Nem egy pályakezdő megirigyelhetné azt a vitalitást, amellyel Csákányi Eszter ötvenhat évesen éli a mindennapjait. Egész nap úton van, próbára, előadásra siet, állandó játszóhelye, a Krétakör megszűnése után színpadról színpadra vándorol. A Kossuth-díjas művésznő egyszerre több darabban is játszik, s közben máris újabb bravúros alakításra készül: gőzerővel próbálja Parti Nagy Lajos egyszemélyes darabját, melyben hét különböző asszonyt, hét teljesen eltérő női sorsot jelenít majd meg.

– A múlt héten Kováts Adél volt a Sztárváltó vendége, aki azt kérdezte Öntől, hogyan éli meg, hogy állandó társulat hiányában nincs állandó öltözőszekrénye.

– Elfogadtam az élettől, hogy éppen most nem vagyok társulatnál. A helyzet még izgalmas is: rengeteg új emberrel és munkával találkozom, ráadásul én dönthetek arról, hogy mit vállalok el. Ez nagyon nagy öröm. Azt azonban, hogy mindezt saját öltözőszekrény nélkül teszem, meglehetősen nehezen viselem. Mint egy modern Déryné, hol az Eurocenterbe, hol a Sanyi és Aranka Színházba, hol a MU Színházba cipelem a ruháimat.

– Egykor azt nyilatkozta: „Csapatjátékos vagyok, akinek nagyon fontos a társaság.” Vágyik arra, hogy újra leszerződjön valahová?

– Nem. Az igazi csapat egyébként sem színháztól függ, hanem gondolattól, színésztől és rendezőtől. Most rettentően élvezem, hogy különböző meghívások között válogathatok. Ha elkötelezném magam, nem tehetném ezt. Nyilván mindehhez az kell, hogy az ember bízzon a tehetségében, és remélje, hogy folyamatosan lesz munkája.

– Március 27-én lesz Parti Nagy Lajos darabjának, A hét asszonyának a bemutatója, ahol hét különböző szerepbe kell belebújnia. Színészt próbáló feladat egyszerre ennyi karakterrel azonosulni.

– Nagyon nehéz. Nem gondoltam volna, hogy ennyire ember- és társpróbáló lesz. Rengeteg szerepet eljátszottam már életemben, százon bőven túl vagyok, de egy estén belül – háromperces szünetekkel – még nem alakítottam egyszerre ennyi figurát. Most éppen a tanulófázisban vagyok, Anger Zsolt rendezővel és Izsák Lili díszlettervezővel szüljük, alakítjuk a dolgokat. Nagyon nehéz a feladat, de ha elkészül, hatalmas örömben lesz részünk.

– Amikor megkapta a Kossuth-díjat, azt mondta Önről egykori társulatának, a Krétakörnek a vezetője, Schilling Árpád: „Eszter alulról kezdte, a tánckar széléről, de kézzel-lábbal dolgozott.” Egyfajta bizonyítási vágy volt ez a híres édesapja miatt?

– Egyáltalán nem. Számomra teljesen természetes volt, hogy híres az apám. Nem úgy tekintettem rá, mint kiváló művészre, hanem mint édesapámra, aki mellesleg nagyon jó színész. Sosem neki, hanem magamnak akartam bizonyítani, ebben ő partner volt. Olyan jeleket küldött, melyekből egyértelműen kiderült, hogy ő is úgy gondolja, színésznőnek kell lennem. Egyébként elég hamar eldöntöttem, hogy ezt a pályát választom. Például kicsi koromtól kezdve a társaság középpontjában akartam lenni. Már akkor kiderült, hogy van bennem hajlam a játékosságra.

– Mikor érezte először, hogy már nem Csákányi Lászlóhoz, hanem önmagához mérik a művészetét?

– Az édesapám halála után. Érdekes kérdés ez, mert én azóta is arra törekszem, hogy éltessem az emlékét, ameddig csak lehet. A Kossuth-díjam felét is neki ajánlottam. Ameddig megtehetem, és amíg kíváncsiak rá az emberek, boldogan mesélek róla.

– Kívülről úgy látszik, hogy a pályája töretlenül ível felfelé. Mikor kellett utoljára komoly szakmai kudarccal szembenéznie?

– Számtalanszor előfordul, hogy az ember éppen nincs harmóniában a tehetségével. Sosem éreztem válságban magam. Talán azt az egyetlen rosszul befejezett történetet kivéve, ami tavaly történt. ( A Krétakör Színház megszűnése - szerk.) Ezt nevezhetjük az egyetlen komoly törésnek a pályámon.

– Kinek adja át a Sztárváltó stafétáját, és mit kérdez tőle?

– Izsák Lili díszlettervezőtől kérdezném, hogy építész létére milyen érzés hisztis színészeknek jelmezt tervezni.

Színésznő.lap.hu »
Színház.lap.hu »