Sztárok

Válságban a magyar sztárok

Az ismert magyar embereket is érinti a válság: jó néhány művésznek meg kellett húznia a nadrágszíjat. Nyertes Zsuzsa, Lola és Aradszky László vallott pénzügyeiről.

Válságban a magyar sztárok - Nyertes Zsuzsa
Nyertes Zsuzsa

Nyertes Zsuzsa eddig úgy gondolta, jó, ha több lábon áll. Az egyik viszont az utóbbi hónapokban inogni kezdett. Tudvalevő, hogy a művésznő szépségszalont üzemeltet, amelyet nagyon nehéz fenntartani, egyrészt a kereslet visszaesése, másrészt az euróban fizetendő bérleti díj miatt. Zsuzsa a Reflektor Tv kameráinak elmondta, hogy egyetlen dolgozóját sem bocsátotta el – emberségből, és nem azért, mert szükség van rájuk. Szerinte jobb lenne, ha a szíve helyett az eszére hallgatna, de nem tud megváltozni.

Lolát is kevesebben keresik, pedig a fiatalok között ő az egyik legnépszerűbb előadó. Korábban rendszeresen vállalt jótékonysági koncerteket, amelyeket továbbra sincs szíve visszamondani. A fiatal énekesnő próbál előre tervezni. Régebben ugyan sok mindenre költött, mert szerinte minél több pénze van valakinek, annál több a kiadása is. Ennek ellenére próbál félretenni.

Aradszky László azt érzi, hogy még nem jellemző a túlzott visszafogottság az emberek között. Szerinte inkább olyan dolgokról mondunk le, amelyek nem szükségesek, de eddig előtérben voltak. A kisebb városok és falvak lakóinál viszont már szerénységet és visszafogottságot tapasztal. Az énekes ugyanannyi felkérést kap, mint korábban, de a legtöbbet ceruzával írja be a naptárába. Nem emelt árakat, sőt valamikor engednie is kell.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top