Sztárok

Kováts Adél: Nem hiszek semmiféle külső erőben

Volt a magyar színjátszás üdvöskéje, ifjú csillaga, lett egy korszak nőideálja, vált napjaink egyik legnagyobb művészévé, élt hatalmas, lángoló életet, sikerekkel, bukásokkal, beteljesülésekkel, mellőzöttségekkel, boldogságokkal, törésekkel – mindeközben azonban lénye – tartása, méltósága, igényessége – mit sem változott. Március közepén Kossuth-díjat kapott, néhány nappal később forró sikerű bemutató következett, aztán egy heveny betegség tört rá…

– Most annyira fel vagyok pörögve! – mondja. – Csak nagyon nehezen tudok a gondolataimban rendet rakni. Összetorlódott az életem, a Kossuth-díj, a következő héten jött a főpróba, egy bemutató, ilyen irdatlan nagy feladattal, mint O’Neill drámája! Ez az egyik legbonyolultabb szerep, amit eddig játszottam! Igazából kiélvezni se tudtam, se az örömömet, sem a megkönnyebbülést… Ma reggel is, mint mindig, fél hétkor keltem, hogy elindítsam a gyereket az iskolába, aztán egy kicsit visszaaludtam, miközben volt bennem az izgalom, „nehogy elkéssek!”. Aztán mégsem keltem fel, hogy felhúzzam megint a vekkert, mert nem volt erőm hozzá. És akkor egészen fura álmok jöttek… Nagyon fura álmok…

Kováts Adél: Nem hiszek semmiféle külső erőben

 
Te a lelkedben mindig álmodsz…

– Igen? Különös, amit mondasz, mert én is úgy érzem, hogy folytonosan megy a fejemben valami. Valami, ami nem ez a mindennapi valóság.

És melyik a te igazi valóságod? Ahogyan élsz, mozogsz, működsz, szervezed az életed, vagy az a másik, amit folyton álmodsz?

– Nem tudom… Van egy kedves barátnőm. Ez, tudod, egy új barátság. És amikor harmadszor találkoztunk, azt mondta, ő ezt nem is érti! Hiszen mind a háromszor egy másik emberrel találkozott. Nem tudom, hogy pontosan ezen mit értett, de elgondolkodtatott. Egyébként is, főként régebben találkoztam ilyennel, sokan hittek másnak, mint amilyen vagyok. Keménynek, nagyképűnek, elutasítónak.

Hát… Azért adtál is rá okot. Évekig köszönni sem mertem neked, tartottam tőled. Én is rátartinak hittelek…

– Holott csak kétségbeesett voltam. Érzékenységem, sebezhetőségem miatt szüntelenül védekező. Amikor feljöttem Sopronból fényes álmokkal, szép tervekkel, azt hittem, a főváros majd kebelére ölel. Hát sok mindenben volt részem… ölelésben a legkevésbé. Viharos, szenvedélyes évek voltak. Nagy kalandok, drámák, örömök, kudarcok, szerelmek, kiábrándulások. Szeretetért sóvárogtam, ezt néhol megkaptam, néhol halálosan megsebződtem. Ettől sokáig elbizonytalanodtam. Azok felé is nyitottam, akik erre méltatlanok voltak, és azok elől is bezárkóztam, akik jót adhattak volna. De nem bánok ebből semmit – tanultam, megerősítettek.

De nem fizetünk túlontúl nagy árat ezekért a tapasztalatokért? Nem vesztünk el valami mámoros életörömöt? Néha meg attól félek, hogy ez inkább önáltatás, menekülés…

– És ha az? És ha segít? Ahhoz, hogy reggel fel tudjunk kelni, hogy a napi teendőket végig tudjuk csinálni, hogy az orvos odaálljon a műtőhöz, a mérnök a tervezőasztal mögé, te az írógéphez, vagy hogy én esténként ki tudjak menni több száz ember elé, és az igazságról, szépségről, emberségről, reményről tudjak énekelni, táncolni, beszélni, játszani!

Kováts Adél: Nem hiszek semmiféle külső erőbenSzemei árulkodnak. Most még a színe is megváltozik, acélkék lesz, döbbenetes erő, energia, feszültség árad belőle.

– Ez a díj önfeledt ünnep volt az életemben! Annak a napnak, annak a nagy közös örömnek tényleg minden pillanatát egy életre megőrzöm magamnak, de ezzel nem tudok foglalkozni, mert akkor mit kezdhetnék magammal? Éppen tegnap írt egy nagyon szép mondatot esemesben az unokabátyám. Pontosan nem tudnám felidézni, de a lényege, hogy nagyon sok salakot, hordalékot kell átrostálnunk az életünkben, hogy találjunk némi kis aranyat, amelyre aztán nagyon kell vigyáznunk. Nekem ez a kitüntetés egy ilyen maréknyi csillogó porszem. Iszonyú jólesik az a szeretetáradat, amellyel elhalmoztak utána az emberek! És igazából az volt a legfrusztrálóbb, hogy még főpróbáztam, és napi nyolc órákat a színházban töltöttem, utána ugyanúgy elmentem a gyerekemért az iskolába, hogy ne hiányoljon engem, végül még berohantam játszani a színházba, mert valahogy pont így jött ki. Nem is hiszek semmiféle külső erőben. A kívülről jövő megerősítések elszállnak, azokkal nem tudsz mit csinálni, ha nincs benned valamiféle hajtóerő vagy felelősségtudat, vagy kreativitás, vagy bármi, ami segítsen abban, hogy a mindennapjaidat le tudd élni, a sok gyakorlati teendő közepette reggeltől estig. Ez csak belülről tud sarkallni téged.

De miért nem hiszed el még mindig, hogy egyébként is szerethető vagy, hogy szeretendő vagy?

Adél válaszát – valamint a teljes interjút – az e heti Nők Lapjában olvashatjátok.

További kiemelt témáink a Nők Lapja április 1-jén megjelenő, 14. számából:

Nők Lapja 60 – Ma is a miénk!
Hat évtized alatt sokat változott a levelezési stílus. Ti is más ügyekben, másképp kértek tanácsot tőlünk. V. Kulcsár Ildikó arról mesél, milyen örömről, bánatról írtunk egymásnak régen, és milyenről ma…

Tamás
Tudjuk, hogy még böjt van, de receptekkel, ötletekkel már lehet rákészülni a húsvétra. A rántott báránycomb az ünnepi asztal dísze, különlegessége lehet.

Útitárs
Dél-India szabálytalan, egzotikus, erotikus világáról Koronczay Lilla egy hónapos tapasztalattal mesél. Kollégánk nem csak rohanós turistaként ismerte meg e távoli országot…

A szeretet iskolája
Most a VIII. kerületben működik, édesanyák, nagyapák járnak oda, írni-olvasni tanulnak, és egy új világ nyílik meg előttük. Romák, magyarok álmodnak közösen új álmokat.

A heti szerkesztő, Grecsó Krisztián ajánlásával:
Élet a halál után

Ha a vonal kiegyenesedik, nincs tovább: a halál az élet legélesebb cenzúrája, és mi hitünk szerint remélünk, van-e valami odaát. A halálközeli élményt átéltek a kivételek. Ők visszajöttek, átleshettek, és egészen különböző dolgokról mesélnek. Számomra Nádas Péter higgadt pontos beszámolója volt a közelmúlt legmegrázóbb leírása odaátról. A saját halál fölkavaró személyessége ott van a mi megszólalóink történeteiben is. Hívők, szkeptikusok, orvosok és orvos túlélők mesélnek, mi vár ránk a finisben.

Továbbá: Szépség, Konyha, Egészség, Horoszkóp, Társkereső és még sok minden más!

 

Lányom, a kamikaze Még több az e heti Nők Lapjából:

D. Tóth Kriszta: Lányom, a kamikaze »
Húsvéti receptek »
Szexfüggőség – Sztárbetegség vagy alibi? »
A férfi is azt akarja… »
Mi vár rám az élet után? »
• Szép mell emlőrák után »

 
A Nők Lapjára itt fizethetsz elő »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top