, gyakran maga is őszinte vallomást tesz. A show az idők során a világsztárok között is hatalmas presztízsre tett szert, gyakorlatilag nincs olyan híresség, aki ne fordult volna meg Oprah-nál. Legemlékezetesebb beszélgetését 1993-ban Michael Jacksonnal készítette, ami az amerikai televíziózás negyedik legnézettebb műsora lett, de azzal a műsorral is beírta magát a televíziózás történelmébe, melyben a frissen megházasodott Tom Cruise-zal beszélgetett. Tévénézők milliói meredtek döbbenten a képernyőre, mikor Oprah kérdezési technikájának köszönhetően a színész önkívületi állapotban a kanapéra szökkent, és ugrabugrálva mindenkivel megosztotta, mennyire boldog új feleségével, Katie Holmesszal. Az Oprah Winfrey Show-t ma már a világ száztizenhét országában sugározzák, így nem csoda, hogy Oprah évek óta első helyen végez a Forbes magazin 100 legbefolyásosabb tévés személyiséget felvonultató listáján.

 

Világelső asszonyok – Oprah WinfreyTitkok a múltból

Miközben karrierje sosem látott magasságokba emelte, magánélete nemegyszer katasztrofális mélységekben járt. Egy botránykönyvnek „köszönhetően” kiderült, hogy Oprah a nyolcvanas években rendszeres crackfogyasztó volt, amit később maga is megerősített egyik nyilatkozatában. „Sok olyan dolgot tettem, amire szégyenkezve emlékszem. A drogfüggőségemre sem lehetek büszke, bár ez semmi sem volt ahhoz képest, ahogy egyik-másik férfihoz kötődtem.” Saját bevallása szerint nemegyszer a végsőkig megalázkodott aktuális szerelmének, hogy ne hagyja el. A nyolcvanas évek vad kicsapongása után aztán lehorgonyzott Stedman Graham mellett, ám a húszéves kapcsolat nemrég véget ért. Egykori párját 250 millió dolláros csekkel engedte útjára, melyet azzal a feltétellel írt alá, hogy Graham egy szót sem mondhat a nyilvánosság előtt viszonyukról. Oprah nem véletlenül fél attól, hogy egykori barátja fecsegni kezd. Pontosan emlékezett azokra a napokra, amikor egyik hozzátartozója nem csekély honoráriumért kiteregette, hogy a híres rokon tizennégy évesen babát szült, aki pár hetes korában meghalt. A tapintatlan családtag abból csinált üzletet, ami a legfájóbb a gyermektelen Oprah számára, aki a tinédzserkori tragédia óta egyszer sem esett teherbe, s minden szeretetét kutyái között osztja meg, akiket „kisbabáim”-nak nevez.

 

Nagylelkű milliárdos

Ötvenöt évesen 1,5 milliárd dolláros vagyonnal, luxusvillákkal rendelkezik, sőt egy 47 millió dolláros magánrepülőgépet is magáénak tudhat. Oprah azonban sosem felejtette el, hogy Milwaukee nyomornegyedéből indult, az évek során mindvégig bőkezű adományozónak bizonyult. "Hálás vagyok a sorsnak, hogy gazdag lettem, a pénz azonban nem változtatott meg. Továbbra is a földön járok, éppen csak jobb cipőkben" – nyilatkozta. Számtalan jótékonysági kezdeményezés kötődik a nevéhez, többek között az Oprah Angyalai elnevezésű alapítvány, melynek célja, hogy olyan embereket támogasson, akik azon fáradoznak, hogy segítsenek embertársaikon. Dél-Afrikában leányiskolát hozott létre, ahol több száz árva neveléséről gondoskodik. Ha igazak a hírek, Oprah azt fontolgatja, hogy ide fog visszavonulni, miután lezárja televíziós karrierjét. Oprah munkaadóként sem garasoskodik: a show húszéves évfordulója alkalmából több mint ezerfős stábját hawaii nyaralással lepte meg, hogy kifejezze nagyrabecsülését kollégáinak. Ismerői szerint azonban szó sincs arról, hogy esztelenül költekezne, egyetlen furcsállható kivételtől eltekintve. Szeretett kutyusaira, a két golden retrieverre, valamint Sophie-ra és Solomonra, a hűséges cockerspániel-párra 30 millió dollárt hagyott, hogy ha netán hamarabb szenderülne jólétre, a négylábúak még sokáig élvezhessék a megszokott luxust.

Címkék: sztár, Oprah Winfrey

Napi sztárok hírlevél

Minden nap, kora reggel a postaládádban a legfrissebb sztárhírek itthonról és külföldről. Iratkozz fel!

Kapcsolódó hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

bagabri8 2009-04-13 12:35

"Az egyetlen olyan fekete nő, aki saját erejéből lett milliárdos."

Ezt meg honnan veszed?

Bocsi, nem kötöszködésképpen írom, nem tudok ellenpéldát mondani, csak zavarta a szemem. Nem lehet ilyen bizonytalan és buta állításokat tenni annak aki naponta nyit topikokat.

Selloke 2009-04-13 05:31

En mondjuk kerestem, de nem talaltam benne semi kulonosebb fantaziat. Ugyanolyan, mint akarmelyik hasonlo musor az o musora is, sot vannak sokkal jobbak. Csak hat o befutott. O mar olyan,mint a Jo Isten, mint Lenin elvtars volt, ha Opra mond valamit, az olyan, mint az Uristen vagy Lenin elvtars kinyilatkoztatasa. Na, nem nekem. Egyebkent nincs vele semmi problemam, csak valoban azt hittem, akkora durranas, mint a hire, de nem. Mindenesetre sokra vitte a semmibol, ezert is tiszteletre melto, na meg mas dolgok miatt is. A pasija sem vette el megsem.

ANDREA* 2009-04-13 05:12

Az O" musorai nem hasonlitanak egy cseppet sem az igenytelen es undorito Monika show-ra. 

 

A szinvonal, a stilus egeszen mas !!!

 

nemérdekel 2009-04-13 01:38

A helyi Mounyika,nos,igen

verawang 2009-04-13 01:23

Szeretem Oprah musorait,humanus,empatikus,jo szivu,adakozo no. Ezek a tulajdonsagai tettek ot a legjobba. A Kathrina tragediaja idejen elsok kozott volt,akik segitettek,s lakotelepet epitetett a sajat penzen. Probaljak egy paran utanozni,de ilyen mint o nem lesz.O olyan,mintha a legjobb baratnod lenne,ezert nyilnak meg neki az emberek. Naponta2szer ismetlik a musorait,akik aznap munkajuk miatt nem lathatjak,kesobb este7-kor s ejjel 1-kor ismetlesre kerul.

N?k Lapja Café 2009-04-13 01:23

Az egyetlen olyan fekete nő, aki saját erejéből lett milliárdos. A tengeren túli televíziózás legendás műsorvezetője, Oprah Winfrey a legnagyobb nyomorból jutott el az amerikai elit csúcsára. Immár huszonhárom éve, estéről estére milliókat ültet a képernyő elé, befolyása a Vatikán első emberével vetekszik, az egyik legnagyobb magazin szavazása szerint népszerűbb, mint Superman.

Tovább a cikkre...

Mindenkinek az emberi kapcsolatai határozzák meg a hétköznapjait

Mindenkinek az emberi kapcsolatai határozzák meg a hétköznapjait

Váczi Gergő az igazán fontos dolgokról beszél

Nyereményjáték Alveola

Alveola

Megnyerheted az Alveola ajándékát, a 3 db Cuisinart mini robotgépek egyikét!

Játszom
Nyereményjáték C&A - Nők Lapja játék

C&A - Nők Lapja játék

Szavazz a C&A és Nők Lapja rendezvényén készült fotókra!

Játszom

Címlapon

Legjobbak

A 10 éves hárfaművész

A 10 éves hárfaművész

Alisa Sadikova még csak 10 éves, de elképesztő...
Facebook lájkok száma
„Ha mozdulok, egész vagyok”

„Ha mozdulok, egész vagyok”

Szabad tánc, terápia és mozgásmeditációs módszer...
Facebook lájkok száma
Fergeteges fotók: macskáikkal táncolnak a gazdik

Fergeteges fotók: macskáikkal táncolnak a gazdik

A cicák állítólag maguk kérik, hogy táncoljon velük a...
Facebook lájkok száma
13+1 ötlet kerti zuhanyzóra

13+1 ötlet kerti zuhanyzóra

Ugyan még nem a legjobb az idő, de álmodozni és...
Facebook lájkok száma
Ami a kulisszák mögött van: őrült sztárallűrök

Ami a kulisszák mögött van: őrült sztárallűrök

Adele öltözőjében mindig lennie kell ciginek, de tilos...
Facebook lájkok száma
Út a semmibe – lenyűgöző képek

Út a semmibe - lenyűgöző képek

Az Atlanti út 8 hídból áll. A Romsdal-félszigetet köti...
Facebook lájkok száma
Családi titkairól vallott Várkonyi Andrea

Családi titkairól vallott Várkonyi Andrea

A Tények műsorvezetője eredetileg orvosnak készült, ám...
Facebook lájkok száma Hozzászólások száma2
Tangó: Tűz, szenvedély, erő, erotika

szenvedély és erotika

Tűz, szenvedély, erő, erotika, bizalom, odaadás,...
Facebook lájkok száma
Színes-vicces plakátok a természetért

Színes-vicces plakátok a természetért

Érdekes, vicces, meghökkentő plakátok, amelyek a...
Facebook lájkok száma
Ők a filmipar legdögösebb pasijai

Ők a filmipar legdögösebb pasijai

A romantikus filmek elmaradhatatlan „kellékei” a...
Facebook lájkok száma

Legtöbbet megosztott cikkek

Mesebeli növényalagutak, ahol végigsétálnánk

Mesebeli növényalagutak, ahol végigsétálnánk

Ha tudnánk irányítani az álmainkat, akkor azt...
Facebook lájkok száma342
A jóganadrág váltja le a farmert

A jóganadrág váltja le a farmert

Az amerikai tinik szerint a farmer már nem menő.
Facebook lájkok száma184
Bámulatos fotók: legóból építette meg a Jégvarázs palotáját az apuka

Bámulatos fotók: legóból építette meg a Jégvarázs palotáját az apuka

Hivatalos játékkészlet lehet a kreatív apuka...
Facebook lájkok száma100
Együk vagy ne együk? 10 tévhit az étkezésben

10 tévhit az étkezésben

Ehetünk-e tojást, vagy inkább korlátozzuk a...
Facebook lájkok száma89
Oreo torta

Oreo torta

Te is imádod az Oreo kekszet? Képzelj el egy egész...
Facebook lájkok száma89
3 recept avokádóval

Avokádó

Most akkor zöldség vagy gyümölcs? A végeredmény, úgy...
Facebook lájkok száma87
Futtatók markában – magyar prostituáltak Zürichben

Futtatók markában – magyar prostituáltak Zürichben

A többség kényszer hatására válik prostituálttá
Facebook lájkok száma58
Arcporszívó és glamúrsisak – a legbizarrabb szépségkütyük a múltból

Arcporszívó és glamúrsisak – a legbizarrabb szépségkütyük a múltból

Egy elszánt nő, aki változtatni akar a külsején,...
Facebook lájkok száma51

Videó

Sorozat

Bódi Sylvi nekiment a csücsörítős lányoknak – fotó
Bódi Sylvi nekiment a csücsörítős lányoknak – fotó

Bódi Sylvi nekiment a csücsörítős lányoknak – fotó

Divat ide vagy oda, Bódi Sylvi nem követi. Legalábbis, ami a csücsörítést illeti.

Péter Szabó Szilvia nem bánta meg, hogy nős férfival kezdett
Péter Szabó Szilvia nem bánta meg, hogy nős férfival kezdett

Péter Szabó Szilvia nem bánta meg, hogy nős férfival kezdett

Állítja, ma sem csinálná másképp, ha újra kezdhetné.

Betegség törte ketté Debreczeni Zita húsvétját
Betegség törte ketté Debreczeni Zita húsvétját

Betegség törte ketté Debreczeni Zita húsvétját

Debreczeni Zita ágynak esett, betegséggel küzd húsvétkor.

Ismét nyeregben van Dukai Regina
Ismét nyeregben van Dukai Regina

Ismét nyeregben van Dukai Regina

Egy év kihagyás után, újra nyeregbe pattant Dukai Regina.

Így köszöntötte Gönczi Gábor Tatár Csillát – fotó
Így köszöntötte Gönczi Gábor Tatár Csillát – fotó

Így köszöntötte Gönczi Gábor Tatár Csillát – fotó

Névnapja alkalmából hatalmas virágcsokorral lepte meg feleségét Gönczi Gábor.

Mérföldkőhöz érkezett Tóth Gabi karrierje
Mérföldkőhöz érkezett Tóth Gabi karrierje

Mérföldkőhöz érkezett Tóth Gabi karrierje

Tóth Gabit kérték fel a futball-világbajnokság himnuszának duettjére.

© 2014 NLC - Nők lapja café. sanoma média budapest zrt. Minden jog fenntartva | impresszum | médiaajánlat | közönségszolgálat | felhasználási feltételek | adatvédelem